Itt az idő a rajtra. A 2008/09-es Juventus beindította a motorokat, mindenki készen áll az új és izgalmas idényre. Jean-Claude Blanc és Claudio Ranieri mutatta be a sajtónak az idei év kihívásait.
Néhány nappal a Juventus igazgatói székében elfoglalt pozíciójának második élvfordulója után Blanc büszkén tekintett vissza mindarra, amit a klub az elmúlt néhány hónapban elért. És persze a jövőt tekintve is nagyon optimista.
"Célunk továbbra is az, hogy a legjobbak legyünk. Két évvel ezelőtt kijelöltünk magunknak egy utat, egyre jobbak és jobbak akarunk lenni. Az új idény előtt elemeztük, miben voltunk jók, és hol teljesítettünk rosszabbul, de megpróbálunk minden fronton javulni. A terveink szerint a bajnokságban, a Kupában, és a Bajnokok Ligájában is megpróbálunk kiemelkedőt nyújtani, aztán majd meglátjuk, mit sikerül elérnünk."
A Juventus július 4-én, a Napoli után a Serie A második csapataként megkezdi az előszezoni felkészülést, amikor még mindenki az átigazolási piacra figyel. Egyértelmű volt, hogy Blanc ezzel kapcsolatban is kap kérdéseket az újságíróktól.
"Már januárban elkezdtük az igazolásokat, amikor megszereztük Sissokót és Mellberget. Amauri leigazolásával tovább erősítettük a támadósorunkat, így ez a rész készen áll. A kölcsönből visszatérő fiatal játékosaink annak bizonyítékai, hogy a klub elkötelezett a megújulás felé. Ezen kívül meghosszabbítottuk Nedved és Chiellini szerződését is. Egy helyettesítő kapusra és egy középpályásra azonban még szükségünk van. A végső döntés előtt még sok dolgot kell számításba vennünk, főleg technikai és pénzügyi szempontból. Egy dolog azonban biztos: már most is erős csapatunk van."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.