A Juve közel áll ahhoz, hogy felbontsa portugál védője, Jorge Andrade szerződését. A 30 éves játékos tavaly nyáron igazolt a Deportivótól a Juventushoz, de még az idény elején súlyos sérülést szenvedett, és az egész szezont ki kellett hagynia.
Amikor pedig most nyáron már úgy tűnt, sikerül teljesen felépülnie, az előszezoni felkészülés során rásérült ugyanarra a térdkalácsára, amelyik miatt egy évet kihagyott.
Így új műtétet kellett rajta végrehajtani, ez pedig azt jelenti, hogy megint hosszú kihagyás vár rá.
A klub most felajánlotta, hogy kivásárolja a védőt szerződéséből, hogy 2010-ig ne kelljen fizetniük a játékos bérét. Erre abban az esetben van lehetőség, amennyiben a játékos több, mint 6 hónapig nem lép pályára.
Andrade negatív sorozata 2006. februárra nyúlik vissza, amikor még a Deportivo színeiben egy Barcelona elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett, és emiatt ki kellett hagynia a Világbajnokságot, és meghiúsult klubváltása is.
Műtét és hosszú rehabilitáció után 9 hónap elteltével visszatért, és sérülése előtti formáját is visszanyerte. Ekkor igazolt a Juventushoz. Jól kezdett, az előszezon alatt és a bajnokság első négy mérkőzésén megnyerő teljesítményt nyújtott, ám ekkor jött a Roma elleni találkozó, amin elszenvedte sérülését.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.