Deschamps: "Egyszerűen így nem lehet két pontot elszórni"

"A második gólig egészen jól futballoztunk, de aztán - mint a szezonban már olyan sokszor - fizikailag visszaestünk. A győzelem a Vicenza csapatáé, akik végig hajtottak, a szégyen pedig a miénk. Elvesztettük a koncentrációnkat, és az első góljuk igazán megrendített minket. Nem hittük, hogy képesek az egyenlítésre."

Didier Deschamps

Egy teljesen döbbent Didier Deschmaps állt a kamerák elé a Vicenza elleni döntetlen után. Kétgólos előnyben, és kevesebb, mint egy félidővel a vége előtt a Bianconeri teljesen felhozta a hazai csapatot, és végül egy árva ponttal távozott.

"Kétgólos előny birtokában egyszerűen nem lehet így két pontot elszórni. Nem hibáztatom a védelmet, nincsenek 100%-os állapotban. Chiellini egy hónapos, Legrottaglie pedig három hónapos távollét után tért vissza. A többieknek kellett volna kisegíteni őket. Hétfőn beszélni fogok velük, mert így nem folytathatjuk. Nem tudtuk ma megőrizni az eredményt, nyugodtan hátradőltünk, és hagytuk őket támadni. Nagyon rossz a hozzáállásunk, ha megszerezzük a vezetést; úgy tűnik, a játékosok azt hiszik, hogy már biztos a győzelem. El kell kezdenünk idegenben is nyerni, ha el akarunk szakadni az üldözőktől."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr844640260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szabi 2007.02.11. 01:10:28

Hát ez a 2-2... Egyszerűen szánalmas! Azt hiszem jópár ezer euró meg egy jó kis erőnléti edzés egy 10 km-es futással megspékelve (min.) helyretenné a dolgokat. Aztán megtanulná mindenki, hogy mit kell csinálni ha ezt a mezt hordja. Most már tanulhatnának a hibákból mert nem ez volt az első eset, hogy így veszítettünk pontokat. Ki az a Vicenza??? Ne szórakozzunk!!! Ezeket az ifivel megkellene verni kis túlzással. Most mindenki egyes fórumokba D.D nyakába varja a dolgokat. Hát biztos van része abban, hogy ilyen meccseket "veszítünk el", de 11 játékos eszetlenkedett a pályán. Bár Deschmaps ezekszerint nem olyan jó pszichológus mint Lippi. Lippit bármikor szívesen látnám újra a kispadon, de D.D-nek is megkell adni a lehetőséget és ő sem rossz edző, ráadásul ez egy nehéz bajnokság! Kitérve Bojinovra, ez nem a Lecce ahol ugrálni lehet össze vissza. Megkéne érteni, hogy a 21 évével a játékos hierarchiában nem áll éppen előkelő helyen. Ha türelmetlen menjen nekem nem fog hiányozni.

Ismeretlen_22017 2007.02.11. 02:52:00

Nem tudom mi van a csapattal, de nagyon úgy néz ki, hogy komoly gondok vannak. Írtad, hogy elég sokan Deschamps nyakába varrják a dolgokat, és őszintén szólva, valamilyen szinten én is egyetértek velük. Egyértelmű, hogy nem csak az ő hibája, de egy edzőnek össze kell kapni a csapatát. Lehet, hogy neki nincs elég nagy tekintélye, bár én nagyon szimpatikusnak tartom. Csak a csapat érdeke ennél sokkal fontosabb...

yuuzer 2007.02.11. 21:38:49

Valóban bosszantó ez a vereség, de ne feljetsük el hogy sérülések miatt komoly védő gondokkal küszködünk és gyakorlatilag az ifiből épp hogy kinőtt játékosok álltak a védelemben. Nem véletlenül került szóba, hogy Grygera még tavasszal érkezik, bár ebből már nem lesz semmi. Remélem több baki nem lesz, ezt a bajnokságot a Juvénak magasan kléne nyernie még így is.

Ismeretlen_22017 2007.02.11. 22:27:15

A védelmet Birindelli, Chiellini (Legrottaglie), Piccolo és Balzaretti alkotta. Közülük csak Piccolo jött az ifiből. A többieknek azért van már tapasztalatuk. De egyébként egyetértek veled, tényleg gondok vannak a védelemmel. Éppen ezért nem értem, hogy miért kellett azt a pár százezer eurót sajnálni, hogy megszerezzünk Grygerát már most. Szerintem a fő gondot az jelenti, hogy nem elég motivált a csapat. Ez lehet az edző, de akár a játékosok hibája. Nem lehet tudni. Mindenesetre nagyon úgy néz ki, hogy valami nem stimmel. Az utolsó nyolc mérkőzésen négy győzelem, egy vereség, és három döntetlen a mérleg. Ez azért a Juventustól a másodosztályban kevés.

FormatC 2007.02.12. 19:55:19

Nagyon kevés és úgy nem mehetünk ki a pályára,hogy majd csak vki betalál,ennyivel azért ez a csapat nem jobb.Most már bánom,hogy visszaadták a pontokat a Juvénak ilyen szempontból,mert így nincs akkora kénszer a jó játékra...ez van.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása