Mellberg: "Kár, hogy csak a kapufát találtam el"

Olof Mellberg idén már többször is kitűnő teljesítményt nyújtott a védelem jobb szélén, ám a Zenit ellen ismét eredeti posztján, belső védőként bizonyíthatott Chiellini oldalán. 

Olof Mellberg

Azon kívül, hogy Manninger előtt gyakorlatilag lezárták a csapat tizenhatosát, a svéd hátvéd előtt még gólszerzési lehetőség is adódott, rögtön a 2. percben, ám csak a kapufát sikerült eltalálni.

A mérkőzés végén Mellberg kissé csalódottan nyilatkozott:

"Nem volt szerencsém, pedig azt hittem, gól lesz. Sajnálom, tényleg szerettem volna gólt szerezni. Jól kezdtük a mérkőzést, több helyzetet is kialakítottunk, azonban a végén majdnem ők nyertek. Mindent összevetve nekünk jó ez az eredmény. Az idény? Elégedettek vagyunk a dolgok alakulásával. Két mérkőzéssel a vége előtt továbbjutottunk a csoportból, így már a februári folytatásra koncentrálhatunk. Persze a bajnokságban is jól szerepelünk, továbbra is így kell folytatnunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr344648985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása