A Juventus igazgatója, Beppe Marotta megerősítette, hogy a torinói klub szeretné meghosszabbítani a bombaformában játszó argentin támadó, Carlos Tévez jövő nyáron lejáró szerződését, s a felek közti egyeztetésekre a Bajnokok Ligája fináléját követően kerülhet majd sor.
Az állandósult honvággyal küzdő Tévez mindig is egyértelművé tette, hogy a torinói kaland számára az európai vendégszereplés végét jelenti majd, s utána szeretne hazatérni Argentínába, hogy a Boca Juniorsnál zárja pályafutását.
"A Bajnokok Ligája-döntő után fogunk találkozni vele." - nyilatkozta Tévez ügyében Marotta a La Gazzetta dello Sport munkatársának. "Azt szeretnénk, ha maradna, azonban a labda az ő térfelén pattog."
A jelenlegi szezon ugyan még véget sem ért, a torinóiak igazgatói már a következő szezon csapatát építik, s Paulo Dybala megszerzése után, a következő érkező a Real Madridtól bizonyosan távozó német válogatott középpályás, az ingyen igazolható Sami Khedira lehet.
"Igen, ez egy lehetőség." - értékelte a pletykákat Marotta rendkívül szűkszavúan.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Il Principino 2015.05.26. 16:58:03
De jó lenne ha maradna még 2 szezont utána!
KysBé 2015.05.26. 17:28:30
Lemaradtam vmiről? Aláírt már?
Mixbetegállat 2015.05.26. 17:31:37
Mixbetegállat 2015.05.26. 17:32:28
pedronegroo 2015.05.26. 17:37:17
babo0410 2015.05.26. 17:39:08
KysBé 2015.05.26. 18:04:05
KysBé 2015.05.26. 18:05:49
Apuleius 2015.05.26. 18:53:52
Dybala érkezését a létező összes érintett fél: Zamparini, Allegri, a Palermo edzője és sportigazgatója, maga a játékos és még a Télapó is megerősítette, így kizárólag az orvosi vizsgálaton bukhat meg (nem fog). Nyugodtan kezelhetjük tényként. Hivatalosan nem jelentették be, de ha addig nem üti el a villamos, a Juventusnál folytatja.
hellan (törölt) 2015.05.26. 18:57:59
KysBé 2015.05.26. 19:26:24
Apuleius 2015.05.26. 19:30:13
Il Principino 2015.05.26. 19:44:27
Tevez még 3 évig magas szinten tudná szórni a gólokat...az erőnléte sem az ellenkezőjéről árulkodik:)
Juvegaspy 2015.05.26. 20:37:56
Drughi Di Bianconeri 2015.05.26. 22:03:11
Remélem még 1 évet kibír nálunk az Apacs, nélküle széthullik az egész támadójáték + Dyabala még tanulhatna tőle 1 évet.
Szeretném,ha itt pattogtatná még a labdát legalább 1 évig, aztán mehet Haza a Bocahoz.
Devilke Balla 2015.05.26. 23:01:04
Drughi Di Bianconeri 2015.05.26. 23:59:21
De szerintem hülyeség,úgy sem fogja elfogadni. Már ideigazolása pillanatában kijelentette Karcsink,h. 3 évet marad,aztán haza megy a Bocához.
Azóta is legalább 3-szor mondta,h. mennyire hiányzik neki a családja, az otthona, a Boca.
ezt meglehet érteni tökéletesen.
Már így is beírta magát a Juve történelem könyvbe, pláne,ha jövőre is ilyen szezont fut.
Meg lehet próbálni,de nem fogja elfogadni, pláne,h. ha szerződést hosszabbítana a Boca-val b@szna ki, mert esélyük sincs kivásárolni élő szerződéssel.