Kemény idők járnak most Alessandro Del Pieróra. Legújabban nem kapott meghívót az olasz válogatottba, klubjánál pedig még mindig nem zárultak le a szerződésével kapcsolatos tárgyalások. A csatár szerint egyébként a Juventus nyerhetett is volna a Fiorentina ellen.
"Nagyon sajnálom, hogy csak döntetlent értünk el, pedig olyan közel voltunk a győzelemhez. Talán segítségünkre volt, hogy hétközben a Fiorentina egy kemény UEFA Kupa mérkőzést játszott, mégsem tudtunk élni a lehetőséggel."
Del Piero klubjánál is kétségek között van, hiszen szerződését még mindig nem sikerült megújítani, éppen ezért küklönösen rosszul érinti, hogy Roberto Donadoni nem hívta be a válogatottba.
"Csalódott vagyok, hogy nem lehetek a válogatott tagja. Mindenesetre sok szerencsét kívánok Olaszországnak."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.