Nemrégiben Luca Tosellivel beszélgetett Wojciech Szczęsny, és természetesen leginkább a torinói búcsú és annak a körülményei merültek fel a YouTube-videóban.
„Ez a hét szezon egy személyes kihívás volt, ami nem volt könnyű. Amikor megkapod életed kalandját, és ilyen jól teljesítesz, az nagyszerű érzés. Szerettem volna idén is segíteni a csapatot, de ez nem rajtam múlik. Arra nem számítottam, hogy idén már nem leszek a projekt része, soha nem gondoltam volna. Nagyon őszintén beszéltem Cristiano Giuntolival a tavalyi szezon elején, amikor a hosszabbításról kellett tárgyalnunk. Három percig ültünk egy szobában. Megmondtam neki, hogy a 24/25-ös szezon végén visszavonulok. Aztán elkezdtem olvasni az újságokban a klub és Michele Di Gregorio közötti tárgyalásokról szóló híreket.
Tisztelem Michele Di Gregoriót. El tudtam képzelni egy olyan forgatókönyvet, hogy Perin távozni akar, és ő lesz a második. A tavalyi szezon vége után meggyőztek, hogy maradjak. Hallottam a híreket a korábbi monzai kapussal való tárgyalásról, de nem számítottam arra, hogy kimaradok a projektből. Amikor az üzlet megköttetett a Monza és a Juventus között, akkor merült fel témaként a felmondás. Ez a klub döntése volt, nem értek vele egyet, de elfogadom. Szerettem volna még egy évet a Juventusnál tölteni, mert úgy éreztem, hogy még nagyon sokat tudnék adni. De a Juventus után nem álltam készen más kihívásokra. Még ha nem is értek egyet a klub döntésével, nincsenek negatív érzéseim Cristiano Giuntolival szemben. Tisztelem a klubot, a nyáron is tisztelettudóak voltak velem szemben. Továbbra is Juve-szurkoló maradok.
Nem szeretem a búcsúkat. De egyeztetünk a válogatottal arról, hogy játszhatnánk-e még egy utolsó meccset. Valamint azt is remélem, hogy elbúcsúzhatok a Juvétól és a szurkolóktól a stadionban. Kiértékeljük ezt a lehetőséget.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pavel1988 2024.09.04. 15:03:40
Remélem megkapja a búcsút ami megilleti!
SuperTrezi 2024.09.04. 15:03:58
GabeTR 2024.09.04. 15:32:18
Szentül hittem, hogy megfogja Ronaldo büntetőjét azon a legendás madridi meccsen. Nem sok hiányzott
m.martin91 2024.09.04. 16:06:06
Juventina7 2024.09.04. 16:47:40
A Juve javíthatatlan ilyen téren, 10-ből ~7 játékostól nem sikerül megfelelő, neki kijáró módon elválni.
Tek jó ember, remélem megkapja a tisztességes búcsú lehetőségét.
Shyr Kahn 2024.09.04. 17:16:49
Az egyetlen vigasz, hogy Di Gregorio sanszosan az vilag egyik legjobb kapusa lehet a kovetkezo evekben... mar amennyiben tartja a formajat es fejlodik. Mar most is hihetetlenul jo labbal, a kifutasai es a vetodesei is nagyon szepek.
Shyr Kahn 2024.09.04. 19:22:02
venember83 2024.09.04. 19:25:17
Ethan Hunt 2024.09.04. 19:46:30
Az az igazság, hogy az utóbbi 7-8 évben nagyon elkapattuk a játékosainkat túlságosan méltányos fizetésekkel és nehezükre esik váltani, amikor szükségünk lenne rá, mint pl. most, habár ők pont leszarják, hogy a klub hány százmilliós mínuszokban van többek között az ő bruttó kereseteiknek köszönhetően is...
A klubvezetés évek óta kényszerpályán mozog az óriási mínuszok miatt és úgy kéne a versenyképességet fenntartani, hogy közben radikálisan csökkentjük a bérkeretet addig, amíg helyre nem áll a bevételek és a kiadások egyensúlya. Az Exor nyilvánvalóan azt várja el, hogy a Juventus nagyjából önfenntartó legyen, kisegítették a klubot, amikor nagyon kellett, de azt látni kell, hogy mindig csak annyival, amennyivel a klub még megtarthatta a bankoknál a hitelképességét. Az elmúlt 4 évben beleinvesztáltak a klubba majdnem 1 milliárd eurót (a mezszponzorációt is ideszámolva jóval felette) anélkül, hogy egy eurót is viszontláttak volna belőle. Ettől azért el tudunk képzelni jobb befektetéseket is, nem igaz?
Szóval itt van Szczesny, aki nyilvánvalóan csalódott a klubban, meg itt vannak a szurkolók, akik a szimpátia meg az empátia okán azonnal a játékos mellé állnak, aztán lehordják a klubot, hogy milyen szarul bánik a hűséges játékosaival, akik nem ezt érdemlik, de közben azt is szeretné mindenki, hogy minél hamarabb visszatérjünk a trófeás időszakokhoz, de az csakúgy lehetséges, ha a gazdasági egyensúly helyreáll. A kettő viszont nem megy együtt borítékolható súrlódások nélkül...
Moggi ilyen szempontból egy igazi genyó volt, vele nem lehetett szarozni, szívfájdalom nélkül eladott bárkit, ha látott egy jobb lehetőséget üzletileg és úgy gondolta, hogy az új majd tudja ugyanazt produkálni, amit a dédelgetett játékos...
Giuntoli is hasonlóan takarít most, nem egy kellemes látvány, de hozzátartozik a munkaköréhez és létfontosságú, hogy minél hamarabb megújulhasson a keret és bajnoki címért küzdhessen és Vlahovicra is ez vár, ha nem hajlandó pénzügyi áldozatokat hozni a hosszútávú maradása érdekében és semmilyen a sajtónak beadott bullshit baromság sem fogja megmenteni, miszerint "ő lenne a projekt középpontja", hiszen láthattuk, hogy ez mennyit ért a múltban. Semmit a világon...
Juventina7 2024.09.04. 20:05:31
Vlahoval úgy vagyok, ha nem megy bele a csökkentésbe, akkor menjen is el, a csapattal szemben nem tisztességes, ha a többiekének a többszörösét keresi (abba most ne menjünk bele, hogy kinek milyen a teljesítménye, mert az változó tud lenni).
babo0410 2024.09.04. 20:08:32
babo0410 2024.09.04. 20:11:16
Juventina7 2024.09.04. 20:13:52
kidelpiero 2024.09.04. 20:24:53
steven.h 2024.09.04. 20:29:20
Most azóta nem tudom, hogy történt-e változás a helyszínben-bár gyanítom nem.
alexGicamo 2024.09.04. 20:45:59
Te hogy vagy ezzel ?
Juventina7 2024.09.04. 20:50:49
delpi0823 2024.09.04. 22:01:55
delpi0823 2024.09.04. 22:09:19
gomorra21 2024.09.04. 22:38:52
A Juve mindig is egy nagykapitalista csapat volt, nem véletlen, hogy mi sem a Pro Vercellinek kezdtünk el anno drukkolni.
Nagy pénzekből rakták itt össze a sikert a 90-es években is, nem érzem, hogy ez a Szczesny ügy annyira kilógna a Juve történelméből.
Én bírtam a lengyelt, jól védte a hálót, de a védőkre gyakorolt hatása nem volt túl erős.
Szerettem a magabiztosságát, még a hullámvölgyek idején is erős tartása volt.
Köszönet az itt eltöltött időért!
kidelpiero 2024.09.04. 22:59:34
Giuntoli a klub szempontjabol anyagilag korrigalta a korabbi vezetes hibajat ez teny, es mondhatjuk hogy 50-50%ban viselik annak a terhet, de a lengyel 0%ban felel erte.
Es ez csak az anyagi oldal, emberi oldalrol ha tudom h a klub egy jo katonaja, aki hosszu evek ota szolgalja a csapat erdekeit esmar csak 1 evre van a visszavonulastol, akkor vezetokent biztosan el tudom magyarazni az uj edzonek, hogy valahogy kiegeszito emberkent 1 evig hasznalja meg.
Ezert irtam, hogy ez igy megint egy hanyinger megoldas a klub reszerol. Ez van, ilyen az ertekrendem.
Rikoo 2024.09.04. 23:03:49
Hozzátenném, hogy Allegri is ugyanezt csinálta...
kidelpiero 2024.09.04. 23:20:37
Ethan Hunt 2024.09.04. 23:24:03
Ha megkapta azt a 4 milliót, amiről delpi0823 beszél, akkor ez már nem állja meg a helyét...
"Hozzátenném, hogy Allegri is ugyanezt csinálta..."
Uhh, ezt hagyjuk inkább... Allegrinél annyi történt, hogy jogi útra terelték a dolgot, de be kellett látniuk, hogy a kirohanása lehetőséget teremtett a klubnak ahhoz, hogy kirúghassa, így megalkudtak azon az összegen, amire jogilag esélye lehetett volna. Nem mondott ő le semmiről...
Plusz másfél évvel ezelőtt legalább 20 millió euróval rövidítette meg a klubot a csúfos BL-kieséssel. Ha lett volna gerince, ott helyben lemond, dehát bolond lett volna ő lemondani a 7-8 millió nettóról...
Rikoo 2024.09.04. 23:35:38
Igazából a sportigazgató feladata, hogy csökkentse a béreket, ami jelenleg sikerült is.
Rikoo 2024.09.04. 23:38:15
Volt egy 6 és fél millió eurós éves fizetéssel rendelkező szerződése még egy évig. Ehelyett ő megkap 4 milliós eurót, ráadásul ha nem tévedek még azt is 2 pénzügyi év alatt.
gomorra21 2024.09.04. 23:47:58
Ha egy rossz, azóta eltávolított vezető irreális fizetést adott, az új vezető ne trükközzön, mert ez egy nagy család. A játékosnak viszont nem kell méltányosnak lennie, nem kell lemondania semmiről, hiszen ez csak biznisz.
Ez egy elég perverz, asszimetrikus viszony.
Jófejkedjen a játékos, jófejkedjen az edző, ha van dicsőség, azt úgyis ők aratják le.
A klubigazgató meg legyen észnél. Ha ez valakinek fájni fog, ez van.
"Giuntoli a klub szempontjabol anyagilag korrigalta a korabbi vezetes hibajat ez teny, es mondhatjuk hogy 50-50%ban viselik annak a terhet, de a lengyel 0%ban felel erte."
Az előző vezetés és Szczesny között köttetett irreálisan magas fizetésben Giuntolinak 50% a felelőssége, Szczesnynek meg nulla? Ezt vagy én értem félre (ez esetben sorry), vagy te fogalmaztál rosszul.
"bar arrol az idoszakrol annyi infot nem lehetett megtudni Magyarorszagrol, illetve tudom h akkor meg mas vilag volt, de Gianni Agnelli joval galansabb modon intezte ezeket a dolgokat."
Hát, a sz@ros munkát nem Gianni Agnelli intézte, Moggi helyrevágta helyette a dolgokat. Roby Baggio például lehet kicsit nagyobb pofont kapott a Juventustól, mint Szczesny, pedig Baggio a valaha volt egyik legnagyobb játékos, és a Juventusért kénytelen kelletlen a saját fiorentinás múltját is feláldozta.
Rikoo 2024.09.04. 23:49:48
Nem. Ezt a klubot rohadtul nem Allegri károsította meg, hanem az elmúlt 6-7 év vezetősége.
Eltöltött 8 évet ennél a klubnál, aminek a 3. legsikeresebb edzője. Volt valaha vele a kispadon egy olyan mercato, mint most nyáron?
Hogy legalább reálisan lehessen értékelni az elvárásokat.
Habzó szájjal mondták emberek, hogy az ő kérésére érkeztek játékosok. Na tessék, itt van mindenki számára az összehasonlítás. Nem ingyen Pogbákkal meg Di Mariákkal kell példálózni vagy kölcsönbe érkező Paredessel. Nyilván ő is mondhatott volna 20-30 másik játékost, csak nem volt realitás. Azt mondta volna neki Koopmeiners kell, kb. kiröhögik...
Ennek az embernek az elmúlt 3 évben annyi lehetett a feladata, hogy víz felett tartsa valahogy a klubot ebben az átmeneti időben és építgesse be a fiatalokat a Next Gen-ből, akiket aztán szépen lehet értékesítgetni.
Az hogy milyen volt a játék...szerintem senkinek nem tetszett, neki sem. A saját renoméja volt terítéken, drasztikusan lerontotta a győzelmi százalékát is.
Ehelyett az utolsó pillanatig védte a játékosokat is a sajtóban.
Lehet szeretni, nem szeretni. Egyáltalán nem érdekel. De legalább a minimális tisztelet jár neki, ebben a szégyentelen világban, amerre vezeti az emberiséget egy bizonyos csoport...
Ethan Hunt 2024.09.04. 23:55:16
Ha a 6,5 milliós bérének végül megkapja a 60%-át - mégha 2 részletben is - az mégsem olyan, mintha lemondott volna róla teljesen, hálából...
Főleg, hogy nem kell csinálnia sem érte semmit...
bulldeuz 2024.09.05. 00:11:37
Koopmeiners röhögte volna ki.
Rikoo 2024.09.05. 00:12:29
Járt neki 6,5 millió euró.
@Del Pybala: Hűen bemutattad önmagad, köszönjük szépen
Rocky80 2024.09.05. 00:15:44
Tudod mi a válasz ilyenkor? Már mondom is: Allegri bárkit kapott volna, azokkal sem tudott volna semmit csinálni ---> ezért nem kapott senkit. Meg kapott ő Di Mariat is! stb. stb.
@Del Pybala: ezt csinálod mindig: megcsiholod a tüzet aztán röhögsz a markodba. Lassan kivehetnének már erről a blogról.
@Ethan Hunt: arra azért kíváncsi vagyok ha téged b*szna ki a munkáltatód a szerinte "túlságosan méltányos" fizud miatt és "nehezedre esne váltani" pedig ők csak a cég érdekeit nézik és óriási mínuszban vannak - többek között a te keresetednek köszönhetően is; akkor mennyire lenne őszinte a mosolyod.
Rocky80 2024.09.05. 00:17:28
Rikoo 2024.09.05. 00:21:57
Én ezt egyszer leírtam, többet nem szeretnék reagálni erre. Ha akartok vitatkoztok, ha nem akkor nem.
Illetve valószínűleg írni is jóval ritkábban fogok és akkor hetente vagy kéthetente szóban elmondom a véleményemet a podcastben. De az is lehet, hogy ott sem már. Ezért kérdeztem, hogy milyen téma érdekelne, mert akkor felhozom.
west30 2024.09.05. 00:24:08
kidelpiero 2024.09.05. 00:27:04
A Baggio sztori azert nem teljesen igy volt. Eloszor is rekord osszegert es tudtommal kiemelkedo fizuert "hagyta hatra" a Fiorentinas multat. Masodszor, vele nem meglevo szerzodest bontottak, hanem miutan Del Piero mogott mar csak masodik szamu tamadokent szamoltak vele, ezert ennek megfeleloen egy jelentosen csokkentett ber mellett hosszabbitottak volna. O ezt nem fogadta el...
Bar nem tudhatom, de a lengyel kapus mostani es korabbi nyilatkozatai alapjan ugy tippelem vele meg lehetett volna valahogy egyezni egy uccso eves fizucsokkentesben es valami kiegeszito szerepben, hogy szep legyen a visszavonulas.
bulldeuz 2024.09.05. 00:33:40
Szívesen feljebb lépett volna a Juvéba, de az Atalanta szívózása miatt végül máshol köt ki.
Valószerűtlen, hogy egy jól kitalált csapat támadó középpályása Allegri kiscsapatos bunkerfocijába vágyna.
kidelpiero 2024.09.05. 00:44:49
Amit irsz a korabbi es jelenlegi Juverol az teljesen korrekt sztem.Akkoriban volt egy eros, befolyasos tulaj, egy sikeres klub, egy olyan vezetes aki el tudta hitetni egy leendo/aktualis sztarral, hogy ot itt megbecsulik, sikeres lesz stb.
Most a scoutjaink vagy Giuntoli mit tud majd egy fiatal jatekosnak, vagy a szuleinek mondani miert valasszon minket? A fiatal jatekosainkat kiarultuk, a husegeseket elzavartuk, a vilag legismertebb jatekosat nem fizettuk ki/atvagtuk. Igy a meggyozo ero csak a penz lesz... Ugy erzem kicsit, hogy bar a nyari mercato rovid-kozeptavot nezve zsenialis lett, kihagytuk az eselyt megint, hogy 0rol epitkezve tiszta lappal kezdve a klub megitelesen is javitsunk.
gomorra21 2024.09.05. 00:59:36
Szerintem az egész kapus kérdésben ki szokott maradni az a szál, hogy Giuntoli valószínűleg nagyon hisz Di Gregorioban, és nem akart róla lemaradni. Ilyen ez a show biznisz, adják-veszik a játékosokat, ne lepődjünk meg ezen. Ahogy a bölcs mondás tartja, aki k*rvának áll, ne csodálkozzon, ha b*sszák.
Szczesny jól megkereste magát a klubon, de többé nem volt jó befektetés.
"Akkoriban volt egy eros, befolyasos tulaj, egy sikeres klub, egy olyan vezetes aki el tudta hitetni egy leendo/aktualis sztarral, hogy ot itt megbecsulik, sikeres lesz stb."
Ez mind másodlagos. A Serie A volt a top bajnokság, ez a lényeg. Moggiék utcahosszal indultak Giuntoli meg Marotta előtt a lehetőségeket nézve. Ugyanolyan kegyetlenek tudtak lenni a vezetők, csak sokkal jobbak voltak a lehetőségek.
babo0410 2024.09.05. 01:02:32
Viszont nálunk elvileg a válogatott szünet után fel is épül mindenki, tán Conceicaot nem tudjuk.
MdewC 2024.09.05. 01:03:40
Inkább örüljünk, hogy 1 nyár alatt rendbe lett téve a team és a költségvetés is jó irányba tart ennek ellenére.
Más teamnek ez 10 év alatt se sikerül.
A szurkolók el vannak kényeztetve, szemben 1-2 játékossal, viszont sok esetben a klub is kiáll játékosok mellett, akkor meg csend van.
Rosszkor jön a válogatott szünet, mindenki unatkozik. :D
Mercato 10/10 (egyedül Karfiolt sajnálom, bár 50 misit nem ért volna, akkor másra nem jutott volna)
A slepp java viszont ki lett rakva.
Rocky80 2024.09.05. 01:05:12
@Rikoo: dehogy vitatkozok, meguntam. Néha hozzászólok aztán arrivederci. A nagy gondolkodóknak kell néha a magány! :D
bulldeuz 2024.09.05. 01:07:44
Ezt a mercatot korrekten lehozta, és a keret rekord fiatal. Szót tud majd érteni az anyukákkal is.
Rocky80 2024.09.05. 01:09:13
@MdewC: az a sok eset az egyedül Fagioli volt.
Az igazság meg sokaknak a semmi, másnak meg a legfontosabb dolog a világon.
bulldeuz 2024.09.05. 01:15:29
kidelpiero 2024.09.05. 01:17:03
Es tobbek kozott pont azert lett volna fontos amit irsz. A bajnoksag nem vonzo, a csapat nem sikeres, a klub megitelese a beka segge alatt, a szurkolotabor nem kiemelkedo. Mivel tud a klub tobbet nyujtani a tobbi nagytol?
Sztem jelenleg a "munka korulmenyek", az infrastruktura, a komplexum a top csapatokeval van egy szinten, ha ehhez felepitenek, a "nalunk fontos a jatekos" imidzset, az kesobb lehetne versenyelony.
gomorra21 2024.09.05. 01:19:32
Ha futball romantikát keresel, irány a másodosztály!
kidelpiero 2024.09.05. 01:24:29
Abban nincs koztunk vita, hogy Giuntoli nagyon jo mercatot hozott ossze. Egy szavam sem lehet. De amig a klub megitelese ilyen, egy vilagsztar/vilagsztar eselyes jatekost sem lesz eselyunk megszerezni...
gomorra21 2024.09.05. 01:30:02
Egyébként szerintem ez egy nagyon kicsi ügy. Szczesnyre az év végén már nagyon sok szurkoló homályosan fog emlékezni. Én máshogy értékelem, hogy Giuntoli az átmeneti évben hogyan bánik a mások által hozott játékosokkal, és hogy hogyan fog a következő években bánni a saját keretével.
Rocky80 2024.09.05. 01:36:44
@bulldeo: ha lenne más hozzám hasonló érkező is, nem biztos hogy a saját térfelemen kellene bekkelnem.
Hiribi27 2024.09.05. 01:39:20
Szóval: utáltam az elmúlt 3 èv focijàt, de Allegrit tisztelem.
Ceterum censeo: Mottaval be fogunk sülni.
gomorra21 2024.09.05. 01:44:28
gomorra21 2024.09.05. 01:50:57
Juvino 2024.09.05. 02:13:31
kidelpiero 2024.09.05. 06:23:23
venember83 2024.09.05. 06:56:29
Szerintem meg egy új projektbe, ahonnan kitesznek egy Federico Chiesát, nem fér bele, hogy szentimentális okokból maradjon egy utolsó évet Wojci. De akkor maradjon Fede is, mert micsoda szíve van, karakteres olasz játékos, miért kellene elengedni? S Ruganit? A srác tűri a padot, minek elengedni? De Sciglio? Sokoldalú, tűri ő is a padot, a bére sem horribilis, hadd maradjon. Folytassam a sort? Mert szólnak érvek pl. Rabiot megtartása mellett is, hiszen az elmúlt 2 szezonban voltak már jó meccsei, s ugye csak a bérét kell fizetni, átigazolási díj miatt amortizáció nem terheli a költségvetést az ő esetében.
bulldeuz 2024.09.05. 07:59:06
1, Szczesny mivel érdemelte ki a hűséges jelzőt?
