Nedved rendre utasította Ibrahimovicsot

Pavel Nedved úgy érzi, hogy az Inter idei bajnoki címe megérdemelt volt, de nem méltányolja, hogy egykori csapattársai is ünnepeltek. A kék-feketék 15. bajnoki címüket szerezték meg a hétvégén, utána pedig nagy ünnepséget rendeztek a szurkolókkal együtt. Nedvedet azonban sértették azok a nyilatkozatok, melyeket a győzelem után adtak a játékosok. Ezekben arról volt szó, hogy ők csalás és lopás nélkül tudtak győzedelmeskedni.

Pavel Nedved

"Úgy érzem, megérdemelték a győzelmet a pályán, de fáj azt látnom, hogy egykori csapattársaim, mint pl. Zlatan Ibrahimovics is így ünnepeltek. Az is fájt, hogy azt mondták, lopás nélkül nyertek. Én semmit nem loptam az elmúlt években, mi is a pályán győztünk, ahogyan ők, és azokat a címeket senki nem veheti el. Az emberek tudják az igazságot, és csak az számít, amit a pályán mutatunk. Én tényleg úgy érzem, hogy semmit sem loptam."

A Juventus jelenleg vezeti a Serie B tabelláját, hét ponttal a Napoli előtt.

"A jövőm? A Juventushoz kapcsolódik. Bízom a klubban és döntéseikben. Biztos vagyok benne, hogy harcképesek leszünk a Serie A-ban is, de most még erre a bajnokságra kell koncentrálnunk." 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr904640560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zebike 2007.04.25. 14:37:52

"Lopás nélkül nyertek" Haha... Egy olyan bajnokságot nyertek, amiben a legföbb vetélytársaikat minusz pontokkal vagy osztálylesorolással büntették. Ők is tudják, hogy ez így nem az igazi, de azért nagy az arcuk. Majd jövőre legyenek ilyen nagy legények!

Ismeretlen_22017 2007.04.25. 18:11:28

Szerencsétlen nyomorultak csak akkor képesek bajnokságot nyerni, ha a vetélytársaikat ellehetetlenítik. Éppen ezért még vérforralóbb ez a nagy büszkeség. Szánalmasak... egészen egyszerűen.

kova 2007.04.25. 19:12:06

Így van szánalmasak énis ezt akartam mondani!!! nevetséges hogy ilyet mernek mondani azért kíváncsi lennék ha őket lesorolnák ide a B-be hány sztár menne el tőlük meg, hogy mi lenne velük szerintem nem jutnának fel mert tiszta szégyen azaz inter nagyon gyűlölöm őket papíron bajnokságot nyerni meg ilyenek áááh pfujj!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása