Amauri: "Győzelemre éhesek vagyunk"

Amauri végre felépült, és készen áll, hogy az idény hátralévő részében a tőle telhető legjobban segítse a csapatot.

Az edzésen összeszedett sérülés az idény talán legrosszabb pillanatában jött, így Amauri a lelátóról nézhette, hogy a Juventus teátrálisan összeomlik, és képtelen még a kiesés ellen küzdő csapatok ellen is győzni. A Milan ellen azonban mindenki a rossz sorozat megszakadását várja.

Amauri

Az idény első felében talán pont a Milan ellen játszott legjobban a Juve, Amauri például kétszer is eredményes volt. A brazil támadó a Juventus Channelnek nyilatkozott.

"A Milan elleni mérkőzés nagyszerű és fontos összecsapás volt, a világon mindenütt nézték. Vasárnap azonban egy sokkal jobb formában lévő ellenféllel találkozunk, azonban bennünk is minden megvan ahhoz, hogy végre véget vessünk ennek a negatív periódusnak. Meg kell próbálnunk megismételni a korábbi, Milan elleni teljesítményünket."

A győzniakarás nemcsak most, hanem az idény hátralévő részében is elengedhetetlen lesz a Bianconeri számára. Négy mérkőzés van hátra, most kell megpróbálni bizonyítani.

"Másfél hónappal ezelőttig nagyszerűen teljesítettünk. A magunk oldalára kell fordítanunk a szerencsét, mert úgy tűnik, az utóbbi időben elhagyott minket. Két alkalommal is a 93. perc környékén engedtük ki a kezünkből a győzelmet, így most már minimum a 95. percig maximálisan kell összpontosítanunk, és elérnünk az utolsó kitűzött célt, a Bajnokok Ligája kvalifikációt, anélkül, hogy selejtezőt kellene játszanunk."

Négy mérkőzés múlva végetér Amauri első szezonja a Juventusnál. A márciusi sérülésen kívül a brazil támadó anygszerű idényt produkált, Torinóban végre megtalálta azt, amit sokáig keresett.

"Amikor ideérkeztem, két célt tűztem ki magam elé. Be akartam bizonyítani, hogy egy nagy csapatban is tudok kiemelkedő teljesítményt nyújtani, és nyerni akartam valami fontosat. Jól érzem itt magam, erősen kezdtem az idényt, és megmutattam, hogy minőségi játékos vagyok. A nagy győzelmekkel kapcsolatban azonban várnom kell a jövő évig. Nagyon vágyom arra, hogy ebben a mezben emelhessek fel valami tekintélyes kupát."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr964649580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása