A szombati derbin a Juventus nem számíthat Pavel Nedved játékára, míg a Milannál Alessandro Nesta nem vehet majd részt a mérkőzésen, miután elutasították a milánóiak fellebbezését.
Miután kienegedték Pavel Nedvedet a kórházból, visszatért az edzésekhez, és a 'Juventus Channelnek' adott interjújában arról beszélt, hogy szeretne ott lenni a Milan elleni rangadón. Most azonban úgy néz ki, mégsem sikerült teljesen rendbejönnie, ezért Claudio Ranieri nem is jelöli majd a keretbe.
"Már jobban van, de még mindig nem fejelhet. Inkább pihentetem még, nehogy baj legyen." - mondta Ranieri.
A Milan Alessandro Nestát nélkülözi majd, mivel a játékos március 30-án, az Atalanta ellen piros lapot kapott, ezért pedig két mérkőzésre eltiltották. A milánóiak fellebbeztek, ez azonban nem járt sikerrel, és már a klub honlapján is olvasható, hogy Nesta kimarad a Juventus elleni keretből.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.