David Trezeguet után - aki mindig legjobbját nyújtja az Empoli ellen - a toszkán gárdának újabb mumusa akadt a Juventus játékosai között. Nem más, mint Vincenzo Iaquinta, aki a kétfordulós összecsapás igazi sztárja lett. Az első mérkőzésen egy gólt szerzett, tegnap kettőt, és egy büntetőt is kiharcolt.
A mérkőzés hőse elégedetten nyilatkozott a 'Juventus Channelnek':
"Jók vagyunk abban, hogy az utolsó másodpercig sem adjuk fel. Tegnap megérdemeltük a győzelmet. Most is megmutattuk, mennyire elszántak vagyunk. Az első két gólunk után túlságosan is megnyugodtunk, és ellenfelünk ezt egyből kihasználta. Sokat hibáztunk, de tudjuk, miken kell javítanunk, így ezeken dolgoznuk majd Ranierivel együtt."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.