Iaquinta és Zanetti véleménye

A Juventus számára jól sikerült az idénykezdés. Vincenzo Iaquinta és Cristiano Zanetti is a mérkőzés legjobb játékosai között volt. A mérkőzés után pedig a következőket nyilatkozták.

Vincenzo Iaquinta

Vincenzo Iaquinta:

"Nagyon fontos volt számomra, hogy jól szerepeljek. Roppant elégedett vagyok a saját és a csapat teljesítményével is. A két gólomat a gyerekeimnek és a családomnak ajánlom, akik mindig mögöttem állnak, és mindenben támogatnak. Jól játszottunk ma, így kell majd folytatnunk is, most pedig összpontosítsunk az Olasz Kupára. Az ilyen győzelem jót tesz a hangulatunknak, jó úton járunk. A sárga lapom? A bírónak igaza volt, büntetést érdemeltem, és ígérem, többet nem fordul elő. De a Juventus színeiben szerzett első gólom megérdemelte ezt az ünneplést."

Cristiano Zanetti:

"Egy éve vártuk ezt a mérkőzést, szóval nagyon boldogok vagyunk, hogy így alakult. Nagyon motiváltak vagyunk, élvezzük, hogy újra a Serie A-ban játszhatunk. Húsz percbe telt, mire belelendültünk, de ezután jók voltunk. Szerintem a mérkőzés közepén is jól ment, de most azon kell dolgoznunk, hogy még jobbak legyünk. És a legfontosabb, hogy most a szerdai, Parma elleni mérkőzésre koncentráljunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr54641008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása