A mai sajtótájékoztatón Gigi Buffon a csapat lelkiállapotáról beszélt:
"Sokkal kényesebb szituációkon is túljutottunk már, tudjuk, mit kell tennünk."
Egy nem igazán emlékezetes hét után a csapat újra visszatért az edzésekhez, hogy megpróbálja felvenni a ritmust, melyet a Reggina elleni mérkőzés óta nem talál. A mai napon a csapat egyik veteránja - Gigi Buffon - előtt állt a feladat, hogy a sajtónak nyilatkozzon. Tapasztalatának köszönhetően a kapus új lendületet adhat a csapat ambícióinak.
"Nagyon fontos szakaszban vagyunk, bár nem mondanám, hogy a legkellemesebb. Az elmúlt néhány mérkőzés alatt elég kevés pontot szereztünk, és ez néha mások hibájából történt, néha a miénkből. Persze nem most kezdtük a szakmát, a múltban túljutottunk már ennél kényesebb helyzeteken is, így tudjuk, miken kell javítanunk, és mit kell tennünk azért, hogy kijöjjünk a gödörből. Az egyetlen megoldás, ha tovább folytatjuk az edzéseket, és hiszünk abban, amit csinálunk. Kell-e találkozni a klub vezetőivel? Nincs rá szükség, tökéletesen bíznak bennünk."
Buffon leginkább a Fiorentina elleni vasárnapi mérkőzésről beszélt: a vereségről, melyet nagyon nehezen fogadott el.

"Akkor is dühös lettem volna, ha döntetlent érünk el. Sajnos a vezetés megszerzése után nem tudtuk elhitetni a Fiorentinával, hogy végetért a mérkőzés, sőt, inkább azt éreztettük velük, hogy van még esélyük. Ez régebben sohasem fordult elő."
Az ilyen jellegű hibák nem fordulhatnak elő az elkövetkező mérkőzéseken, legelőször a Genoa ellen. Gigi megpróbálta a jelenlegi helyzetet elemezni, és elmondta, szerinte mire lenne szükség.
"Természetesen mi is hibásak vagyunk. Erősnek éreztük magunkat, de ezt nem engedhettük volna meg magunknak. Egy pontra megközelítettük a Romát, kitartónak kellett volna maradnunk, de úgy, hogy tisztában legyünk saját képességeinkkel. Legfőbb fegyverünk az egységesség, és elszántság volt. Ha ezek elvesznek, nekünk végünk. Ha sikerül onnan folytatnunk, ahol a Reggina előtt abbahagytuk, még mindig jó eredményeket érhetünk el. Meg kell próbálnunk, de nagyon óvatosnak kell lennünk. A vetélytársaink? Magunkra kell koncentrálnunk, és bíznunk benne, hogy a Milan és a Fiorentina is veszít majd pontokat. Remélem, sokáig versenyben maradnak a nemzetközi kupákban is."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.