Adrian Mutu, a Fiorentina csatára köszönetet mondott egykori klubjának, amiért megmentették karrierjét, és külön dícsérte a Juventus jelenlegi trénerét, Claudio Ranierit.
Mutu karrierje 2004-ben válságba került, amikor távoznia kellett a Chelsea-től drogproblémái miatt. Ekkor azonban színrelépett a Juventus, és ötéves szerződést kínált neki. A játékos 18 hónapig maradt Torinóban, és a 2005/06-os idényben hét találatot szerzett.
A bundabotrány után Mutu a Fiorentinához távozott, és most vasárnap először találkozik majd egykori csapatával, a nagyon várt Fiorentina - Juventus összecsapáson.
"Csak hálával tudok a Juventusra gondolni. Válságba kerültem, mikor távoztam a Chelsea-től, ők segítettek visszatérni a futball világába. Ranieri nagyszerű edző. Mindig nagyon jól kijöttem vele. Sokat játszatott a Chelsea-nél, megbízott bennem, még életem legnehezebb szakaszában is. Mindig emlékezni fogok, mikor viccelődtünk egymással: azt mondta, futballistaként lehetnék akár egy Ferrari is, de én egy Fiat 500-ként viselkedem."
A Chelsea-nél Ranieri volt Mutu trénere, amíg a román játékos a 2004-es szezon végén távozott. Ranierit Jose Mourinho váltotta, ám róla már nem dícsérő szavakat ejtett a játékos:
"Nagyon arrogáns."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.