Legrottaglie a válogatottban szerepelt

A Juventus védője hosszú kihagyás után visszatért hazája válogatottjába a Grúzia-Olaszország VB selejtező mérkőzés alkalmával, és csapat egyik legjobbja volt. A játékos tegnapi interjúját közöljük:

Legrottaglie„Ma este remekül kezdtünk, és az első 25 perc kiváló volt, mentünk előre és csak nagyon kis terültet hagytunk Grúzia számára. Persze veszítettünk az iramunkból az idő múlásával és amikor ez történt, fokozatosan visszavettünk a nyomásból. Csak azért mentünk közel, hogy egyszer gólt szerezzünk, ami visszafogott minket és már csak túl akartunk lenni a feladaton, ettől egy kicsit kiegyensúlyozatlanok lettünk."

A védő nem csak a válogatott, hanem a saját teljesítményét is értékelte.

Amikor a Juventushoz kerültem, elveszítettem az alázatosságomat, túl arrogáns voltam. Az életem azonban megváltozott, és vallásos emberként születtem újjá. Ez megváltoztatta a mindennapi életet és a munkát is, így visszaszereztem az alázatosságomat, és ez volt az, amire szükségem volt, hogy újra pályára állhassak.”

Arról, hogy mit gondol a jövőbeli válogatottba való behívásáról, hogy lesz-e ilyen, vagy sem, így nyilatkozott:

„Mindig csak előre tekintek az úton, és amit a pályán teszek, helyettem beszél. Nem tudom megmondani, hogy vajon megérdemlem-e a helyet a válogatottban, minden a teljesítményemtől függ, és természetesen Isten akaratától. Mindent elfogadok.”

Sokan kritizálták Lippi döntéseit, hogy már most behívott sok új, vagy fiatal játékost, de Legrottaglie megvédte, mivel szerinte Lippi tudja mit csinál.

„Most kell nyerned nem tíz év múlva, ezért a válogatottba azok kerülnek be, akik éppen a legjobb formában vannak.”

Bár én személyesen nem láttam a mérkőzést, Legro a goal.com-tól 7,5-t kapott, míg Cannavaro csak 6,5-t és csak De Rossi kapott nála jobbat, de ő szerezte az olaszok két találatát is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr254642575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blake 2008.09.11. 18:36:09

hát biztos nagy élmény remélem,azért nálunk is jól játszol

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása