A Sissoko üzlet megkötve, hivatalos bejelentés vasárnap

Angyal Bandi nevű olvasónk kommentben küldte ezt a hírt - időt spórolva nekem -, köszönet neki. Nézzük:


A Juventus és a Liverpool megállapodott Mohamed Sissoko ügyében - adta közzé a 'Gazzetta dello Sport' -, a 13 millió eurós üzlet bejelentése vasárnapra várható.

A 23 éves középpályást már többször szóba hozták a Bianconerivel az utóbbi néhány hétben, és úgy tűnik, az egyetlen kérdés már csak az maradt, hogy még ebben a hónapban költözik Torinóba, vagy júniusban.

Mohamed Sissoko

Sissoko várhatóan vasárnap Torinóba érkezik, ahol részt vesz az ilyenkor szokásos orvosi ellenőrzéseken, és alá is írja a szerződését, mielőtt Ghánába utazna majd visszautazik Ghánába, ahol a hazáját, Malit képviseli az Afrikai Nemzetek Kupáján.

Elviekben Sissoko már Juventus játékosának számít, miután tegnap megszületett a megegyezés a transzferköltségeket és a fizetését illetően is. A Juve 13 millió eurót fizet a Liverpoolnak, ebből 11 milliót rögtön, a fennmaradó 2 milliót pedig a bajnokság és a kupaszereplés után. Sissoko négy és féléves szerződést kötött, opcionális extra évvel a lejárta után. A játékos évi 2,5 millió eurót kap, ami csak kicsivel marad el a heti 50.000 eurótól.

A Juventus igazolással szeretné még ebben a hónapban orvosolni a középpálya problémáját, ami Tiago Mendes és Sergio Almiron rendkívül rossz formájának köszönhető, őket nyáron szerződtette a klub összesen 22 millió euróért.

Sissokonak tavaly nyáron már megvolt a lehetősége csatlakozni az 'Öreg Hölgyhöz', azonban ő visszautasította ezt, és inkább a Liverpoollal hosszabbított. Ebben a szezonban ritkán jut lehetőséghez a csapatában, így úgy tűnik, megváltozott a véleménye az Olaszország legsikeresebb klubjába való igazolásról.

Nincs nagy fordítási tapasztalatom, szóval bocsi az esetleges hibákért.
AB

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr644641543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_74763 2008.01.24. 15:18:04

nem töröljük jó helyen van ez itt, köszönöm én is a cikket igazándiból délelőtt nekem kéne fprdítani, de tegnap este kikapcsolódtunk picit és most kezedek csak magamhoz térni :P

mmartin91 2008.01.24. 15:33:13

Na végre nincs több körítés hanem kész tények vannak.Mostmár nem leszünk bizonytalanságban:D Viszont így hogy Momo idejön bittos h Almiron és Tiago közül vmelyik távozik,az is lehet h mind2 de ha csak az egyik akkor az argentin lesz sztem.Minden bizonnyal Mali kiesik már a csoportkörben az ANK-án és akkor Sissoko előbb tud csatlakozni hozzánk.Remélem beválik a középpályán,GO MOMO!!!FORZA JUVE!!!

RICh 2008.01.24. 15:36:43

Sztem qrva nagy szar igazolás volt...de mind1 majd meglátjátok!!!!!

Smotty 2008.01.24. 15:41:17

ejnye-bejnye, yuuzer!!! :D amúgy meg csak remélni tudom, hogy beválik a srác...

passerby 2008.01.24. 15:41:17

Ha tud, bizonyítson, megkapja az esélyt, de én momentán rossz igazolásnak tartom. Meglátjuk...

Daccc 2008.01.24. 16:04:47

Na itt az ujabb "sztarigazolas" Nyaron mar mehet is :))))) Karo piszkalabu bubango, egyebet nincs mit mondjak! Szntem nem fog tudni bizonyitani! Bar ne legyen igazam! Es letisztazom ha a csapat legjobb jatekosa is lessz, en akkoris utalni fogom! pont

Ismeretlen_74763 2008.01.24. 16:12:36

Nem csak az ára borsos, hanem a fizetése is 50k per hét azért ennyit csak igen jó játékosok keresnek, remek ügynöke lehet a srácnak. Ezek után lehet meg kéne néznem egy meccsét a Nemzetek kupáján

tdnero 2008.01.24. 16:17:09

Szerintem nem rossz játékos és jó üzletet csináltunk vele de ez majd kiderül, 25.-én azaz holnap este 20.30-kor eurosport-on MALI meccs lessz na azt nézni kell hogy most megtudjuk milyen formában van!!!

asvééd 2008.01.24. 16:31:46

yuuzer :-Ez antré a javából,mi?Csak dolgozzon is meg érte..... ja és ez ne okozzon feszültséget csapaton belül!!!

Angyal Bandi 2008.01.24. 17:00:25

Most látom az rosszul írtam, visszarepülni fog vasárnap a vizsgálatok után a Kupára, nem odarepülni...szóval simán játszhat holnap is, ahogy tdnero mondta. Bocs.

Daccc 2008.01.24. 18:14:48

Mar ha egyaltalan kezdo lessz! Az elso meccsen se jatszott egy percet se :)

Alex 10 2008.01.24. 20:24:24

Nem vok egy nagy sissoko kedvenc de sztem biztos többet fog nyujtani mint Almiron Tiago Páros Szerintetek Nocerinót vagy Zanettit ülteti le Ranieri mert Ő Sissoko imádó ugyhogy bizti hogy játszik.

Edgár 2008.01.24. 20:33:33

Hát szerintem ha ranierin múlna kkor zanettit játszatná mellette, mert ő is kedvence nekem úgy tűnik, de sissoko meg zanetti ugyanúgy vkp., szóval szerintem Nocerinot inkább. Nekem mondjuk Nocerino nem szimpatikus játékos. Egyébként Brazzo is elég védekező szellemű kp...szóval ebből már jól tele leszünk, mostmár Támadó-szervező kp-t!!!! Van der Vaart, Lampard, Diego vagy mindegy csak jöjjön veleki szervezni!

mnorba 2008.01.24. 20:49:20

Én egyelőre örülök,hogy jön is valaki a csapatba,nem csak megy!Megítélni viszont csak akkor fogom a teljesítményét,ha majd megnézem a Juventusban egy olasz bajnokin.Remélem azért menni fog neki a játék!Most már jó lenne,ha bejönnének az igazolások!

ati 2008.01.24. 21:10:14

Na végre már valaki!!! Szerintem nem rossz játékos, és ha be tud illeszkedni a csapatba, akkor nagyon hasznos tagja lehet a Juvénak! Akárki akármit mond, Zanettinél sokkal jobb játékos, a Tiago-Almiron párosnál - akik ugye nem nagyon játszanak - pedig biztosan többet fog nyújtani...(nem nehéz:):):)) és csak 22 éves!!! Évekre megoldhatja a védekező feladatokat a középpályán! Attól hogy Benitez nem csípte, az nem jelenti azt hogy rossz játékos lenne... Meglátjátok jó lesz... Forza Juve!

passerby 2008.01.24. 21:17:05

Én eléggé negatív vagyok Sissoko-val kapcsolatban a nyilatkozatai miatt, ettől függetlenül azt mondom, bizonyítson, meglátjuk mit nyújt.... És erre most olvasom, hogy Mascherano ott akarja hagyni a 'pool-t, jönne hozzánk. Ha ez igaz, akkor a vezetőség megint nagyon elqrt valamit. Mondanom sem kell, neki jobban örültem volna, de hogy jött a csoki, nem hinném hogy még valakit megveszünk arra a posztra. Megy majd az interbe, a Juve meg megint megszopatta önmagát. De ne legyen igazam....

mmartin91 2008.01.24. 21:24:28

Mascherano egy rakás szar.Visszatérve 1000% h Nocerino fog leülni a padra mivel ő az igazi vkp a kezdőben nem pedig Zanetti.Alapból mind2 védekezik de Zanetti vmilyen szinten tud szervezni is viszont Noce a tipikus faltörő kos a csapatban úgyhogy bizti h Sissoko Nocerino helyett fog jáccani.Egyébként Momo nem valószínű h jáccani fog Maliban a köv.meccsen mivel a középálya közepén a Diarra(Real)-Keita(Sevilla) páros jáccik és mind2 jobb játékos mint Sissoko.Én naon remélem h beválik nálunk mert sztem feküdni fog neki az olasz stílus.

Daccc 2008.01.24. 22:37:07

mmartin91 ha nem lessz igazad megolhetlek? :D:D:D:D

asvééd 2008.01.25. 08:31:38

jaaaaaaaj mmartin91 mennyémáá,idáig azt hittem hogy tudsz elfogultság nélkül,higgadtan is értékelni egy játékost a teljesítménye alapján,de belátom tévedtem!!!Egy Mascheranora azt mondani hogy szar főleg párhuzamba állítva Sissokóval.....ez nevetséges!!!!Azért ha van időd nézd vissza hogy milyen játékos is ő,ellenben a poolban padot koptató Mommóddal szemben.Ő még ott is többet és jobban jáccott mint a Boxos Bránermájsztered!!!!Én ne vagyok egy Zanetti fan dekíváncsi leszek fog-e annyit ütközni és labdát szerezni mint ő,aki kussban teszi a dolgát??????????????

Geri 2008.01.25. 09:41:49

Sajnos Mascherano télleg jobb:(...és azt nyilatkozta most hogy szívesen jönne a juvéba (goal.com)...mérnem ő jön;((((

Ismeretlen_74763 2008.01.25. 09:57:05

lehet ő is jön de erről már nem merek írni annyira pletyka szaga van

mmartin91 2008.01.25. 16:21:42

Ez nem elfogultság kérdése.Mascherano játéka abból áll h felhozza a labdát a félpályáig és a hozzá legközelebb álló embernek odaadja,ennyi.Labdát nem láttam még szerezni csak ami hozzá pattant,azt a szót h ütközés sztem még életébe nem hallotta mert csak rá kell nézni,mindenki láthatja h egy 5 éves gyerekről is lepattan,kész vicc az az ember,úgynézki mint egy argentin paraszt.

Daccc 2008.01.26. 00:00:37

Erre csak annyit mmartin h :-@ blablabla azert ertunk annyira a focihoz h tudjuk szamba se kell vennunk a te hozzaszolasaid :P

ati 2008.01.26. 00:53:59

Egyezzetek meg annyiban,hogy Sissoko és Mascherano is jó játékos... Mascherano sem véletlenül kezd az argentin válogatottban... Az egy dolog hogy egyiket jobban csípi az edzője... de amúgy semmi több! Attól persze elmozoghatna nálunk is nyugodtan... én nem bánnám! Melléjük egy kreatív középpályés és összeáll a világ legjobb középpályája az biztos (persze ha az a keratív középpályás Diego vagy Van der Vaart lesz:):) !!!

mmartin91 2008.01.26. 10:37:27

Daccc,bagoly mondja verébnek:D:D:D LOL

mmartin91 2008.01.26. 10:46:23

Egyébként nem tom láttátok-e tennap a Nigéria-Mali(0-0)meccset mert Sissoko elég jól nyomta.Érdekes módon kezdett Keita meg Diarra meg Sissoko is csak Momo jobb oldalon helyezkedett el ami nem az ő posztja de a támadásokat is elég jól segítette,sokszor indult meg a szélen ill.kihasználta testi erejét a szereléseknél.A meccs végére elfáradt ez láccott is a mozgásán dehát ő nem jobbszélső,az alkata sem teszi lehetővé h az legyen,ha jól emékszem a 80.perc környékén cserélték le fáradtság miatt. Ha vki még visszajön ilyen régi cikkhez akkor várnám h ő h látta Sissoko játékát ha nézte a meccset!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1901) bajnokság (3556) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (979) elemzés (40) előzetes (896) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1702) játékosokról (10313) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2506) meccsek (4370) mercato (4302) nyilatkozat (7717) Olasz Kupa (335) összefoglaló (442) pletyka (4312) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (233) Címkefelhő
süti beállítások módosítása