A Reggina elleni keret

Ma este a Juventus a Reggina vendégeként lép pályára 20:30-tól, a mérkőzést a sport2 élőben közvetíti.

Tegnap Claudio Ranieri edző kijelölte húsz fős utazó keretét. Azt követően, hogy két héten keresztül szinte a teljes csapat a mester rendelkezésére állt, most újabb vészhelyzettel kell megbirkóznia. A legnagyobb gond a támadó alakzatnál adódik. Trezeguet és Iaquinta is kihagyja a mérkőzést, előbbi megfázás utóbbi hátfájdalmak miatt, de remélhetőleg a keddi derbire már mindketten rendbe jönnek. Ahogy azt már csütörtökön is tudni lehetett Buffon is Torinóban marad. Legvégül, Zebinana is hiányozni fog, kiújuló térdsérülés miatt, amit még januárban szedett össze. Ehhez jön még a két állandó hiányzó Andrade és Marchionni, akik továbbra is sérültek és Nocerino se lép pályára eltiltás miatt.

Ezért három Primavera játékos is a keretbe került, a középpályás Castiglia, a támadó középpályás Pasquato és a csatár Bottone.

Az utazók névsora:

2 Birindelli
3 Chiellini
6 Zanetti
7 Salihamidzic
8 Camoranesi
10 Del Piero
11 Nedved
12 Belardi
13 Vanstrattan
20 Palladino
21 Grygera
22 Sissoko
25 Stendardo
28 Molinaro
30 Tiago
31 Novembre
33 Legrottaglie
34 Pasquato
36 Castiglia
44 Bottone

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr24641643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_74763 2008.02.23. 18:13:12

Na Palladino bizonyítha, mert ma szinte biztos hogy végig játszik, ahogy Sissoko is szerintem. Kicsit félve, de bizakodva várom a mérkőzést.

mnorba 2008.02.23. 18:49:46

Kíváncsi vagyok én is a mérkőzésre!Vajon kezdő lesz-e Sissoko?Most talán választ kapunk arra,hogy Palladino mit tud csatárposzton,valamint érdemes-e megtartani!

mmartin91 2008.02.23. 18:58:41

Én is kíváncsian várom h mit tud alkotni Palla na meg persze Sissokora is. Én így kezdenék: Belardi Grygera/Brazzo-Legro-Chiellini-Molinaro Camo-Sissoko-Zanetti-Nedved Palla-Alex

asveed 2008.02.23. 19:19:36

MMARTIN91 ez így teljesen ok nálam is ,de bizony én beraknám Novembret a kzdőbe!!!!!!! LASSUS:-Sorry a péntek estéért de a laptopom nyakon küldtem egy kis sörrel,de mááá gyógyul:))))))

Dana 2008.02.23. 19:28:24

Az ügyes De egész jól bírja a piát:) Én is kieggyeznék egy ilyen kezdősorral. Bár nagyon tartok a meccstől.

RICh 2008.02.23. 21:24:30

Néédda Martin te kis jóós! De ha ma este kikapnak ezek a faszok mind1iket szájbabaszom(1:0-ra vezet a Reggina)

Ismeretlen_74763 2008.02.23. 21:29:21

Urak, ezt rossz nézni... Itt ma mindenki formán kívül játszik...

kgb17 2008.02.23. 21:55:04

Sajnos most a csapatunk definiálja a nulla fogalmát... Jáááááááááj! :((

kgb17 2008.02.23. 22:02:56

Tehát van Belardinál is gyengébb kapus! :D Lementem fogat mosni erre bemákolunk egy gólt! 5 perc múlva megint lemegyek, hátha.... :DDD

RICh 2008.02.23. 22:03:01

Olyan golt kaptak a kis mocskok amilyet megérdemeltek....amúgy a biro nagyon ellenünk fúj!És még Ranieri mondja hogy ide nem illene be Diego,egy emberbe van ötlet az egész csapatba:Nedvedben!jaa és ha megveszik Elmander 30millióért akkor végképp elásta magát mind Ranieri mind az egész vezetöség!

bercike60 2008.02.23. 22:24:18

b@zdmeg az a buzi,köcsög bíró(valaki már megint félt a juvesikertől)nah mondjuk palladinho se sokat csinált de nem rajta múlt

kgb17 2008.02.23. 22:28:04

Faszom a siszokóba, csinált 1 tizit, kiszoptunk 2-1re! Ha jól láttam a végén még Palla v Belardi is kapott 1 pirosat. K5sög proli a spori, végig ellenünk fújt! De ezt az istenbarma baszom niggert mi a fenének kellett idehozni?! A kutyám jobban érzi a labdát!

RICh 2008.02.23. 22:29:06

A mocskos kurva szájbabaszott rohadt riban fasszopó geci csalós kurva biró annyját tisztán láccott hogy elcsalta ez a geciszáju kis faszfej biró....!Ilyen kis csömörletek hogy kaphatnak birói engedélyt???? 3olyan szituáció aminél nyugodtan fujhatott volna de legalább az 1 iknél amikor sissokot rogták fel és semmi és ezeknél a geciknél 1 fél 11-es és befujja hát bassza meg az anyját az ilyen geci!De most nem Sissokot hibáztatom hanem ezt a geci Ranierit és ezt a rohadt fasszopó Birót!!!!!!!!Ilyen nagy lehetöséget hogy 2.ak legyünk még 1x nem nagyon kapunk és ezek után hajrá Fiorentina-Roma döntetlen!!!!!!!!!!!

RICh 2008.02.23. 22:31:32

És látjátok tudtam hogy nagyon ellenünk fújnak és gondoltam hogyha lessz 1 kétséges szitu azt befújják!Amugy nem tudjátok hogy ki kapott pirosat a végén ?remélem valami nélkülözhetetlen játékos hogy mégjobban fájjon és azt is remélem hogy eltörlik a piroslapot!és szüntessétek má meg ezt a kibaszott kódbeirogatást!

Zangif 2008.02.23. 22:32:15

Hát gyerekek, no comment, 2 11 est nem kaptunk meg.... Ez a végén nem volt 11 es... Am észrevettétek h 1 ember sem tud beadni a csapatból??? Molinaro egyáltalán mit keres itt??? Az egy nagy 0!!!! Nagyon röviden ennyi...

RICh 2008.02.23. 22:32:20

És bocsi a csunya dolgokért de muszáj magamból kiirni!

Dana 2008.02.23. 22:32:42

A bloggra való tekintettel most nem anyázom. Várható hogy a bírók nem mernek nekünk fújni. Sissoko jól játszott 90 percig, de azaz utolsó perc áááájjj. Hát benyeltük de tövig.

mmartin91 2008.02.23. 22:33:11

Nah felírhatunk még egy meccset amit elcsalt a bíró.Egyszerűen nevetséges amit ellenünk csinálnak mostmár.A Reggina első gólja nekem lesnek tűnt,a 11-esről meg ne is beszéljünk.Természetesen nekünk nem fújtak be 2 jogos büntetőt de minimum 1-et.Nedvedet lehúzták a 16-oson belül de ha ez még nem 11-es akkor megnézhetné Dondarini "játékvezető" h Sissoko-t felrúgták mint a fagyott lószart a 16-oson belül.Ez egy olyan meccs volt mint az elcsalt Napoli ill.Cagliari elleni,mikor mind2 meccsen 2 büntetőt ítéltek meg ellenünk.Így egyszerűen képtelenség jáccani,így nem tudjuk megelőzni a Romát h az elenfél állandóan 12 emberrel kezd.

Dana 2008.02.23. 22:37:42

Ennyit a meghitt hétvégi estékről :)

RICh 2008.02.23. 22:38:14

Sztem ezen a mecsen csak 1,max 2 értékelhetö telljesitmény volt méghozzá Nedved és Sissoko labdaszerzö részlege!és ezek után nem kell 1 Diego?hát rodajon meg ranieri én azt mondom hogy ö sem kell!1 támadó szellemü edzö kell nem 1 ilyen "védekezö és támadó tipusu középpályások kellenek nekem"(Ranieri) geci

mmartin91 2008.02.23. 22:39:18

Igen,egyetértek h Sissoko 90 percig jól játszott.Sőt,én megkockáztatom h Nedveddel és Alexxel együtt ők 3an voltak a mezőny legjobbjai.A végét elrontottam Momo mert nem kellett volna belemennie egy ilyen szituációba de ez még így sem volt jogos tizi.Ráadásul ő ellene is szabálytalankodtak 1000* nagyobbat a 16-oson belül.Sztem itt 1 ember felelős ezért és az Dondarini. Mondjuk az elég gáz h akcióból nem tudtunk volna gólt szerezni ha nincs Campagnolo hibája.Persze,min.1 büntetőt kellett volna kapnunk.

bercike60 2008.02.23. 22:39:49

ááá!!!!sajnos bele kell törődnünk h vannak akik nem szeretik (valószínűleg gazdagok és befolyásosak )a JUVÉT és a foci sajnos már a pénzrő szól

RICh 2008.02.23. 22:42:18

Megtaláltam:Zanetti kapott piros lapot......öröm az ürömben!

bercike60 2008.02.23. 22:42:31

ááááááááááááá!!!tudjátok ezen már meglepődni se lehet!!!!!!!!!!!!!!

mnorba 2008.02.23. 22:46:38

Egyszerűen felháborító,és egyben undorító!!!Az oké,hogy gyengén játszik szinte az egész csapat,és csak döntetlent érdemelne,de így befújni ezt a 11-est a végén!!!Vicc az egész!Ilyen 11-est nekünk is ítélhetett volna az a ... bíró,akár kettőt is! Pozitívum Sissoko teljesítménye,azt a karaterúgást leszámítva,valamint Palladino sem volt olyan vész.

RICh 2008.02.23. 22:46:49

Kéne meccsek után 1 ilyen élöszobát csinálni vagy valami ilyesmit ahol ki lehetne tárgyalni a meccsen történteket!!!

RICh 2008.02.23. 22:50:02

Háát sztem Palladihno 1 nagy rakás szar volt többet ért hozzá sarokkal a labdához mint rendesen!És ezek után remélem nem fog duzzogni hogy neki több játéklehetöség kell!Szo mi szó Sissoko tényleg "jól" jáccott de a végén akkor má rugta volna le annak a gecinek a fejét hámá 1x ugyis 11-es mert a biró amugy is befujta volna!Apropóóó a partjelzö fujatta be vele vagy nagyon vacilált!

RODEKZEE 2008.02.23. 22:58:42

HAT EZ EGY FAJO VARESEG A BESZERZETT ERTEKES 6 PONT UTAN! IGAZ IGY IS CSAK PLUSZ 1 LETT VOLNA, DE OSSZESEGEBEN NEM 3 VERESEG, HANEM CSAK 2! DE A BIRO MEGINT LESZOPATOTT MINKEY! NE HARAGUDJATOK, DE EZ MAR UNDORITO! EN EZT NEM BIROM ELVISELNI! EGYEBKENT SISSOKO TELJESITMENYE LENYUGOZO VOLT, MINDEN PARHARCOT MEGNYERT! TIZENEGYES AZ MEG KIZARVA! NALUNK VOLT 3, DE 2 BIZTOSAN! EZ VAN, CSALO BANDA! MINDOROKKE JUVE!!!!!!!!!!!

mnorba 2008.02.23. 22:59:34

Palladino nem kapott pontos labdákat,ezért nehéz dolga volt,de szerintem jól mozgott.Cserének jó lesz!

