Domenico Criscito a Tuttosport munkatársának elmondta, kész visszatérni Torinóba.
A vasárnap véget ért szezont a Genoánál töltötte kölcsönben a bal lábas védő. Teljesítménye meggyőző volt a bajnokság során, mellyel hozzájárult ahhoz, hogy a következő szezonban Európa Liga mérkőzést rendezhessenek a Marassiban.
Ennek megfelelően a genovaiak szeretnék is, hogy a 22 éves játékos jövőre is a szolgálatukban álljon, ám ennek kivitelezése korántsem lesz egyszerű. A Juventus játékosáért 7.5 millió eurót kellene fizetnie Gasperiniéknek, ami nem feltétlenül van ínyükre.
Criscito azt is megosztotta az olasz napilap újságírójával, hogy amennyiben a Genoa nem lesz hajlandó őt végleg megvásárolni, úgy szívesen térne vissza oda, ahol számára minden elkezdődött.
"Olyan bajnokok mellett játszani, mint Chiellini, könnyebbé tenné az életet. És ott van még Cannavaro, aki máig a világ legjobbja saját posztján. Egy négyvédős rendszerben jól érezném magam a Juventus védelmének bal oldalán."
Egyes pletykák szerint Criscitót azért hozná vissza a Juve, hogy csaliként használja majd őt fel a remek szezont maga mögött tudó udinei középpályás, Gaetano D'Agostino megszerzéséhez.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.