A kis csapatokon úszott el a bajnokság?

A Milan szombati legyőzése újabb mérkőzés volt, melyen a Juventus kitűnően teljesített a Serie A legerősebb csapatai ellen. Azonban a Bianconeri azért nincs már harcban a Scudettóért, mert a kicsik ellen nem ment ilyen jól.

Juventus FC

"A bajnoki címet a kis csapatok ellen kell megnyerni." - mondta Francesco Totti a Parma legyőzése után a 7. fordulóban. - "Amikor 2001-ben bajnokok lettünk, kikaptunk az Intertől és a Milantól, a Juventus ellen pedig döntetlent értünk el, azonban az összes kis csapatot legyőztük, és az idény végén miénk lett a Scudetto"

Talán nem Totti a világ legbölcsebb embere, de ebben igaza lehet.

Az ún. "Négy Nagy" (Juve, Milan, Inter és Roma) egymás elleni mérkőzésein egyértelműen a Juventus a legeredményesebb, sőt, igazából veretlenek. Legyőzték a Milant hazai pályán, döntetlent értek el idegenben, ugyanilyen eredménnyel zártak a Roma ellen, míg az Inter ellen hazai pályán értek el döntetlent, és idegenben győzték le őket.

A Roma és az Inter négy ponttal gyűjtött ezeken a mérkőzéseken kevesebbet, mint a Juventus, de a tabella mégis azt mutatja, hogy 10 és 14 ponttal vezetnek a Bianconeri előtt. Ennek oka pedig egyszerű - a Juventus nem teljesített jól a kiesés ellen harcoló kis csapatok ellen.

Claudio Ranieri csapata 13 pontot veszített az utolsó nyolc csapat ellen, tehát a megszerezhető 39-ből mindössze 26-ot sikerült begyűjteniük. Az Inter viszont csak két pontot dobott el, a megszerezhető 36-ból 34-et tudott megszerezni; az egyetlen félresiklásuk a negyedik fordulóban, a Livorno ellen elért 2-2-es döntetlen volt. A Roma a Juventushoz hasonlóan szenvedett a kieső helyen álló csapatok ellen, 6 ponttal gyűjtött kevesebbet, mint az Inter, annak ellenére, hogy egy mérkőzéssel többet játszott.

És ez az egyik legfőbb oka annak, hogy végül az Inter lesz a bajnok. A top csapatok elleni mérlegük messze nem tökéletes, de majdnem veretlenül zártak azon csapatok ellen, akiknél papíron sokkal erősebbek.

A múltban ez a Juventus specialitása volt, főleg Fabio Capello idejében. A csapat nem a legtechnikásabb volt, néha szenvedett a kreatívabb ellenfelekkel szemben, de egy olyan gépezet volt, mely maga alá temette a kisebb és gyengébb csapatokat. Talán pont emiatt is nevezik sokan ezt az Intert "az új Juventus"-nak.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy nem csak emiatt nem harcolhat a Bianconeri a bajnoki címért. A Serie B utáni első év mindig nehéz, Alessio Secco igazolásai majdnem jobban gyengítették a csapatot, mint erősítették, és a bírók legalább hat ponttól fosztották meg a Juventust a Napoli, a Parma és a Reggina elleni találkozókon.

A statisztikák nagyon fontosak a futballban, és bármelyikből könnyen kiolvasható, hogy a Juventus a kis csapatok ellen vesztette el a bajnokságot.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr434641986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_62927 2008.04.15. 01:14:28

Régi bölcselet, hogy az utolsó ellen legalább olyan szar játszani, mint az első ellen. Kiszámíthatatlan. Jövőre stabilabb lesz talán a Juve (ez most szerintem a legnagyobb probléma), és akkor nem lesznek ilyen gondjaik, előre a scudettoért! Az Inter meg talán nem mákolja majd be a mérkőzései 90%-át.

Bianco 2008.04.15. 06:33:15

Valóban, a JUVE általában a kiscsapatok ellen hozta a kötelezőt az elmúlt években és nagyrészt ennek köszönhetők a scudettók, a nagycsapatok ellen kevésbé voltunk sikeresek.

PaLLaDiNhO 2008.04.15. 12:08:19

azért én örülök a 3ik helyünknek ! :D bár van ebben az irásban is igazság ,mondjuk még mindig jobb mint a hazai meccsket 80%an elvesztenii :D

asvééd 2008.04.15. 13:18:41

.....és akkor még nem esett szó a rengeteg bírói tévedésről,ami kicsit sok volt így egy félven belül!!!! Más!!!Valaki nem tudja hol lehetne nézni a Parma meccset???? Cigarini nagyon érdekelne:))))

Juvetto 2008.04.15. 17:34:43

Jaja, én is kíváncsi lennék Cigarinire...azt hittem, hogy adja a S1, de mégsem. :( FORZA JUVE!!!

PaLLaDiNhO 2008.04.15. 19:16:30

csütörtökön lessz a juve parma ha ezt kérdezitek de am szerdán lessz a meccs de a sport 2 ismétel! de ha van rá igény akkor én utánanézek linkeknek remélhetőean találok is forza juve

Ismeretlen_22017 2008.04.15. 19:21:23

Jaja, van rá igény :) Egyébként PaLLaDiNhO jól mondta, csütörtökön 21 órától tényleg ismétli a Sport 2 a meccset. Én eddig ezt találtam: http://href.hu/x/5cfm

PaLLaDiNhO 2008.04.15. 19:37:02

igen van ijen amit Lassus is belinkelt meg van még sok más ijenfajta is de én ugy szoktam hogy letöltöm (letöltöttem ) a tvu playert meg a sopcast neveztűt és megném h van-e a www.juventushungary.atw.hu -n link valameik adóm biztos fogja.én igy szoktam mer sztem biztonságosabb a felugró ablakok miatt is vagy ez az én üldözési mániám de igy szoktam forza juve forza Sanyi! de majd küldök 1párat aztán akinek mi a jó :D

Juvetto 2008.04.15. 19:46:13

Lassus! Küldtem mailt...

Ismeretlen_22017 2008.04.15. 19:48:40

Okés, mindjárt nézem.

Ismeretlen_22017 2008.04.15. 20:02:46

Én is írtam neked, nézd már meg, légyszi.

Juvetto 2008.04.15. 20:10:20

Nézem-nézem, de nem jön...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása