Paro: "Közel a listavezetőhöz"

"Az, hogy csak három pontnyira vagyunk lemaradva a tabella vezetőjétől, hatalmas elégtétel számunkra, és óriási lendületet ad nekünk."

Paro

"Elégedettek vagyunk az eddigi eredményeinkkel, bár a Treviso, a Triestina és a Frosinone ellen mutatott játékunk nem volt a legjobb. Ennek ellenére sikerült megnyernünk ezeket a meccseket is, ami azt mutatja, milyen erősek vagyunk csapatként. Tudjuk, hogyan érjük el céljainkat."

Matteo Paro, a Bianconeri középpályájának irányítója a Juventus öltözőjében tapasztalható nagyszerű hangulatról beszélt az újságíróknak.

"Először igen nagy hátránnyal kezdtünk, majd -9 pontra csökkentették a büntetésünket. Az, hogy csak három pontnyira vagyunk lemaradva a tabella vezetőjétől, hatalmas elégtétel számunkra. Az év eleje óta teljesen megváltozott a helyzetünk, és most, hogy ilyen közel vagyunk a vezető helyhez, óriási lendületet ad nekünk."

Paro szerda este, a Brescia ellen az akkor debütáló fiatal Marchisioval játszott együtt, és mindketten nagyszerű teljesítményt nyújtottak.

"Igen, most végre nem én voltam a legfiatalabb - mosolygott Matteo -, de a viccet félretéve, sosem volt kétségem, hogy Claudio kitűnő játékos lesz. Fontos este volt, nemcsak a születésnapi buli és a régi bajnokok miatt, hanem - és ez a legfontosabb -, hogy megszerezzük a három pontot."

A Bianconeri most egy újabb rendkívül fontos meccs előtt áll, most a Napoli ellen.

"Most arra összpontosítunk, hogy újra a legjobb formánkban legyünk, mivel ez nagyon nehéz meccs lesz egy kitűnő ellenfél ellen. Nem szabad megfeledkeznünk a rendkívüli hangulatról sem. 70 ezer szurkoló előtt játszani nem jelent problémát számunkra, de ez biztos, hogy ellenfelünknek jelent majd előnyt."

Végezetül az újságírók arról kérdezték, hogy szerint is Buffon-e az aranylabda legnagyobb esélyese.

"Határozottan az a véleményem - jött az azonnali válasz -, hogy Gigi egyike azon játékosoknak, és talán az egyetlen kapus, aki már azzal is segíti csapatát, hogy csak a pályán van."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr154640026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása