Bár a Juventus már továbbjutott csoportjából a Bajnokok Ligájában, ez nem jelenti azt, hogy ne a szokásos elszántsággal lépne pályára holnap a BATE ellen. Ranieri nem akart csapatot megnevezni, akik a Juventus ellenfelei lehetnek, éppen ezért azt sem árulta el, az első, vagy a második hely lenne kedvezőbb a csapatnak.
"A Bajnokok Ligájában nem számítanak a nevek, inkább a szellemi és fizikai kondíció. Amikor a Chelsea-vel bejutottunk az elődöntőbe, meglepetés csapatnak számítottunk, ami azt jelentette, hogy a nálunk esélyesebbek kiestek. Ismétlem: a fizikai-szellemi kondíció a legfontosabb, a motivációval együtt."
A BATE elleni mérkőzésre visszatérve Ranieri nem feledkezhet meg az első mérkőzés első fél órájáról.
"Tisztában vagyunk azzal, milyen veszélyt jelentenek, nagyon jól emlékszünk a minszki mérkőzésre. Sokat futottak, segítették egymást, mi pedig csak szenvedtünk."
Az újságírók arra kérték Ranierit, nevezze meg a csoportból való továbbjutás döntő pillanatait.
"A Real elleni mérkőzéseken kívül a Zenit elleni győzelem volt nagyon fontos, mert ők kitűnő formában voltak, mi pedig nem, és ez nagy lendületet adott nekünk."
És a következtetés. Ranieri üzenete egyértelmű.
"Az első helyen kell végeznünk. Jó benyomást kell tennünk egy remek mérkőzésen, és folytatni azt a ritmust, melyet sikerült elérnünk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.