Elmerültünk Camo-val az emlékek tengerében, miközben ő az utolsó felkészüléseket végezte az egykori klubja elleni meccs előtt.

A holnapi mérkőzés nemcsak a három pont megszerzéséről szól Mauro Camoranesinek, hanem egy múltbéli utazásról is. Ez lesz az első alkalom, hogy szembenéz a Hellas Veronával, azzal a klubbal, mely először hitt a képeségeiben, és ahol hat éve először debütált az olasz labdarúgásban. 24 éves volt, mikor először Olaszországba érkezett; az a vágy vezérelte, hogy bizonyítson magának Európa legjobbjai között. Ahogy mindannyian tudjuk, nagyon jól teljesített, és az olasz válogatottal a világ csúcsára ért. A régi emlékek azonban még mindig frissek. Tegyünk egy utazást a múltba.

Tardilban, egy őslakosok által elnevezett városban született Argentína hegyei között. Camoranesi először a mexikói bajnokságban debütált, a Santos Laguna színeiben. Ezután rövid ideig hazájában, a Banfield csapatában játszott, majd 1998-ban újra Mexikóba költözött, ahol a Cruz Azul csapatát erősítette. Már itt megmutatkozott óriási tehetsége és gólérzékenysége. 78 mérkőzés alatt harmincszor talált be, és nem sokkal azután az európai játékos megfigyelők is felfigyeltek rá. 2000-ben Olaszországba vitték, ahol meghálálta a bizalmat: a legmagasabb szinten játszott (50 meccsen hétszer szerzett gólt), amivel magára vonta az egyik legnagyobb csapat, a Juventus figyelmét.

Már a kezdetektől fogva kezdőpozíciót követelt magának, nagy segítséget nyújtott a Bianconerinek a bajnokságban, és bebiztosította helyét a válogatottban is. Most nyáron Mauro az Azzuri színeiben elérte a legfontosabb célt: győzelem a Világbajnoki döntőben.

Hat év telt el, mióta megérkeztél Veronába. Nehéz kezdés volt?

"Az első hat hónap nagyon nehéz volt, főleg, mikor beszélni kellett. Egy szót sem tudtam olaszul, de Adailton, a brazil csatár, akivel múlt héten találkoztunk a Genoa színeiben, nagy segítségemre volt. Akkoriban ő is Hellas játékos volt, és egy spanyol-portugál keveréknyelven segített beilleszkedni."

Észrevettél valamilyen alapvető különbséget a dél-amerikai és az olasz bajnokság között, mikor megérkeztél?

"Ami először zavart, az az volt, hogy az edzők órákat töltöttek el a taktika, a mozgások, a diagrammok magyarázatával... És amin a legjobban meglepődtem, hogy már az előszezontól kezdve az volt az egyetlen lehetséges célunk, hogy elkerüljük a kiesést. Ahonnan jöttem, ott nem erről szólt az egész: mikor a tabella alján lévő csapatokban játszottam, akkor is az volt a cél, hogy minden mérkőzést megnyerjünk, és szóba sem került a kiesés a szezon közben. Itt teljesen más a hozzáállás, egyedi furcsaság Olaszországban."

Mindig is szélső középpályás poszton játszottál?

"Igen, ezt választottam, mikor elkezdtem játszani. Az viszont a mexikói tartózkodásom utolsó hat hónapjában alakult úgy, hogy bal szélső lettem."

Milyen emlékeid vannak a Veronában töltött időről?

"Nagyon sok emlékem van, és mind igen kellemes. Ez volt az első európai csapatom, és az életminőség Veronában fantasztikus. Belül éreztem, hogy minden jól megy, pozitív energiák voltak a levegőben, melyek hatottak rám, a családomra és a fiamra, aki akkor még csak két éves volt."

Van valaki, akivel tartod a kapcsolatot a veronai időkből? Bárki, akinek valamiért hálás vagy?

"Annak ellenére, hogy megmenekültünk a kieséstől az első évemben - bár a másodikban kiestünk -, a csapat kitűnő játékosokkal volt tele. Ha ma is az a csapat játszana együtt, valószínűleg a Bajnokok Ligájában szerepelnének. Olyan játékosok mellett játszottam Veronában, mint Adailton, Cassetti, Ferron, Gilardino, Mutu, Oddo és Abbruscato. Ha valakinek köszönetet kellene mondanom, az Attilio Perotti lenne, az edző az első idényemből. Ő igazán nagy ember, akitől rengeteget tanultam; tőle és Adailtontól."

Játszottál valaha is a Hellas ellen a Juventus fekete-fehér színeiben?

"Nem, valójában ez lesz az első alkalom. Igazából mostanáig nem is gondoltam rá, és nem tudom, milyen érzés lesz. Mikor pályára lépek majd, minden bizonnyal egy csomó boldog és felejthetetlen emlék fog eszembe jutni. A Verona volt az ugródeszkám."

A Hellas után a Juventus következett, ahol megalapoztad nemzetközi karrieredet. Melyiket tartod a legjobb mérkőzésednek a Bianconerinél?

"Kettőt mondok, mindkettőt a 2002/2003-as szezonból. Az elsőnek még a pontos dátumára is emlékszem: december 22. A Perugia ellen játszottunk, és az edző azt mondta, ha nem nyerünk, három nappal kevesebbet pihenhetünk. Öt perccel a befejezés előtt álltam be, és megszereztem a győztes gólt. Örömet szereztem a csapattársaimnak. A második mérkőzésen a Bologna ellen léptünk pályára. Az ellenfél 2-0-ra vezetett, Zambrotta góljával feljöttünk 2-1-re, én meg a 90. percben egy fejessel egyenlítettem. A hogy látható, mindkét mérkőzésen csak tíz percet voltam pályán."

Tizennégy mérkőzésen tíz győzelem. Uralni fogja a Juventus ezt a Serie B idényt?

"Majdnem, ahogy a dolgok jelenleg állnak. Ha nem lett volna a büntetés, már rég elhúztunk volna. A csapatunk minősége billenti javunkra a mérleg nyelvét. A Serie B igazán kemény bajnokság, de ha úgy játszunk, ahogy tudunk, nagy lesz a szakadék közöttünk, és a többi csapat között."

Milyen lesz a Hellas elleni mérkőzés?

"Akár a csapatról, akár játékosokról beszélünk, nem ismerem annyira őket, hogy tippeljek az eredménnyel kapcsolatban."

Beszéljünk a Világbajnokságról. Mit jelent számodra egy ilyen győzelem részesének lenni?

"Azt mondom, még ma is nehezen hiszem el a dolgot. Úgy gondolom, ahogy múlnak majd az évek, lassan elkezdem majd felfogni, mit is tettünk Németországban. Egy dolgot viszont biztosan tudok: életem egyik nagy álma teljesült, és az ezzel kapcsolatos érzelmeim óriásiak."

Melyik nyári emléked a kedvenced?

"Mind a 30 nap, amit Németországban töltöttünk, hihetetlen. Mielőtt elindultunk, megígértem magamnak, hogy a Világbajnokság minden óráját, minden pillanatát élvezni fogom. Ez volt az első VB-m, és mivel már harminc éves vagyok, valószínűleg az utolsó is. Ez az oka, amiért annyira élveztem ezt a kalandot, és ezért nem tudok egy napot kiemelni, mert mindegyikre úgy emlékszem, mintha tegnap lettek volna. A futball nagyszerű ünnepe volt ez, melyet a családommal együtt élhettem át, és a végső győzelem tényleg a legjobb dolog volt."