A Juventus nagyon nehezen, nyolc gólt hozó mérkőzésen jutott tovább az Empoli ellen az Olasz Kupa negyeddöntőjébe. A vendégek bátran és szervezetten játszottak, míg a Bianconeri részéről Vincenzo Iaquinta és Pavel Nedved nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
A Juventus játékosai tudták, hogy 2-1-es hátrányból kell fordítaniuk, de bíztak benne, hogy hazai környezetben ez sikerülni fog.
A mérkőzésből nem telt el sok idő, amikor Marco Marchionni egy remek megindulás után megszerezte a vezetést egykori csapata ellen, így már a Bianconeri állt továbbjutásra (1-0). Nem sokkal ezután Pavel Nedved növelte az előnyt (2-0), de az akcióban megint Marchionni játszotta a főszerepet.
Az Empoli azonban nem volt hajlandó beletörődni a vereségbe. A 33. percben Abate indult meg, könnyedén túljutva a Juventus játékosain, középre tekert, Antonini pedig Grygerát megelőzve a kapuba talált (2-1). A Buffon helyett a kapuban álló Belardi nem sokkal később újra gólt kapott: ezúttal Pozzi volt eredményes fejjel (2-2).
A második félidőben aztán Ranieri átszervezte egy kicsit csapatát: a súlytalan és halovány Tiagót Szalihamidzsics váltotta. Az 50. percben aztán Iaquinta újra megszerezte a vezetést; Raggi mellett igen ütemtelenül lőtte el a labdát, és ez a védőt, valamint a második játékrészre az Empoli kapujába álló Ballit is megtévesztette (3-2). A vezetésnek nem sokáig örülhettek a Juventus játékosai és szurkolói, ugyanis egy újabb védelmi hibát kihasználva Pozzi egy perccel később megint egyenlíteni tudott (3-3).
A Juventusnak tehát újra két gólt kellett szereznie, hogy kiharcolja a továbbjutást. Iaquinta a maga részéről meg is tett ezért mindent: egy kapu előtti kavarodásnál Palladino átadását sikerült igen közelről a kapuba passzolnia (4-3). Az Empoli játékosai lest reklamáltak, de a lassításokból is jól látszott, hogy nem volt az.
A 65. percben aztán Del Piero is pályára léphetett a lecserélt Palladino helyett. Az Empoli a mérkőzés utolsó szakaszában 10 emberrel volt kénytelen játszani, ugyanis Francesco Pratali fejsérülést szenvedett, de csapatának nem maradt több cserelehetősége.
A mérkőzés mindent eldöntő pillanata a 77. percben jött el: ekkor Iaquintát buktatták az Empoli tizenhatosán belül, a mérkőzés játékvezetője, Gervasoni pedig büntetőt ítélt. A tizenegyest Del Piero értékesítette (5-3).
A mérkőzés végén még mindkét oldalon akadtak lehetőségek (Szalihamidzsics hat méterrel az ellenfél kapuja előtt szerelte saját magát óriási helyzetben), de több gól már nem született. A Juventus 6-5-ös összesítéssel jutott tovább, ellenfele nagy valószínűséggel az Inter lesz. A negyeddöntő első mérkőzését január 23-án, visszavágóját pedig január 30-án rendezik.
JUVENTUS - EMPOLI: 5-3
Összegzés:
Gólok: Marchionni 4', Nedved 9', Antonini 33', Pozzi 45', Iaquinta 50', Pozzi 51', Iaquinta 60', Del Piero 77' (büntető)
Sárga lapok: Zanetti 27', Adani 39', Piccolo 49', Marianini 74'
JUVENTUS: Belardi; Birindelli, Grygera, Chiellini (Boumsong 20'), Molinaro;
Marchionni, Tiago (Szalihamidzsics 46'), Zanetti, Nedved;
Palladino (Del Piero 65'), Iaquinta
Fel nem használt cserék: Buffon, Castiglia, Esposito, Trezeguet
Edző: Ranieri
EMPOLI: Bassi (Balli 46'); Raggi, Adani, Pratali, Antonini; Abate (Buscè 67'), Piccolo (Marianini 61'), Moro, Tosto; Vannucchi; Pozzi
Fel nem használt cserék: Ascoli, Marzoratti, Giovinco, Saudati
Edző: Malesani
Bíró: Gervasoni
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.