Catania - Juventus: 1-2

Egy hihetetlen mérkőzés után a Juventus újra a tabella második helyére került. Az összecsapáson a Juventus szerzett vezetést Vincenzo Iaquinta révén, de a támadó 12 perc után begyűjtötte második sárga lapját, így a Bianconeri emberhátrányba került.

Catania - Juventus: 1-2

A mérkőzés előtt a Juventusnak győznie kellett, hogy visszavegye a tabella második helyét, mivel szombaton a Milan csak döntetlenre volt képes a vendég Reggina ellen.

A torinóiak dolgát még mindig rengeteg sérülés nehezítette. Ranieri nem számolhatott Chiellini, Zanetti, De Ceglie, Zebina, Knezević és Salihamidžić játékával sem, viszont Trezeguet, Buffon, Camoranesi és Tiago felépült.

A Juventus számára jó előjel lehetett, hogy 1964. szeptembere óta se hazai pályán, se idegenben nem szenvedtek vereséget a Cataniától.

A Catania végig támadott, a Juventus pedig a védekezésen kívül gyakrolatilag semmit sem csinált. Az 52. percben aztán egyenlítettek a házigazdák: a tizenhatos vonaláról történő kapura fejelést Buffon pont az érkező Morimoto elé ütött, a japán pedig kihasználta a lehetőséget, és gólt szerzett.

A mérkőzés végéig nem változott a játék képe; a Catania támadott, a Juventus pedig védekezett, bár az utolsó 5-6 percben többször sikerült szögletek után veszélyeztetnie a Bianconerinek. És végül, a 92. percben egy ilyen beívelés után Amauri középre fejelt, ahol Terlizzi hibája után Poulsen teljesen egyedül maradt a kapu előtt. A dán nem sokat hezitált, és a bal alsóba helyezte a labdát.


CATANIA - JUVENTUS: 1-2 

Összegzés:

Gólok: Iaquinta 9', Morimoto 52', Poulsen 92'

Sárga lap: Stovini 8', Iaquinta 9' és 12', Amauri 16', Legrottaglie 28', Silvestre 41', Sissoko 58', Tedesco 62'

Piros lap: Iaquinta 12'


CATANIA: Bizzarri; Potenza (Terlizzi 79'), Silvestre, Stovini, Capuano (Martinez 32'); Baiocco, Izco (Carboni 69'), Tedesco, Biagianti; Mascara,  Morimoto

Fel nem használt cserék: Kosicky, Paolucci, Silvestri, Spinesi 

Edző: Zenga


JUVENTUS: Buffon; Grygera, Legrottaglie, Mellberg, Molinaro; Camoranesi (Marchionni 50'), Sissoko, Tiago (Poulsen 82'), Nedved; Amauri, Iaquinta

Fel nem használt cserék: Manninger, Ariaudo, Giovinco, Trezeguet, Del Piero

Edző: Ranieri


Bíró: Morganti

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr14649233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zebra 2009.02.08. 22:27:24

Ez a meccs könnyű lehetett volna,de megnehezítettük a dolgunkat.Ilyen csacsi hibákat nem lehet elkövetni,h levesszük a mezünket.10 emberrel azé jól kibekkeltük a meccsett.És végre most a szerencse mellettünk állt.Kiemelném Buffont,és Sissokot,Poulsennek meg köszönhetünk 2 pontot,és Terlizzinek is adjunk hálát.

Ismeretlen_114606 2009.02.09. 16:11:25

Sosem értettem, hogy miért jó levenni a mezt..így meg már végképp fölöslegesnek tartom.. Szerintem simán nyerhettünk volna 3-0 ra is de megnehezítettük a saját dolgunkat. Ettől függetlenül jól játszottunk. Másodikak vagyunk, csak így tovább. Nagyon szépen játszottak szerintem : Sissoko, Amauri és Buffon. FORZA JUVENTUS!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása