"Leültünk a főnökkel, és megbeszéltük, miken kell javítanunk. A Juve játékosok nagyszerű bajnokok, és tudják, mit kell tenniük a pályán. Ennek ellenére tudjuk, hogy most szombaton valami pluszt kell nyújtanunk."
Matteo Paro úgy érzi, csapata a következő szezonra visszajut a Serie A-ba, az első fordulóban elért döntetlen ellenére is. "Nem volt a legjobb kezdés, nyilvánvalóan úgy éreztük, meg fogjuk nyerni a meccset, de jobb az elején megtapasztalni az ilyen csalódásokat. Így tudjuk, mi a feladatunk ebben az idényben. Keményebben kell dolgoznunk, és kicsit veszélyesebbnek kell lennünk."
A fiatal játékos élvezi Didier Deschamps bizalmát. "Hízelgő, hogy ennyire hisz bennem, bár nem ismerjük egymást régóta. A nyári barátságos mérkőzések alkalmával megadta nekem a lehetőséget, és én éltem vele. Persze sokat kell edzenem és jól kell játszanom, hogy továbbra is eleget tudjak tenni a kihívásnak."
Bár nem félős a kapu előtt, a Rimini védői bizonyíthatják, Matteo boldogan enged másokat a gól közelébe: "Középpályás vagyok, aki sokat szeret futni, és segíteni a védekezést. Van pár remek csatárunk, az én feladatom, hogy minél jobban kiszolgáljam őket."
Paro magabiztos a csapatot illetően: "A Crotone csapatával játszottam már a Serie B-ben, szóval tudom, milyen veszélyekkel kell számolnunk a bajnokság során. Ez egy új kihívás néhány játékosunknak, akik eddig csak az első osztályban játszottak, de tudom, hogy csak hozzá kell szokni. A Serie B sokkal agresszívabb, kevesebb a tér, keményebbek a csaták, de az igazi játékosok tudják, hogyan lehet ezt kezelni. Szellemileg és fizikailag is fel vagyunk készülve, szóval nem aggódom."
A 23 éves játékos elárulta, hogyan készül a csapat a viszonylag ismeretlen ellenfél ellen. "A főnök végzi a kutatást, majd elmagyarázza, hogyan is kell játszanunk. Azután ad egy listát a jellemzőikről, így megismerhetjük az erősségeiket és gyengéiket."
Paro sikeresen került a Juventus ificsapatából a nagyok közé, így ez remélhetőleg a többi fiatalt is ösztönözni fogja: "Nem mindig könnyű a fiatal játékosoknak bekerülni az első csapatba. A nyári események után néhány fiatal - köztük én is -, felkerülhetett a csapatba, így már csak rajtunk múlik, tudunk-e élni a lehetőséggel. Remélhetőleg a példánk megerősíti a többiek hitét is."
És egy végszó a szombati Vicenza elleni összecsapás előtt: "Rimini után a kritika jogos volt, mindenki többet vár tőlünk. Reméljük, szombat után mindenki mosolyogni fog."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.