A Juventus betonkemény középhátvádje, Giorgio Chiellini tegnap este, az Empoli elleni Olasz Kupa mérkőzés során rúgást kapott jobb térdére, és a 20. percben le is kellett cserélni. A mai részletes vizsgálatok igazolták az előzetes várakozásokat: a sérülés kiterjedése miatt négy-öt hét kihagyás várható.
"Ha Chiellini nem sérül meg, jobban ment volna tegnap." - mondta Claudio Ranieri- "Most ki kell találnunk valami más megoldást."
Giorgio Chiellini a Juventus egyik legszilárdabb, legmegbízhatóbb játékosává vált, amióta idén bal védőből középhátvéd lett, így kiválása mindenképp nagyon érzékenyen érinti azt a csapatrészt, mely eddig is erősítésre szorult volna. A védelemből már hosszabb ideje sérült Jorge Andrade és Jonathan Zebina, múlt héten influenzás lett Nicola Legrottaglie, a fiatal Domenico Criscitót pedig a Genoának adta kölcsön a vezetőség.
Most az a kérdés, hogy a fejlemények tudatában elszánja-e magát Giovanni Cobolli Gigli, és igazolnak-e valakit a poszt megerősítésére.
Chiellini várhatóan kénytelen lesz kihagyni a Livorno, a Cagliari, az Udinese, és talán még a Roma elleni bajnoki találkozókat, valamint az Inter elleni Olasz Kupa fordulót is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.