A Juventus a fiatalokra épít

Jean-Claude Blanc, a Juventus igazgatója szerint a korábbi évekhez képest változás történik a klub igazolás-politikájában, mert a Juve most már inkább fiatal tehetségek felkutatására és megszerzésére összpontosít, ahelyett, hogy kiforrott világsztárokat vásárolna.

Jean-Claude Blanc, és Claudio Ranieri

Az olyan fiatalok, mint Sebastian Giovinco, Giorgio Chiellini, Claudio Marchisio, Lorenzo Ariaudo, Albin Ekdal és Iago Falqué a klub jövőjét jelentik, hiszen a mára már legendává vált "nagy öregek", mint Alessandro Del Piero, Pavel Nedved, vagy David Trezeguet nem játszhatnak örökké.

Míg sok klub azt az utat járja, hogy súlyos milliókért pótolja a kiöregedő csillagokat, addig a Juventus máshogy döntött, és saját nevelésű játékosokra, valamint új tehetségek felkutatására épít.

"Három évvel ezelőtt az volt a felfogás, hogy legyen két világsztár játékosunk minden posztra. Ez azonban túl sokba kerül, és a Juventus egy gazdaságilag önellátó klub szeretne lenni. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy saját nevelésű fiatalokat hozunk fel, vagy fiatal tehetségeket vásárolunk, akik nálunk nőnek fel, és kerülnek be az első csapatba. Három-négy év múlva elveszítjük az olyan játékosainkat, mint Del Piero, vagy Buffon. Meg kell előznünk a veszteségeket." - mondta Blanc a 'Le Figarónak'.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr44649283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_53881 2009.02.21. 14:49:22

Ez mind szép és jó, de miért veszítenénk el Buffon-t 3-4 év múlva? Egy kapus simán elvédhet 37-38 éves koráig. Remélem csak véletlenül mondta.

Matee 2009.02.21. 15:03:29

Ez mind szép és jó, de akkor ne féljünk megvenni a tényleg legnagyobb tehetségeket, akik biztos befektetések gondolok én egy Agüerora az Athleticoból vagy Rossira a Villarealból. Nem olcsók, de (99%)hogy beválnak. Ezek a játékosok fiatalok, tehetségesek és már szinte kész klasszisok, csak egy nagy klub kell nekik ahol kiforrhatnak és még nem is játszanak olyan csapatokban ahonnan ne lehetne elhozni, mint pl ha Messit vagy Riberyt akarnánk. Mondjuk én még a Bayern védőjét is elhoznám bár az sem könnyű (Breno), ő is kivételes tehetség. Kell venni fiatal tehetségeket is, akik jók lehetnek, de néha kiadhatunk nagyobb összeget 1 már-már klasszis fiatalért.

RICh 2009.02.21. 16:13:18

Jah 3 évvel ezelötti csapatban volt 2 világsztár minden poszton,de akkor tudtunk is felmutatni valamit nemde?

Gege1897 2009.02.21. 17:44:03

Jól beszéltek(irtok) Aztán a végén ne, hogy olyan klub legyünk mint az Arsenal vagy az Ajax. Tele vannak tehetségekkel, még is mindenkit elszednek tőlük, mert nem nyernek semmit

tataboy 2009.02.21. 17:50:22

Na ezért nem lesz nekünk se Riberynk se Diegonk!!!

Tomi 2009.02.21. 18:06:41

Nem lehet csak tehetségkutatásra bízni a sorsát a csapatnak,kellenek világklasszisok mint Alex,Zizou,vagy még sorolhatnám, De ezek a majmok nem akarnak igazi nagy csapatot a juvéból! Nem szeretném ha odáig fajulnánk mint a real,vagy milán,de kellenek világklasszis focisták egy világklasszis csapatba! Forza Bianconeri

Ismeretlen_113070 2009.02.21. 18:26:23

A saját nevelésű játékosok általában a vízhordók.Nálunk is ez volt mert az ifik-nél jól ment a védés még a felnőttbe is bemutatkoztam 0-ás meccen, aztán vettek még egy kapust és annyit közöltek, hogy negyedikként azért számolnak velem is...Szóval kell egy két sztár mindíg a sajátok mellé, az meg retek lenne, ha arzenál v. ajax után mi is tehetségbázissá válnánk, mert az csak a vezetők zsebét tömné idővel.

buub 2009.02.21. 18:26:53

Gege1897 rossz a logikád, nem azért szednek el tőlük mindenkit, mert nem nyernek semmit, hanem azért nem nyernek semmit, mert eladják a játékosaikat. Komolyan az Ajax minden idők egyik legeredményesebb klubja, akár bajnokságot, akár BL-t nézünk, de a mostani politika szerintem egy szar, mert kinevelik a játékost és eladják, nem akarnak eredményeket elérni. Ha nem adták volna el az utóbbi 5 évben a legnagyobb sztárjaikat max 1-2őt. Akkor gyanús, hogy ott lennének a Bl legjobbjai között értsd legalább a legjobb 8-ban. Egyébként a fiatalokat igazolunk nagyrészt taktika beválhatna, ha játszatnék őket, de nem játszatják, így esélyük nincs tapasztalatot szerezni...úgyhogy nálunk ez a rendszer könnyen megdögölhet. Mondjuk 1-2 kiforrt játékos nem ártana.

Gege1897 2009.02.21. 18:58:37

Hát igen az Ajax a jó példa , hogy omlik össze egy nagy csapat kedves buub, és továbbá elnézést kérek mindenkitől, hogy egy lapon emlitettem szeretett csapatunkat 2 ilyen senkiházi csapattal

buub 2009.02.21. 20:06:33

Milyen jogon senkiházizod le őket? Nem az inter..őket enm kell. Én az Ajaxot és az Arsenalt is nagyon bírom, de a játékospolitikájukkal bajom van. Viszont a mindenkori Ajax és a Wenger által vezetett Arsenal olyan játékot játszik, amit a legtöbbször öröm nézni, sajnos ez ránk most nem nagyon mondható el :( .

Ismeretlen_117673 2009.02.21. 20:16:10

papolhatnak itt fiatalításról. tavaly beégettük Pallat,Nocerinot és Criscitot, idén Gio havonta kap bő 5 percet, De Ceglie akkor játszik,ha Nedved,vagy Moli sérültek, Marchisio meg addig volt játékban,amíg sérül volt minden kp... visszatért Tiago és Poulsen,már a padon is találta magát .gyanítom,hogy a a Palermo és a Chelsea ellen is a portugál fog kezdeni. mégis milyen fiatalításról beszélünk??!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása