Juventus - Vicenza: büszke múlt

A bajnokság második fordulójában a Bianconeri a ’70-es évekbeli egyik legádázabb ellenfelével fogja magát szembetalálni: a Vicenzával. Torinói uralkodása előtt Paolo Rossi a támadó felfogású csapat koronagyémántja volt, és segítségével szerezte meg a csapat az 1977/78-es szezonban a Juventus mögött a második helyet. A ’90-es évek második felében a rivalizálás újra feléledt, mikor a Vicenza az 1997-es Olasz Kupában való győzelmével kiharcolta a helyet a Szuperkupába, ahol a Juventus lett az ellenfele. A Bianconeri 3-0 arányban győzött.

Annak ellenére, hogy szombaton semmiféle kupát nem lehet megnyerni, a meccs elemi fontosságú mindkét oldal számára. Ahogy Deschamps fiai mindenre elszántak, hogy jóvátegyék a Rimini elleni döntetlent, úgy a Vicenza a Genoa elleni 2-0-ás vereség miatt szeretne visszavágni. A meccs mindkét gólja szögletből született, és a második félidőben a Vicenza érdeme volt, hogy meg tudta szorítani sokkal erősebb ellenfelét.

Az ex-Torino főnök vezetőedző, Giancarlo Camolese a 4-2-3-1 formációt kedveli, amit néha átalakít 4-4-1-1 védekező alakzattá. A Raimondo, Pietrabasi, Sgrigna trió szolgálja ki az egyedüli csatárt, Cavallit, míg a Zanini, Helguera kettős gondoskodik a középpálya szűréséről. Két egykori Torino játékos, Martinelli és Fissore felel a védelemért, míg a középpályán Francesco Sardina érdemel különleges figyelmet. A 24 éves játékos első klubja a Vicenza. Ide a Juventus ifi csapatából érkezett, ahol együtt játszott például Paroval és Guzmannal. Rajtuk kívül Camolese rendelkezésére áll még Guardalben, Sterchele és Zancopé is – mind egytől egyig elsőosztályú játékosok a szó legigazabb értelmében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr524639837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_124508 2009.06.02. 23:01:04

ez de rég volt:D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása