Szegényes taktika, szörnyű fizikai kondíció, és idős játékosok - nagyon röviden így összegezhetőek a Juventus problémái.
A tavalyi év után idén is a január lett a Juve bajnoki ambícióinak temetője. A csapat négy mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, így a klub vezetői kezdhetnek gondolkodni, mi okozta a bukást. Az okok egyébként igen nyilvánvalóak: taktikai és erőnléti hiányosságok, és sajnos biológia problémák.
A Juventus formája már a karácsonyi szünet óta hanyatlott folyamatosan. A Bianconeri nemcsak az Udinese és a Cagliari ellen tűnt túlterheltnek, hanem már a Siena, a Fiorentina és a Lazio ellen is. Az ellenfél játékosai szemmel láthatóan gyorsabbak voltak, minden összecsapást megnyertek, és egyszerűen lehagyták a Juve lomha játékosait.
A Juventus minden mérkőzését lassan kezdte, majd kicsit magasabb sebességfokozatba kapcsolt, hogy végül újra teljesen lelassuljon. Csak az olyan játékosok, mint Alessandro Del Piero, Claudio Marchisio, Nicola Legrottaglie teljesítményének köszönhető, hogy a csapat elkerülte a súlyosabb vereségeket.
A titokzatos sérüléshullám pedig csak még inkább megnehezítette a Juve dolgát. Mauro Camoranesi és Hasan Salihamidžić még mindig nem épült fel, Giorgio Chiellini és Cristiano Zanetti pedig csak időlegesen térhetett vissza, mert újabb sérülést szenvedtek. De rajtuk kívül számos játékos - Buffon, Trezeguet, Tiago, Zebina, stb. - kényszerült hosszabb-rövidebb időre pihenőre. Mégis, mit művel az erőnléti stáb?
Ami a taktikát illeti, Claudio Ranieri az utóbbi időben néhányszor átállt a Real Madrid és a Milan ellen kitűnően bevált 4-4-2-ről a támadóbb felfogású 4-3-1-2-re, ahol vagy Pavel Nedved, vagy Marco Marchionni játszott a két támadó mögött.
Ennek két következménye is lett. A védelem túlterheltté vált a széleken - az ellenfél támadói egyszerűen lefutották a Juve védőit -, a csatárok pedig nem kaptak labdákat a felfutó szélső védőktől. Ennek is nagy szerepe van abban, hogy pl. Amauri még nem volt eredményes 2009-ben.
Hibás lépésnek bizonyult az is, hogy a Juventus túlságosan nagy szerepet szánt a 36 éves Pavel Nedvednek. Úgy tűnik, a döntés most visszaütött. Alex Del Piero pedig az utóbbi időben többször játszik irányítót, azaz gyakran visszamegy, labdát szerez, és megpróbálja labdával kiszolgálni Amaurit. Vajon ez taktikai elem, vagy inkább Alex erőnléte miatt van így?
Mivel rengeteg játékos még mindig sérült, és az eddigi taktikai változtatások nem voltak eredményesek, Ranierinek nehéz döntéseket kell meghoznia. Ha meg akarja menteni a Juventus szezonját, mindenképp szüksége lesz a jelenleg sérült játékosokra, és a taktikai változtatásokat is fel kell függesztenie, vagy valami egészen mást kitalálnia. Másképp a Juve nem számíthat eredményes évre.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.