Három nappal ezelőtt, a Siena elleni igen nehéz meccs után Ranieri a győzelemnek örült. Most viszont, a Catania elleni Olasz Kupa összecsapás után már nemcsak a diadalnak, hanem a mutatott játéknak is örülhetett.
A szicíliai csapat legyőzése után Ranieri a 'Juventus Channelnek' nyilatkozott:
"Korábban azt mondtam, hogy még nem állunk azon a szinten, ahol a tavalyi évet befejeztük. Most viszont ezt is elértük. Eltekintve néhány résztől, a csapat végig jó ritmusban játszott. A Catania ellen még azokon a pontokon is sikerült javítanunk, ahol a Siena ellen nem ment jól. Örülök Buffon és Zanetti visszatérésének, Giovinco teljesítményének, és Ariaudo debütálásának. Fontos volt, hogy most jól játsszunk, mivel hétvégén a Lazio, utána pedig a Fiorentina ellen kell majd bizonyítanunk. Vasárnap igen nehéz mérkőzés vár ránk. Tavaly azonban pont ezen a római találkozón sikerült a legtöbbször kapura lőnünk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.