Szombaton este a Juventus a Napoli otthonába látogatott, a keretben nem lehetett ott Nedved eltiltása miatt és némi meglepetésre Zanetti helyett Almiron kapott helyet a kezdőben. Ranieri új taktikával készült a mérkőzésre 3-4-1-2 volt a kezdő formáció ezzel is jelezve, hogy a csapat a 3 pontért utazott Nápolyba.
A Napoli is
támadó felfogásban kezdett futballozni az első
helyzet is az ő nevükhöz fűződik, ezt követően a
Juve megszállta a hazaiak tizenhatosát Del Piero és
Almiron is helyzetbe került. Az első félidő igazán
említésre méltó eseménye Trezeguet
les gólja volt, amit a bíró nem adott meg.
A
második félidő elején Palladino és
Trezeguet passzolgatott a Napoli tizenhatosánál, majd
Del Piero indult meg és szerzett találatot. A Juve nem
sokáig örülhetett a vezetésnek, a hazaiak
Gargano révén hamarosan egyenlítettek. Ezt
követően feljegyzettünk több Juve kapufát is,
aztán jött a fekete leves...
Lavezzit Chiellini
szerelte szabályosan a büntető területen belül
ám a bíró tizenegyest ítélt amit
Domizzi értékesített. Hamarosan az ex-Juvés
Zalayeta játszotta el a nagy halált a tizenhatoson
belül mikor Buffon érkezett hárítani, az
ítélet újra tizenegyes, újra Domizzi
érkezett a labda mögé és újra gólt
szerzett. A mérkőzésen Chiellini és Nocerino is
elért a sárgalap határt, így jövő
héten egyikük sem játszik az Empoli ellen.
A
külföldi beszámolók alapján a bíró
egy igen élvezetes mérkőzést tett tönkre
azzal, hogy játékba avatkozott.
Szubjektív:
Volt
szerencsém megtekinteni a két tizenegyest megelőző
szituációt és mit mondjak nem vagyok megelégedve
a bíróval (sem asszisztenseivel). Mindkét
szerelés szabályos volt és a Napoli játékosok
olyan látványosan adtak elő műesést, hogy a
sárga lap inkább nekik járt volna... Amint lesz
videó youtube-on felkerül ide is az anyag lehet majd
mérgelődni...
NAPOLI – JUVENTUS 3:1
Gólok: Del Piero 46', Gargano 49', Domizzi 62' és 70' (mindkettő büntetőből)
Sárga lapok: Domizzi 20', Nocerino 50', Buffon 70', Chiellini 83'
NAPOLI: Iezzo; Cupi, Cannavaro, Domizzi; Garics (Contini 83'), Hamsik, Gargano, Blasi, Savini; Lavezzi (Calaio' 78'), Zalayeta (Sosa 89')
Fel nem használt cserék: Gianello, Montervino, Bogliacino, De Zerbi
Edző: Reja
JUVENTUS: Buffon; Grygera (Marchionni 75'), Legrottaglie, Chiellini; Szalihamidzsics, Nocerino, Almiron (Tiago 86'), Molinaro; Palladino (Iaquinta 80'); Del Piero, Trezeguet
Fel nem használt cserék: Belardi, Birindelli, Criscito, Zanetti
Edző: Ranieri
Bíró: Bergonzi
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.