A Bianconeri középpályása Ponetecervo-ban született, és családja Castrocielo-ban él, pár kilométerre a tartományi székhelytől.
Giuliano számára a szombati mérkőzés kicsit más lesz, mint a többieknek. A mérkőzés színhelyétől alig félórányira lakik ugyanis a Juventus 8-as számú játékosának családja és rengeteg barátja. Lazio ezen eldugott részében kezdte meg karrierjét a 32 éves klasszis. Itt 3 évet töltött el a Sora csapatában, majd hat sikeres év következett az Udinese soraiban - mindkét csapat színe fekete-fehér. Így talán el lehet mondani, hogy Giannichedda karrierjét ez a két szín határozta meg. Most, hogy a Frosinone Torinóba látogat, a játékos pályafutása során először szállhat szembe hazai csapatával.
- Giuliano, akkor ez egy igazi rangadó számodra, ugye?
"Több, mint rangadó. Számomra ez hatalmas élmény. A Frosinone feljutása a Serie B-be hatalmas siker a helyieknek. És a hazai csapatom most a Juventusszal csaphat össze. Ez egy álom beteljesülése az ottaniaknak."
- Ott kezdted pályafutásodat a Sora csapatában...
"17 éves voltam, pár évet a C2-ben töltöttünk, aztán feljutottunk a C1-be. Ezután Udinebe igazoltam. Már akkor is a középpályán játszottam, bár időről időre a védelembe küldtek, ha ott volt rám szükség. A Sora igazi ugródeszkát jelentett számomra."
- Van valaki, akire külön emlékszel? Valaki, akinek talán megköszönnéd...?
"Azokra a csapattársaimra emlékszem, akik később a Serie A-ban is játszottak, mint pl. Luiso, Marcolini, és Casale. Igazából az edzőmnek, Di Pucchio-nak vagyok hálás, és a sportigazgatónak, Frasca-nak, aki fiaként kezelt. Ők nemcsak, hogy elősegítették, hogy sikeres karrierem legyen, hanem tanulmányaim elvégzésében is ösztönöztek."
- Milyen volt az elősosztályú debütálásod?
"Egy álom volt. Mikor fiatal voltam, sosem gondoltam volna, hogy focista leszek, de már a bajnokság legelejétől lehetőséget kaptam az Udinese-ben. A nyár előtt még a Serie C-ben játszottam, ezért hatalmas élmény volt számomra. Ha belegondolsz, egy 4000 lakosú falucskából jöttem, így a Serie A számomra elérhetetlen volt. Tényleg egy álom volt."
- Tényleg nagyon kötődsz a gyökereidhez? Milyen gyakran térsz vissza Castrocielo-ba?
"Amikor van pár nap szabadságom, mindig visszatérek. Ott van a családom, és ott vannak az igazi barátaim is. Többen eljönnek majd Torinóba, hogy megnézzék a Frosinone elleni meccset. Ki tudja, kinek fognak szurkolni a lelátóról?!"
- Milyen meccset vársz?
"Minden csapatnak élete mérkőzése a Juventus elleni. A Frosinone számára ez még inkább igaz, hiszen ez az első szezonjuk a Serie B-ben, és nekik ez az egyetlen lehetőségük, hogy ilyen csapat ellen játszanak, mint mi. Mindent bele fognak adni, ahogy mi is."
- Neked is ez az első idényed a Serie B-ben. Milyennek találod?
"Úgy gondolom, van itt pár remek csapat. Ez a bajnokság egyik kellemes meglepetése. Itt nagyobb szerepet kapnak a fiatal játékosok. És persze sokkal nagyobb a küzdőszellem, ami ahhoz is köthető, amit az előbb mondtam: mi a Juve vagyunk, és ellenünk mindenki jobban akar teljesíteni."
- És mi a titka, hogy ilyen nagyszerűen kezdted a szezont?
"A sok munka, amit végzünk, és a nagyszerű személyzet. A Juventus olyan csapat, akinek a csúcson a helye. Ha koncentrálunk, újra ott leszünk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.