A ma esti Milan - Juventus összecsapást mindkét fél részéről nagynevű játékosok hagyják ki, hiszen a hazaiaknál Ronaldo, míg a vendégeknél Camoranesi hiányzik majd. Claudio Ranieri szerint azonban Camoranesi hiánya nagyobb veszteség a torinóiaknak, mint a brazil kidőlése a milánóiaknak.
Camoranesi még hétközben, egy edzésen szenvedett kisebb izomsérülést, és nem sikerült belőle teljesen felépülnie, míg Ronaldo vádlija a Benfica elleni Bajnokok Ligája találkozó előtti bemelegítésen sérült meg.
"Mindkét fél hiányolni fogja játékosait, de minket ért a nagyobb veszteség. A Milan számára alig változott bármi, hiszen Ronaldo eddig sem játszott sokat. Camoranesi viszont nagyon fontos játékosunk, óriási minőségbeli javulást jelentett nekünk. Sajnos idén nem játszott sokat, ám ha pályára lépett, annak mindig meglett az eredménye."
Camoranesi nélkül Ranieri vagy 4-4-2, vagy 4-4-3 formációban küldi majd pályára csapatát. A második felállásban Iaquinta, Del Piero és Trezeguet is pályára lépne, míg az elsőben valamelyikük hiányozni fog.
"Meglátjuk, mi lesz. Három csúcsformában lévő csatárom is van, jobban szeretek így dönteni, mintha valakinek a formája miatt kellene a padon ülnie."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.