A Juventus és az olasz válogatott elsőszámú hálóőre elmondta, hogy 2001. nyarán majdnem a Romához szerződött.
"Amikor elhagytam a Parmát, nagyon közel álltam ahhoz, hogy Rómába költözzem." - mondta Buffon, aki 47 millió euróért végül a Juventushoz írt alá. - "Sensi (a Roma elnöke) azonban úgy döntött, hogy Pelizzolit vásárolja meg az Atalantától, aki fiatalabb volt, mint én, és karrierje elején állt."
Azóta bebizonyosodott, hogy ez a döntés hibásnak bizonyult. Pelizzoli - jelenleg Oroszországban játszik - nem tudott meggyőző teljesítményt nyújtani a Románál, és később a Regginához került, egy olyan kapusként, 'akinek még bizonyítania kell'.
Eközben Buffon jövője is kétségessé vált a Juventusnál, miután a torinóiakat a Serie B-be száműzték, ám elmondása szerint 2006-ban már nem igazolt volna a Romához.
"Ez nem történhetett volna meg, már csak azért sem, mert a Roma nem rendelkezik a kellő pénzösszeggel egy ilyen igazoláshoz."
A világbajnok hálóőr is nagyon várja már a Roma elleni, vasárnapi összecsapást, de tudja, hogy nem lesz könnyű dolga.
"A Roma az esélyes, de mindent meg kell tennünk a győzelemért. Jelenleg egyértelműen erősebbek nálunk, ők játszák Olaszországban, de talán még Európában is a legjobb focit. Azonban mi is keményen dolgozunk, és nekünk nem kellett a Bajnokok Ligájában bizonyítanunk, ami akár még az előnyünkre is válhat."
A Bianconeri célja legalább 1 pont megszerzése, miután az előző fordulóban 1-0 arányban kikaptak az Udinesétől, ráadásul hazai pályán.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.