Januári sérülése után már majdnem készen áll a visszatérésre a francia védő:
"A csapat többi tagjával együtt edzem, és remélem, hogy hamarosan viszatérhetek."
Apránként, de kezd rendbe jönni a védelem. A sérüléshullám, mely a szezon első felében keresztülhúzta Deschamps terveit, úgy tűnik, már a múlté. Kovactól eltekintve - aki nemrég boka műtéten esett át - a sérülések már csak távoli emlékek a játékosok számára.
Giorgio Chiellini és Nicola Legrottaglie a Vicenza ellen már visszatérhetett, és hamarosan Jean-Alain Boumsong is készen áll majd a játékra. Dr. Agricola a hét elején bejelentette, hogy a francia játékos már a csapat többi tagjával együtt edzhet.
"Így van, újra jól érzem magam. A Milan ellen összeszedett sérülésemnek vége, és a héten mindent képes voltam végigcsinálni, amit a csapattársaim is. Remélem, hogy hamarosan visszatérhetek. A sérüléstől eltekintve egyre jobban érzem magam Torinóban, remélem, hogy még sokáig itt lehetek."
Boum Boum szívesen emlékszik vissza a Crotone elleni mérkőzésre, mivel fontos gólt szerzett akkor.
"Jól emlékszem rá, de az volt a legjobb, hogy megnyertük azt a meccset. Kemény küzdelem volt, mint ahogy a többi is az. Jó a bajnokság, de mindent megteszünk, hogy győzzünk, és a lehető leghamarabb viszsakerüljünk a Serie A-ba."
A negyven nap alatt, míg sérült volt, sok minden történt, és sok mindent mondtak, különösen a védelem hibáival kapcsolatban. Boumsong kiáll csapattársai mellett.
"Ha nem mennek jól a dolgok, könnyű a védelemre mutogatni. Ez futball, tudni kell, hogy tizenegy emberen múlik, hogy győz, vagy veszít a csapat."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.