A "Cseh Fúria" annak idején még Rómában kezdte meg itáliai kalandját. Reméli, hogy a végzete szerint ugyanazon a helyen is fejezheti be azt. Mindezt természetesen egy már régóta áhított sikerrel koronázva, hisz régi álma válna valóra a BL serleg magasba emelésével.
"Azt gondolom, ezt nem is kell magyaráznom, úgy hiszem mindannyiunkat ez vezérel." - elmélkedett Nedved a 'Tuttosport' riporterének - "Életem első olaszországi mérkőzését ugyanazon a pályán játszottam le, ahol jövő májusban a Bajnokok Ligája döntője is lesz. Csodálatos lenne, ha a dolgok ott érnének véget..."
A Juventus nemrégiben vesztesként hagyta el a San Siro gyepét az Inter elleni rangadó után, így jelenleg hat pont a különbség a két gárda között. Ennek ellenére a 36 éves középpályás hisz abban, hogy ledolgozható ez a hátrány.
"Nem az én tisztem megítélni, hogy van-e szükségünk erősítésre januárban. Csak azt tudom mondani, hogy most is erősek vagyunk, és csak erősítene ebben a hitemben, ha érkezne még néhány bajnok a következő szezonban. Mindemellett bizakodva tekintek a jövőbe, mert jól állunk saját nevelésű, fiatal tehetségek terén."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.