Ismeretlen_74763 2008.02.23. 23:00:28

Ma nem lesz összefoglaló, esetleg holnap ha megnyugodtam... Ja és egy kicsit moderáljuk a stílust, ez nem egy kocsma (még :))

Dana 2008.02.23. 23:15:44

Nem tartozik ide, de most láttam a neten, Eduardo da Silva (Arsenalban) szanszét törték a bokáját. Jobbulást neki! (erős idegztűek nézzék csak meg)

mmartin91 2008.02.23. 23:25:44

Én láttam élőben a történteket.Nagyon rossz volt nézni h Eduardo pár percig teljesen mozdulatlanul fekszik a füvön és az Arsenal játékosai néznek rá és fogják a fejüket.Remélem Martin Taylor-t(a sérülés okozója) nagyon hosszú időre eltiltják.Jobbulást Eduardonak! Egyébként ez sem tartozik ide,de: PSG-Monaco 1-1 és Almiron szerezte a Monaco gólját:)

RODEKZEE 2008.02.23. 23:33:00

EZT NEKEM SZANTAD! NEM AKARTAM CSUNYAN KIFEJEZNI MAGAM, DE EZEK EZT ERDEMLIK!!!!!!!!!!! MI MEG UGY IS ELERJUK A CELUNKAT!!!!! JUVEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!

PaLLaDiNhO 2008.02.23. 23:33:41

ijjjj aztamindenit eduardo! azt kivánom anak a taylornak hogy soha többé az életben focipálya közelébe se menjen !

Ismeretlen_74763 2008.02.23. 23:39:12

Mindenkire vontkozott, ez ilyen általános dolog, bár az oldalnak nincs illemszabálya ezt vegyük amolyan íratlan szabálynak. Lehet szitkozódni, de azért túlzásba nem kell esni. Da Silva sérülése borzalmas, gyakorlatilag bokából leszakdt a lábfej :s

Babo410 2008.02.23. 23:49:57

11 védő ellen nem könnyű gólt rugni! Ti sem tudnátok! Csak, hogy mentsem a Juvét. Sztem nem játszottunk olyan rosszul, de a Roma ellen 1000* jobbak voltunk. Úgy kellett volna játszani. És nem ez a csaló barom kellett volna, talán lett volna esélyünk.

norbisillo 2008.02.24. 07:11:30

egyszerűen hihhetetlen bírói tévedések. 1.: nedvedet egy szép birkózómozdulattal leterítik semmi. de háttal volt a bíró így oké nem látta. 2.: sissokot izombol bokán rugják a BÍRÓ ott áll mellette semmi. itt már ideges voltam. 3.: nedved camoranesinek akarja adni a labdát a védő odatartja a kezét. SEMMI. és ebből az akcióból kaptuk a 11-est. ami NEM 11-es. hanem veszélyes játék és közvetett szabadrúgás. ez a nem mindegy. amúgy meg aki sissokot bántja az el mehet a p...-ba. nem vettétek észre hogy akkor gyakorlatilag csak ő volt hátul. mindenki kényelmesen elcsatangolt elöl ő meg sprintelt hogy mentsen. ő nem tudhatta hogy amoruso nem éri el.

passerby 2008.02.24. 08:55:38

Én egyáltalán nem vagyok elájulva Sissoko-tól, ahogy itt egynéhányan.. Legalább annyi labdát eladott, amennyit szerzett, passzolni nagyon gyengén tud. A végén meg a 11-as simán befújható volt, ki az a hülye aki a 90. percben a 16oson belül ollózva próbál menteni .. ekkora barmot, ilyen gyermeteg hibát rég láttam. Palladino semmit sem csinált, írta itt valaki hogy nem kapott labdát, hát talán néha mutatnia kellett volna magát, vagy talán hátralépni labdáért, de semmi. Ezek után kicsit vissza kellene vennie talán. Persze a meccs még így is a bírón ment el, bár én a 60. perc tájékán azt éreztem, hogy sosem rúgunk gólt. Summa summarum, nagyon gyengék voltunk.

zolmuh 2008.02.24. 09:23:58

Egyetértek passerby! Sissoko tényleg esoklabdát szerzett, de szinte egyetlen pontos passza sem volt. Rém idegesítő volt. Palladino meg tényleg ügyes, de teljesen veszélytelen volt. Jelenleg még abszolut nem fajsúlyos támadó. De őszintén remélem, hogy ez megváltozik idővel.

mnorba 2008.02.24. 09:59:23

Ne haragudj passerby,de szerintem egy befejezőcsatárnak nem az lenne a dolga,hogy visszamenjen labdákért.Ez Del Piero dolga a Juveban,illetve a középpályásoknak kell támogatni a csatárainkat,ahogy teszi Nedved és Camoranesi.Sokszor Trezeguet sem lehet észrevenni,mert nem tudják megjátszani.

RODEKZEE 2008.02.24. 10:01:46

NE HARAGUDJATOK, DE NEM TUDOM TI MIT NEZTETEK! SISSOKO SOK LABDAT SZERZETT, MINDEN LEVEGOBENI PARHARCOT MEGYNYERT, ES PONTOS PASSZAI IS VOLTAK! PALLADINO MEG EGYENESEN SEMMILYEN SE VOLT! DE EZ AZ EN VELEMENYEM! BOCSI!!

RICh 2008.02.24. 10:33:11

Én nem szeretem Sissokot de meg kell hagyni hogy jól jáccott,ahoz képest hogy 1 hónapja van itt még a végén lehet belöle valami!De most beszélgetünk itt a 11-esekröl meg minden de arról mé nem beszélünk sissoko kapcsán hogy egy ajtó-ablak 10000000%os helyzetet ugy kihagyott ahogy csk lehet(szöglet,vagy szabadrugás után odakeveredett elé a labda 4 méterre a kaputol)Számmra ez volt a legnagyobb negatívum a játékában!

mmartin91 2008.02.24. 10:50:04

Igen,ez így van,télleg volt egy ilyen szituáció és azt be is kellett volna lőnie az egyértelmű.Nyilván ő nem a gólok mestere de ezt illett volna berúgnia. Egyébként akik kritizálják Sissoko-t azért mert nem tud passzolni és sok labdát eladott,azok sztem rossz meccset láttak mert Sissoko szinte az összes párharcát megnyerte és Campagnolo összes kirúgását előre fejelte Del Pieroéknak.Az h eladott sok labdát,ez sem igaz így mert sokkal többet szerzettmint amennyit eladott.Ha észrevéttetek volna ő nem mindig a 2 méterre mellette álló Zanettinek passzolt hanem voltak hosszú passzai is.Szal most télleg nem értem a kritizálásokat mert Sissoko télleg jól jáccott,ha nem így lett volna én elismertem volna azt is ha gyenge.A végén meg a tizi nem volt tizi ezt ti is tudjátok.Sztem tegnap este 1000* jobban játszott mint pl.Zanetti,mivel Zanetti nevét nem is lehetett hallani gyakorlatilag.

RICh 2008.02.24. 10:52:42

De legalább annak örülök hogy Zanetit kiállitották!asszem Cswináljatok má 1 uj hirt ahova lehet irogatni a mecsröl me én má azt sem tudok hogy hol áll a fejem!Kösszi!

James bond 2008.02.24. 11:11:29

Ennek a blognak semmi értelme...hírek 0 vagy csak 5 nap múlva kerülnek fel... most is van Gigli meg Ranieri nyilatkozat a hivatalos oldalon, erre itt még a meccsről sincs két szó sem.

passerby 2008.02.24. 11:17:18

Talán ha elfogulatlanul néznétek Sissoko játékát, akkor nektek is feltünne a sok eladott labda. Voltak jó megmozdulásai, de a kihagyott helyzet, a tizenegyes (befújható), plusz a már említett eladott labdák miatt szerintem nem volt ő azért annyira fenomenális. Az meg hogy elfejel minden labdát, okés dolog, akkor talán a 16-oson belül sem kellene parádéznia, hanem megpróbálni elfejelni.. De nem, ő ollózni akart.. Palladinonak meg ha a góllövés a feladata, akkor lőjön gólt. :) De abban ugye egyetértünk hogy nagyon halovány volt tegnap.?

mmartin91 2008.02.24. 11:19:50

Hát akkor eltér a véleményünk James bond.Ennek a blognak van értelme,vannak hírek is(jelenleg kicsit lassan kerülnek fel de azért vannak).Ráadásul meg tod beszélni a Juvés társaiddal a meccs történetét és h ők mit gondolnak az adott meccsről.De tennap este yuuzer megmondta h majd csak ma kerülnek fel az új hírek mert kurva ideges volt mint mi,olvasók.

