A legújabb olaszországi hírek szerint Luca Toni, a Fiorentina csatára az idény végén szívesen igazolna a Juventushoz.
Az olasz válogatott csatára állítólag nemrég találkozott a Juve átigazolásokért felelős vezetőjével, Roberto Bettegával, és megerősítette, hogy hajlandó a klubhoz szerződni, még akkor is, ha jövőre nem szerepelhet nemzetközi porondon.
A torinói székhelyű újság, a Tuttosport úgy tudja, hogy a Violák sportigazgatója megkapta a Della Valle családtól (a klub tulajdonosaitól) az engedélyt, hogy tárgyaljon az érdeklődőkkel Toni átigazolásáról.
Tonit tavaly már hírbehozták az Interrel is, amikor a játékos úgy nyilatkozott, hogy a Scudettóért kíván harcolni, és a Bajnokok Ligájában is részt kíván venni, azonban a Lilák végül megakadályozták a távozását. A világbajnok csatár állítólag azt mondta most Bettegának, hogy már nem olyan fontos neki az európai porondon való részvétel, de hozzátette azt is, hogy a Fiorentina dönt a jövőjéről.
A Juventus David Trezeguet esetleges utódját keresi, mert úgy tűnik, a francia csatár 12 hónappal szerződése lejárta előtt elhagyni készül jelenlegi klubját.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.