Legalábbis várhatóan 2009. január 1-től megkapja az olasz állampolgárságot. Azt hiszem mondani sem kell, ez miért lehet érdekes és fontos dolog.
Első sorban természetesen az a kérdés dőlhet el hamarosan, hogy mely nemzeti válogatott címeres mezét húzza majd magára. Hiszen az szinte biztosra vehető, hogy a 2009-es esztendőben válogatott játékos lesz belőle, vagy Dél-Amerikában, vagy Európában.
Vélhetően inkább a Squadra Azzurra tagja lehet, hisz Dunga, a Selecao szövetségi kapitánya még mindig nem mutatott hajlandóságot, hogy meghívja a gólgyárost. Ezzel ellentétben Marcello Lippi úgy véli, Amauri hasznára lehetne az olasz válogatottnak, illetve már több fórumon is hangot adott azon meggyőződésének, hogy ő személy szerint szívesen látná Amaurit azúrkék mezben.
És, hát kell is ennél több? Főleg azt is figyelembe véve, hogy Amauri nyilatkozatai is lemondó hangvételűek, ami a szülőhazája válogatottjában való szereplését illeti. Elmondása szerint, nem vár már tovább Dunga hívó szavára.
Az olasz állampolgárság megszerzéséhez szükséges feltétel már teljesült, mégpedig, hogy Amaurinak 3 éve olasz felesége van, így heteken belül megkaphatja olasz útlevelét. Akárhogyis alakuljon majd, további érdekesség lehet, hogy az olaszok februárban felkészülési mérkőzést játszanak a brazilokkal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.