Marchisio: "Kitűnő formában vagyok"

Marchisio számára különleges év lett 2008, hiszen megnősült, és visszatérhetett a Juventushoz, de a fiatal középpályás még ennél is többet akar 2009-ben.

A 23 éves középpályás mérkőzésről mérkőzésre egyre több dicséretet kap. A számos kitűnő teljesítmény - főleg a Milan ellen - pedig rajongótáborát is folyamatosan növeli.

Claudio Marchisio

Míg Marchisio az előtte álló hónapokra készül, két fontos elismerést is kapott.

A tekintélyes angol lap, a 'The Times' beválasztotta a "Futball top 50 feltörekvő csillaga" listájába, sőt, nemcsak, hogy beválasztotta, hanem egyenesen a top 10-be került Sebastian Giovincóval együtt.

A listán egyébként az Olaszországban játszó fiatalok közül Marchisio végzett az élen, megelőzve olyan játékosokat, mint Hamsik, Balotelli, vagy Lavezzi.

Ezen kívül a Juventus szurkolói december hónap legjobb játékosának választották. Két elismerés, mely csak örömet okozhat egy játékosnak.

"Nagyon elégedett vagyok a dolgok alakulásával. Kitűnő formában vagyok, és ezek az elsimerések is csak megerősítik, hogy jól dolgozom. De leginkább azért fontosak, mert arra ösztönöznek, hogy még jobb legyek."

A szerdai, Catania elleni Olasz Kupa kihagyása után Marchisio a Lazio ellen már újra a keretben lesz. A római Stadio Olimpico - azon kívül, hogy az idei Bajnokok Ligája döntőjének helyszíne is - különös szerepet tölt be Marchisio életében.

"2006-ban Capello meghívott a keretbe, amikor a fővárosban játszottunk, bár végül csak a lelátón kaptam helyet. Egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A Lazio nagyon erős csapat, főleg, ha támadásról van szó, hiszen olyan csúcsformában lévő támadóik vannak, mint Pandev és Zarate."

A Lazio elleni összecsapás a forduló utolsó mérkőzése lesz, és a Juventus jól szeretné zárni a hétvégét.

"A Lazio elleni mérkőzéssel egy nagyon nehéz időszak veszi kezdetét, a Fiorentina, majd az Udinese ellen kell játszanunk, de bízunk benne, hogy sikerül folytatnunk a remek szériánkat, és kapunk néhány jó hírt riválisainkkal kapcsolatban is. Az Inter vasárnap Bergamoban lép pályára, ahol nekünk sikerült győznünk, de senkinek nincs könnyű dolga. Meg kell ragadnunk minden kínálkozó lehetőséget, hogy befoghassuk a listavezetőt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr34649148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_104885 2009.01.17. 13:21:25

nekem az egyik kedvencem lett marcisio főleg hogy Dinnyét levette a pályárol a milán ellen, mondjuk őt(dinnyét)nem könnyű felhergelni de neki sikerült.Nagyonjó játékos válhat belőle ,és sissokoval együtt qrva erős szűrőpáros lesznek! Forza Marchisio

Ismeretlen_110517 2009.01.17. 17:44:17

Gratula! :) Nos igen, nagy a bizadalmunk benne/bennük!!!! FORZA JUVE!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása