Burdisso a kiszemeltek között

Olasz lapértesülések szerint a Juventus ajánlatot készül tenni az Internek Nicolas Burdissóért. A sajtó úgy tudja, hogy Blanc és Secco már eldöntötte, hogy az argentín játékos megfelelő erősítés lenne a csapatnak.

Nicolas Burdisso

Burdisso 2004-ben igazolt a Boca Juniors csapatától az Interhez, de mivel a milánóiak rengeteg védővel rendelkeznek, soha nem tudott állandó kezdőpozíciót kiharcolni. Ivan Cordoba, Walter Samuel, Marco Materazzi, Christian Chivu és Nelson Rivas is előtte áll a védők listáján, így az Inter nagy valószínűség szerint boldogan megválna tőle.

Burdisso idén 24 alkalommal lépett pályára, de biztosan nem ez az év lesz a legemlékezetesebb számára, hiszen rengeteg hibát vétett, és nagyon bizonytalannak tűnt, főleg az utóbbi hónapokban.

A hírek szerint már a 26 éves védő is belement, hogy Torinóba költözzön, és a Juventus vezetői szinte biztosak abban, hogy a játékos néhány héten belül aláír a Bianconerihez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr424642151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mmartin91 2008.05.27. 19:21:55

Mi lesz itt????Barzagli,Burdisso.Úristen,nevetséges az egész.Mi a fasz lesz a Juventusszal.Komolyan mondom ezt nem hiszem el...remélem csak kacsa,egyáltalán minek kéne még középhátvéd???semmi értelme a leigazolásának,amúgyis egy nagy szar,annyit hibázik h az hihetetlen.Ezek ám a fasza játékosok,Burdisso,Barzagli,NEM HISZEM EL!!!

juve16 2008.05.27. 19:38:07

Az Inter szerintem nem azért akar megválni Burdissotól mert sok a hátvédje, ez baromság. Szerintem az egész Inter hátvédsorból ő a leggyengébb. Nála még az ingyen érkező Mellberg is százszor jobb.

mnorba 2008.05.27. 20:28:42

Nagyon remélem,hogy nem gondolják komolyan!Gyenge védőnek tartom,nem is értem!Ha középhátvéd,akkor inkább Stendardot kellene megtartani,bár biztos a Lazio többet kér érte,mint Burdissoért a zinter,de 100x jobb játékos,és nem utolsó sorban olasz.

PaLLaDiNhO 2008.05.27. 20:40:46

ezazzz uj átigazolsái politika ! Burdissot scholest, nanit ,tőzsért meg király gabit ide! igy lessz a csapatépítés srácokk!!! jó lesz kiváncsi leszek ezekkel a neveekkel oda érünk e az uefa kuőás helyezésekre! tiszta vicc ez az egész hír meg és nem hápog eléggé ijenek a srácok ellenünk is micsinált meg av roma ellen meg samp... jó haggyok már ha idehozzák tarkopaszra levágom a hajam bazz:S

Blake11 2008.05.27. 20:47:11

Hát Burdisso igazolásávál nem értek egyet-jó kell védelem de nem ilyen minőségben...

Csabah0 2008.05.27. 21:07:05

ÁÁÁÁ, megyek tüntetni, Torinoba, a vezetöség ellen!!! KI jön velem??

PaLLaDiNhO 2008.05.27. 21:19:42

megyek veled!

alex10 2008.05.27. 21:30:47

csak azt neeeeeeeeeeeeeeeeeee!

alex10 2008.05.27. 21:31:33

csak azt neeeeeeeeeeeeeeeeeee!

alex10 2008.05.27. 21:32:41

csak azt neeeeeeeeeeeeeeeeeee!

juvem 2008.05.27. 23:26:17

NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE AZ A NYOMORÉK NEM KELL akkor már inkább barzagli:D

Vittorio24 2008.05.28. 08:40:48

Burdisso egy katasztrófa volt ebben az évben,az Inter-ben hibát hibára halmozott valamint még a feje is elborul jó párszor és annak piros a vége,szóval ilyen védő nekünk nem kell. Barzagli-val viszont jól járnánk ő ha jönne kezdő lenne a védelem tengelyébe Chiellini-vel.

mooribazsi 2008.05.28. 10:03:19

Szerintem ez csak egy gesztus akar lenni, azért a gyönyörű fejes "passzért" amit Trezeguet-nek adott a meccsükön!:D Nagyon remélem nem gondolták komolyan!

Shyr Kahn 2008.05.28. 11:24:10

A hír nem lehet teljesen hülyeség, hiszen Burdisso ragaszkodik Mancini-hez, akit viszont Moratti állítólag kirúgott. A rossz hír: Mourinho érkezhet a helyére.

Csabah0 2008.05.28. 12:51:13

Shyr Kahn ez is csak pletyka az inter táján, de ha igaz akkor Lampard is Inter játékos lesz! Ez az átigazolási kép nekem már most nem tetszik! Igy nem lesz ebböl Juvébol semmi sem!!

tdnero 2008.05.28. 15:14:23

ezaz Palladinho megmondtad!!!! csak kész vicc amit te beszélsz, Scholes és Nani is beférne most a kezdőbe!!!!!!! a burdissos témához meg megint annyi hogy vicc az az ember.

mmartin91 2008.05.28. 18:08:20

Barzagli-t sem kell már megvennünk...azt olvastam h 11 mio.€-ért követi Zaccardo-t a Wolfsburgba...és nagyon boldog.

Ismeretlen_53881 2008.05.28. 18:08:59

Meg lehet nyugodni, Barzagli állítólag aláírt a Wolfsburghoz... Mondjuk azt valaki megmagyarázhatná, hogy egy Barzagli és Zaccardo miért megy el egy NÉMET KÖZÉPCSAPATHOZ??? Persze, hogy csapatot építenek. Pénzéhes barmok. Burdisso meg vicc...

Juvetto 2008.05.28. 22:33:52

...há' mos' erre mit írjak?!?!?!?! FORZA JUVE!!!

babo410 2008.05.29. 10:33:21

Ez vicc!! A csalógépek meg röhögnek is rajtunk rendesen, hogy mekkora hülye ez a Secco Gigli páros!

Petya 2008.05.29. 15:38:06

ez még viccnek is rossz...egy az hogy interes a másik meg hogy egy középcsapatba is gyenge lenne

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása