A Pescara eleni 2-0-ás mérkőzés utáni Didier Deschamps a következőket mondta csapata teljesítményéről:
"Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, és uraltuk a pályát. Több gólt is szerezhettünk volna, szégyen, hogy ilyen kevés alkalommal tudtunk rendesen befejezni a támadásokat. Ezen még sokat kell javítanunk, de végülis 2-0-ra nyertünk. Nálam ez rendben van."
Az edző Pavel Nedved teljesítményét dícsérte:
"Nagyon jól játszott. Talán a Napoli elleni kihagyás még jót is tett neki! Viccet félretéve, ő egy olyan játékos, aki mindig mindent belead, még az edzéseken is. Ma ő jelentette a két csapat közötti különbséget. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, milyen fontos nekünk."
Ahol Nedved sikeres volt, ott Trezeguet és Bozsinov (aki a sérült Del Pierot váltotta a 23. percben) kudarcot vallott.
"Trezeguet-nek jelenleg gondjai vannak, és a szerencse is elkerüli, de ne feledjük, hogy most van túl egy izomproblémán. Több jó megmozdulása is volt a pályán, néhány hibája is. Az, hogy szerzel-e gólt, vagy sem, azon is múlik, hogy milyen passzokat kapsz, és ezúttal nem kapott valami jókat. Bozsinovnak is nehézségei vannak, de ő pedig nem igazán jutott mostanában játéklehetőséghez. Még csak 20 éves; a jövő előtte áll."
Az újságírók ezután Camoranesi teljesítményéről kérdezték:
"Tényleg tetszett, ahogy játszott. Mindenütt jelen volt, mindent jól csinált, megmutatta, mire képes. Rajtunk múlik, hogy mennyi szabadságot és kreativitást engedünk neki."
A mérkőzés egyetlen negatívuma Del Piero sérülése volt.
"Nagyon nagy kár érte. Most várunk 48 órát, mielőtt megvizsgáljuk, milyen komoly a sérülés."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.