mmartin91 2008.02.24. 11:23:23

Hát passerby,attól függ h kihez viszonyítva nézzük h fenomenális volt-e vagy sem.Ha mondjuk a mellette jáccó és kb.ugyanazokkal a feladatokkal megbízott Zanettihez viszonyítjuk,akkor a 2 játékos között akkora volt a különbség mint a Manchester United és a Diósgyőr között.

passerby 2008.02.24. 11:32:46

Kicsit erős hasonlat, nem gondolod? :)Zanetti tipikusan az a figura, akinek nem lehet sokszor hallani a nevét meccs közben, de iszonyat munkát végez. Sissoko kihasználja adottságait, fejel mint állat, és kb. ennyivel nyújtott tegnap többet mint Zanetti szvsz. Ja és összehozott egy tizenegyest...

mmartin91 2008.02.24. 11:40:37

Hát,nézd én máshogy látom.Én nem szeretem Zanetti-t de tény h mostanában jól jáccott de én úgy gondolom h tennap gyenge volt.Lehet h a hasonlat erős:)de sztem Momo sokkal jobban jáccott tennap mint Zanetti.Tény,h nagy munkát végez és úgy jáccik h a nevét nem sokszor mondják de nem tok mást mondani,sztem akkoris gyengébb volt tennap mint Sissoko.Az,hogy Momo összehozott egy tizit ez olyan szinten igaz h be lett fújva de mindenki láthatta h nem volt az,max.közvetett szabit kellett volna ítélni a Regginának.Ráadásul Sissoko-t felrúgták a 16-oson belül a védők,ami 1000* nagyobb szabálytalanság volt mint amit ő csinált.A lényeg h tegnap este mi nem nyerhettünk mert a bíró azt nem engedte volna,az már gáz h ki is kaptunk de mindenki láthatta h egy jogtalan büntetővel kaptunk ki.

asveed 2008.02.24. 12:49:12

James bond: sztem meg van!!!És ha isemernéd a blog szerkesztőjét és az ebbe belefektetett rengeteg munkáját akkor nem fikáznád!!!Mondjuk ezt nem is értemm miért magyarázom hiszen most látlak először de a meccsel még csak nem is foglalkozol de rögtön belerúgsz valakibe!!Szánalmas!Úgíhogy lécci többet ne bassz fel idegileg ilyen baromsággal! A meccsről:Tisztán látsszik hogy valakinek/kiknek nagyon szúrja a szemét a Juve idei teljesítménye... A pálya tekjesen felborult,a hazai csapat 90 percig a sáját pályáján 11 emberrel védekezik és mégis nyer,ez kamu!!! Ossztálykülünbség volt a két csapat között,de ennek ellenére én úgy éreztem hogy ha reggelig játszunk sem rúgúnk még 1et!Persze ehhez a bíróspori(?) is kellett vastagon!!!!! mmartin91:Akkor itt a nagy pillanat és nyíílvánosan megkövetlek a Sissoko témában,jól játszott és sztem még jobb lehet:)!!! Dana:az biztos,de az is hogy többet nem iszom a közelében a rohadt anyját mert eelissza előlem:)))))) Amúgy 1billentyyűzet csere és meggyógyul!

Dana 2008.02.24. 12:59:45

Te Passer nem tom ki! Nem tom mi bajod volt Momo játékával! -rengeteg labdaszerzés -részben jó passzok -megnyert párharcok Mit vársz még tőle most? 1 hónapja van itt. Tiago úgy befürdött 1 hónap alatt hogy rossz volt nézni. Nem tom milyen meccset néztél, és még azt mondják nagymamám van vakon. Vicc vagy !!

Teasy 2008.02.24. 13:11:56

nem sok kellett tegnap, hogy beverjem a képernyőt a sörömmel... para, h molinaronál nincs jobb, sztem bármelyik ifi védő beférne, mert ez az ember annyira tehetségtelen és tufa, hogy azt nehéz szavakba önteni. Természetesen ő ragadt be az első gólnál, amikor előre ment, akkor meg minden lasztit elveszített. Bár az elég vicces volt, h a 2. félidőben már alig akartak passzolni neki elől. Semmi az az ember. Sissoko nagyon hasznos része lehet a csapatunknak, iszonyat szűrő a középpályán, de sajnos néha igen suta szegény, de ilyen zsiráf testtől ne várjunk cronaldo technikát sztem. Palladino engem nem győzött meg. Ami viszont tetszett az az volt, h a két lóba***, khm, magas csatár nélkül fel kellett adni az előreívelős (semmilyen) focit. Egész szép háromszögek, meg kényszerítő csikicsukik voltak, csak sajnos mindig hiányzott még egy ember, pontosan egy Diego v VDV féle technikás támadó középpályás, vagy egy technikásabb befejező csatár. Ezt kellett volna palladinonak betöltenie, de nem sikerült. A bírót meg kiéheztetett disznók közé vetném! Ugyanis emlékezetem szerint 2 16oson belüli kezezés volt, de ezt még el lehetett nézni, de a lerántást, meg a buktatást nem! mezőnyben sem fújt semmit a javunkra... Forza Juve!

RICh 2008.02.24. 13:34:03

Pontosan ide 1 kis ötlet kellett volna és akkor 2 11-est is befujhattak volna nekünk annyiva vezettünk volna,de itt kicsit soka de meg a volna! DIEGO POWA!ja és azt hallottátok hogy el akarjuk igazolni Elmander-t 30Milláért???

RICh 2008.02.24. 13:35:11

nah ez volna még valami Seccotol sztrem torino legnagyobb terén akasztanák fel!!!

Csabah 2008.02.24. 14:03:15

Gyerekek most látta mindenki miért kell még egy csatár nekünk!! A mérkőzésről meg annyit, hogy nem 2 megitélhető 11-es lett volna a mi javunkra, hanem legalább 3-vagy 4, és nem vagyok elfogult akkor sem ha azt mondom az ellenünk megitélt büntető jogtalan volt! (csak hát, hogy nézne az ki ha a Juve egyből az első két hely valamelyikét megszerezné az után, hogy feljutott) Sissoko-nak szerintem kell még 2-3 meccs, hogy megszokja a Seria A-t, és beépülhet az első 15-16 játékos közzé!

Trezegol 2008.02.24. 14:38:04

Sissoko kurva jól játszott sztem! Nem tudom,h egyeseknek miért pont őt kell szidni,mikor pl.Molinaro olyan gyenge volt,mint a bal herém(na de ezt már megszokhattuk). Palladino sztem 1 gyenge szar! Menjen a rákba! Meg még ő akar állandó játéklehetőséget meg több pénzt meg... Példát kellene vennie Iaquintáról. Ő kussol és teljesit. Palla meg pofázik és nem csinál semmit. A biró meg... Vigye el a halál!Az a szerencséje,h Zebina nem volt ott :D. Gondolom,legörditett volna neki néhány pofont! Egyébként tegnap nagyon sok bunda volt világszerte... A fogadóirodák kaszáltak! Ja,meg minek kell erőltetni a beadásokat??? A lényeg: SISSOKO JÓ VOLT ÉS KÉSZ! REMÉLEM TUDJA TARTANI A FORMÁJAT.

Ismeretlen_74763 2008.02.24. 14:53:21

Sajnálatos módon nekünk is van magánéletünk. Hétvégén Lassus nem tud posztolni én meg most nem fértem géphez. Egy óra múlva megy a buszom, ha lesz még idő akkor írok összefoglalót, de nagy frissítés ma csak este lesz (kb 8-9). Az utazó közönség megértését köszönjük.

passerby 2008.02.24. 17:57:11

Dana! Passerby és nem "Passer nem tom ki! "..., de azért köszi hogy az intelligenciáddal legalább egy nicket megpróbálsz megjegyezni. Szerintem meg az vak, aki Sissoko-tól el van ájulva... Akkora gyermeteg hibát mint a tizi előtt magyar nb1-ben nem látni. Elég megnézni a goal.com osztályzatait, messze a legalacsonyabbat ő kapta. De azért biztosan igazad van...

