A hétfő esti hős tudja, hogy még hosszú út áll a csapat előtt.
"Nagyon jó érzés, hogy gólt szereztem. Fontos találat volt, mert a három pont megszerzése elengedhetetlen volt, főleg azután, hogy két hetet kihagytunk."
Cristiano Zanetti szerezte a hétfő esti, Treviso elleni mérkőzés egyetlen találatát, de ez egyáltalán nem volt könnyű. "Sok játékosunk a találkozó előtt pár nappal tért vissza a nemzetközi szereplésből, de mindenki nagyon keményen dolgozott. Ennek meglátszott az eredménye a második félidőben, de mindent összevetve, megérdemelten győztünk."
Zanetti gólja a Bianconeri számára a Serie B-s szereplés ötödik győzelmét jelentette zsinórban, de a középpályás nem elbizakodott. "-17 pontos hátránnyal kezdeni nehéz dolog. Eddig egy meccs kivételével mindig győztünk, de nem lehet elvárni, hogy mindenkit megverjünk, ez nem egy könnyű bajnokság. Öt győzelemmel a hátunk mögött nem tűnik nehéznek, de nem lesz mindig ilyen a helyzet. Profik vagyunk, tudjuk, hogyan kell az előttünk álló feladatra koncentrálni. Nehéz mérkőzések állnak még előttünk, de a büntetés mérséklése megkönnyítené a dolgunkat."
A Juventusnak idén csak egy fronton kell harcolnia. "Az, hogy kiestünk a kupából, annyi előnnyel járt, hogy így csak a bajnokságra kell koncentrálnunk."
Cristiano remekül érzi magát a Juventus középpályájának szívében. "Kitűnően tudok Paro-val és Giannicheddával is játszani. Nincs biztos helyem a kezdő tizenegyben, de hétfőtől péntekig olyan keményen dolgozom, ahogy csak tudok, hátha ezzel megkönnyítem a mester dolgát."
Zanettit már most lenyűgözte fiatal középpályás helyettese. "Paro brilliáns játékos. Fantasztikus képességekkel rendelkezik, és tényleg remekül játszik. Még nagyon fiatal, és ezt a mezt hordani nagy felelősséget jelent. Ő azonban ezt büszkén teszi, és napról napra egyre jobb teljesítményt nyújt."
Zanetti nagyon motivált, mióta nyáron a Juventushoz igazolt. "Mindig úgy megyek ki a pályára, hogy győzni akarok. Az a célunk, hogy a lehető leggyorsabban visszatérjünk a Serie A-ba, és mint minden csapattársam, én is mindent megteszek ennek érdekében. Remélem, jól szerepelek majd a későbbiekben is, de most az a legfontosabb, hogy a Juve visszakerüljön az elsőosztályba. Mi az élmezőnyhöz tartozunk."
És végül, néhány szó csapattársa, Gianluigi Buffon Aranylabdás jelöléséről. "Mindannyian reméljük, hogy Gigi megkapja a díjat. Nemcsak azért, mert ő a világ legjobb kapusa, hanem azért is, mert egy nagyszerű ember.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.