Jonathan Zebina állítja, a szervező megütése után kapott négy mérkőzésre szóló eltiltás letöltése után megváltozott.
"Persze, ha az az ember nem lett volna ott, egyenesen az öltözőbe mentem volna, ahogyan terveztem."
Zebinát a Cagliari elleni mérkőzésen állították ki két sárga lapja miatt, és miközben elhagyta a pályát, szóváltásba keveredett egy szervezővel, akit végül megütött.
"Most őszintén beszélek erről, de többet ne kérdezzenek róla, mert nagyon zavar az eset. Olyan képet adott rólam, mely teljesen különbözik attól, amit az emberek megismertek. Anyámnak - aki nem volt rám büszke emiatt - is mondtam, hogy gyengeség volt, mely az utóbbi időben jelent meg nálam. Mindig csak a reakcióim, vagy a reklamálásom miatt állítottak ki, nem az erőszakos megmozdulások miatt."
Zebina kiállításai mindig is problémát jelentettek, de a játékos most megpróbálja lezárni a múltat.
"Az eltiltás hónapjai alatt elgondolkoztam. Nem kell már tudatosan változtatni a viselkedésemen - egyszerűen megváltoztam."
A játékos viselkedésével saját magára, és Claudio Ranierire is szégyent hozott.
"Nincs mentség arra, amit tettem. Hatalmas hiba ez egy olyan profitól, mint én. A feszültség már jóval a Cagliari elleni mérkőzés előtt túl nagy volt bennem. Nagyon csalódott és mérges voltam, amiért kihagytak a keretből az első fordulóban. Már egy éve, a Serie B-be történt lesorolásunk óta vártam azt a pillanatot, így nagyon rosszul érintett, amikor megtudtam, hogy nem léphetek pályára."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.