Gianluigi Buffon büszke arra, hogy ő viselheti a csapatkapitányi karszalagot Olaszország ma esti, Hollandia elleni mérkőzésén, és úgy érzi, nehéz dolguk lesz az összecsapáson. Fabio Cannavaro sérülés miatt az egész tornát kihagyja, Alessandro Del Piero nagy valószínűséggel a kispadon kezd majd, így került a kapitányi karszalag Buffonra.
"Örülök, hogy én leszek a csapatkapitány, mert már évek óta játszom a válogatottban, és az életkoromat tekintve csak idő kérdése volt, mikor jön el ez a pillanat."
A hollandok elleni mindössze a harmadik mérkőzés, amikor Buffon viselheti a csapatkapitányi karszalagot. 1997. október 29. óta, az Oroszország ellen elért 1-1-es döntetlen óta a hálóőr 81 alkalommal állt a válogatott kapujában.
"Szomorú, hogy Fabio nem lehet a pályán, ezernyi oka van, amiért hatalmas veszteség ez a számunkra. Mindenek felett ő egy biztos pont a többieknek. Ettől függetlenül a lehetőséget kapó játékosok is nagyon tehetségesek, biztos vagyok benne, hogy jól megoldják majd a feladatukat."
Buffon és Cannavaro régóta ismeri egymást, hiszen a Parmánál, a Juventusnál, és az olasz válogatottnál is hosszú évekig csapattársak voltak.
"Fabióval egy pillantásból is megértjük egymást, és ő egyike annak a két-három játékosnak, akik igazi vezéregyéniségek. Nem tudom, hogy most én irányítom-e majd a védelmet. Nagyon sokat kell beszélni, hogy a megfelelő parancsokat add a többieknek. Szerintem a védők megoldják ezt majd maguk közt, és nyugodt lehetek."
Olaszország 20.45-kor lép pályára Hollandia ellen.
"Szombat óta érezzük a hangulatot, mióta elkezdődtek a mérkőzések. Kíváncsian várjuk, mennyire állunk készen a kihívásokra. Nagyon fontos, hogy megszerezzük a három pontot, és jól kezdjük a tornát, mert többször is láttuk már, milyen nehéz egy rossz kezdés után."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.