A Juventus korábbi, híres-hírhedt sportigazgatója, Luciano Moggi a rá jellemző módon, jól odamondott a jelenlegi Juve-vezetésnek, valamint a Mourinho által vezényelt Internek is.
"Én speciel nem igazoltam volna le azokat a játékosokat." - mondta Moggi a La Stampának, s ezalatt többek közt Andradéra, Tiagóra és Poulsenre gondolt.
"Abból a pénzből én már Scudettót és Bajnokok Ligáját nyertem volna, kétszer egymás után."
A transzfer guru úgy érzi, a klub nem tesz semmit annak érdekében, hogy megvédje vezetőedzőjét a média gúnyolódásaival szemben. Vagy ahogyan az ellen sem lép a vezetőség, hogy José Mourinho semmibe veszi Claudio Ranieri eddigi és jelenlegi munkáját.
"Nem úgy veszem észre, hogy a klub idén nagyon megvédené Ranierit. Ez sosem fordulhatott volna elő a Triád felügyelete alatt. Szerintem az Inter azért nyer mindig, mert a Juventus igazgatói túl nyájasak. Mourinho a Különleges? Szerintem átlagos. Könnyű olyan bajnokokkal győzni, mint amilyenek az ő rendelkezésére állnak. Egy másik edzővel talán még tovább is juthattak volna a BL-ben."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.