RICh 2008.02.24. 18:50:20

Azé nem kell lebecsülni a magyar nb1-et.....:D:D:D:D Lécci csináljatok 1 uj hirt akár csak annyit is hogy a juve kikapott 2-1-re hogy nem 60 hsz közül kelljen bogarászni!

kowa 2008.02.24. 19:35:30

Hát amikor megláttam zat az ollózást üvöltöttem a tévével, h közvetett szabdrúgás erre a haverjaim nyugtattak, h tizi lex... aszittem kiugrok az erkélyről!!!!!!!!! Gusztustalan bíráskodás!!! Elolavstam az összes hszt megoszlanak a vélemények!! Szerintem Sisokko jól játszott leszámítva azt h az ívelései nem túl pontosak de a kis rövid passzai mindíg ötletesek és jók voltak, fejpárbajokat nyerte rendre nemtudom mi bajotok van vele szidja itt mindenki 1 hibája volt ami 1 közvetett szabadrúgást ért... nameg még1 amikor ajtó ablak helyzetből kirúgta a tejút rendszerre a labdát... Bár én a helyében lerúgtam volna úgy az amorusot, h nem tudott volna visszajönni tizit lőni.... na jó sérülés mentesen azt nem kívántam volna neki de azt igen h ne lője be!!! legrojék helyébe meg agyonvertem volna a bírót addíg ütöttem volna amíg mozog!!! Molinaronak meg az az 1 baja van h nemtud beadni ha azt megtanulna nem lenne vele sztem baj lenne jövője ha szolgalelkűen gyakorolná a beadásokat mert aza műfaj katasztrófálisan nem megy neki!! A egnemadott 1eseket meg nem is firtatom paraszt volt a bíró 1 hitvány semmitérő csúszómászó féreg.

Dana 2008.02.24. 19:46:17

Még jó hogy igazam van! Köszi hogy megerősíted.

mmartin91 2008.02.24. 21:56:00

asvéééd: Köszönöm a megkövetést de azért még egy kicsit várjunk vele.Örülök h sok embernek teccett Sissoko játéka(a kritizálókat nem értem)de azért várjuk meg h a köv.pár meccsen h fog jáccani.Nyilvánvaló h 1 hónap alatt százmilliószor jobban beépült a csapatba mint anno Tiago.Kíváncsi vok h a köv.meccseken h fog teljesíteni,pl.a torinói városi derbin mert az egy nagyon fontos meccs számunkra.Remélem h hozni fogja ezt a játékát vagy még jobbat is amit a Reggina ellen jáccott de azért várjunk még azzal a megkövetéssel:P

Ismeretlen_22017 2008.02.26. 18:42:28

James Bond hozzászólásához nem is kellene semmit hozzáfűzni. Yuuzer jól mondta, nekünk is van magánéletünk, így néha nem frissül azonnal az oldal, de szerintem 90 %-ban naprakészek vagyunk. Munka és suli mellett nem könnyű mindenre időt szakítani. Szerencsére úgy vettem észre, a döntő többségetek megértő, úgyhogy magyarázkodásra nincs is szükség. A meccshez pedig: Sissoko szerintem is jól játszott, olyan játékos nincs is, aki nem hibázik, akár 100 %-os helyzetben is. A szabálytalansága pedig közvetett szabadrúgás volt, érthetetlen, hogy a bíró büntetőt adott. A Juventusnak pedig kétszer minimum nem. Palladino szerintem bizonyított... azt, hogy nincs helye a csapatban, és csereként sem lehet rá számítani. Szükség van még csatárra, ez egyértelmű.

RICh 2008.02.26. 18:53:17

Jaaa,csak nem Amaurira és Elmanderre 30Millióért!Kell valami fiatal östehetség(mondjuk jó lenne ha Trez rábeszélné Benzemát.....:D:D)

madarász endre 2008.03.03. 21:21:58

Kétezer km-t utaztam,hogy lássam ezt a meccset,de Dondarini elrontotta az egészet.

madarász endre 2008.03.03. 21:25:10

Kétezer km-t utaztam,hogy lássam ezt a meccset,de Dondarini elrontotta az egészet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása