Alessandro Del Piero szerint az Európa Bajnokság igazából most kezdődik Olaszország számára, és a spanyolok elleni mérkőzésre igazán lendületbe jön a csapat.
Két nappal ezelőtt még komoly esélye volt, hogy Olaszország elbúcsúzzon az Európa Bajnokságtól a csoportmérkőzések után, ám mivel 2-0 arányban legyőzték a franciákat, a hollandok pedig ugyanígy a románokat, mégis továbbjutottak.
"Remélem, hogy ez az igazi kezdet számunkra. A győzelmünknek köszönhetően továbbjutottunk, és megmaradt a reményünk. Lendületben vagyunk, és ezt ki kell használnunk a következő mérkőzésen." - mondta Del Piero az 'euro2008.com' oldalnak.
Olaszország a kitűnő formában lévő spanyolok ellen játszik majd a legjobb nyolc között, akik veretlenül jutottak tovább csoportjukból, és első két mérkőzésükön hat gólt lőttek az oroszoknak és a svédeknek.
"Igazi mindent-vagy-semmit mérkőzés lesz egy nagyon erős csapat ellen. Csakúgy, mint mi, ők is meg akarják nyerni a tornát. Egy ilyen mérkőzésen azonban minden megtörténhet. Úgy érzem, a Románia elleni mérkőzéstől kezdve egyre jobban játszunk, és Franciaország ellen már a helyes úton jártunk. Jól játszottunk, és a szerencse is nekünk kedvezett."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.