A spanyol 'AS' úgy tudja, hogy Claudio Ranieri és Alessio Secco a Real Madrid két játékosát, Gonzalo Higuaínt és Mahamadou Diarrát akarja megszerezni. A lap információi szerint a Juventus sportigazgatója egy hete találkozott a madridiak képviselőivel, Predrag Mijatoviccsal és Carlos Buceróval, hogy a két játékosról tárgyaljanak.
Higuaín iránt egyébként már korábban is érdeklődött a Juventus. A 2006/07-es idény végén többször is tárgyaltak a felek a fiatal argentín tehetségről, de végül nem sikerült megegyezni. Most biztos, hogy az idény vége előtt nem lesz több egyeztetés, mert Bernd Schuster majd csak akkor mérlegeli csapata lehetőségeit.
Diarra helyzete azonban teljesen más. Bár Schuster elégedett azzal, hogy a mali válogatott játékos a keretében van, a vezetőség az idény végén mindenképp el akarja adni a középpályást, így már most lehet érte ajánlatokat tenni.
UPDATE: most láttam, hogy PaLLaDiNhO is küldött egy másik verziót, amit egy másik oldalról másolt be, szépen, a forrás megjelölésével. Nagyon köszönöm neki, de már én is lefordítottam, így a sajátom került ki.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.