2, Rabiot-nak becsicskultak? Kik? Rabiot ezek szerint még a Juventusnál van?
kidelpiero 2024.09.05. 08:21:56
Igazabol 4 milliot fizet a klub a semmire + sokakban van azert egy kicsit keseru szajiz.
Bar nem vagyunk ott ezeken a targyalasokon, de sztem egy ilyen intelligens emberrel( akirol mint utobb kiderult tolunk akart visszavonulni) siman meg lehetett volna beszelni h azert a 4 millioert maradjon aztan a kupa meccseket vigye o... Nyilvan egy ilyen szintu edzoi javulas mellett igy sem kockaztattuk volna a mar tavalyi korulmenyek kozott is megnyert kupat.
Viszont siman az is lehet ha az elmult 10 evben nem lett volna ennyi dicstelen bucsu, nem zavarna engem sem. Igy h ez mar a sokadig, igy nagyon zavar
gomorra21 2024.09.05. 08:54:23
Szerintem ő innen akart jövőre visszavonulni, mint első számú kapus, és nem ugrott volna az ajánlatodra.
Egyébként vannak a nagy seniorok, akiket említenek a játékosok, hogy sokat tanulnak tőlük. Régebben a csatároknál is az első említett az Buffon volt, míg újabban a védők sem emelték ki Szczesnyt. Szóval igen, relatíve hosszú ideje van itt, jól védett, de eljött az új kapus ideje; Szczesnynek pedig az öltözőre gyakorolt hatása nem lehet túl nagy, ezért egyszerűbbnek tűnt elengedni.
Szczesny Perinnél sokkal jobb első számú kapus, de Perin meg jobb második számú kapusnak. Ahhoz más karakter kell.
FAF 2024.09.05. 11:16:07
Hozzáteném Allegri simán kiülte az előző szerződését szóval 1:1.
Wizzurah 2024.09.05. 12:07:00
A klub a focistaknak a munkaltatoja, az eltoltott idotol fuggetlenul megis hogy kene viselkedni, mit kellene csinalni? Mas klub hogy csinalja mitol jobb, masabb?
Nem o nyilatkozta, hogy a Juventus a mindene, nem megy sehova, kitolti a szerzodeset, aztan olyat is mondott, hogy annyira szereti a klubbot, hogy ha kerik, barmikor segit a szeretett klubjanak, mint az egyik legjobban kereso jatekos es azonnal felbontja a szerzodeset? Csak kerniuk kell. Nos, fel lett bomtva, de azert vegul csak elkert es kapott 4 millio eurot. Szoval igen, sokat koszonhetunk neki, de semmikeppen sem legenda es azert ne fessunk nem igaz es alszent dolgokat a falra.
Kasabai 2024.09.05. 13:15:55
gomorra21 2024.09.05. 13:40:17
A szomorú rész, hogy a szurkolók úgy kezelték, mintha ő akart volna menni .
delpi0823 2024.09.05. 15:04:42
kidelpiero 2024.09.05. 21:19:15
Legendanak valoban nem legenda, klubnal toltott ido es eredmenyesseg tekinteteben mondjuk kb. egy szezonnyival marad el pl Nedvedtol.
Viszont vedeni nem nagyon szeretnem a lengyelt, en kimondottan szurke kapusnak gondoltam mindig, egy Buffonhoz kepest eros visszalepesnek.
Juvino 2024.09.05. 23:50:05
1, Ennyi itt eltoltott ev utan es ahogy errol es a Juverol nyilatkozik, majd visszavonul 1evvel korabban a tervezettnel, mert nem akar mas csapatban vedeni, mindezt ugy, h gyak kirugjak es meg ezutan sincs egy rossz szava sem, sztem megerdemli ezt a jelzot!
2, olvass utana akar itt a blogon is a mult evi es az idei evi b@ziskodasnak kozte es a klub kozott. Gondolom semmit nem tudsz az egeszrol... Ja...Es nem, halistennek nem a Juve jatekosa, de csak rajta mult sajnos.
bulldeuz 2024.09.06. 08:09:40
1, Szczesnyt nem kapzsi. Azt nem tudjuk, hogy mi lett volna, ha egy top klub érdeklődik érte. Szerintem okosan döntött, de nem ettől lesz hűséges valaki. Egyébként egy profi klubnál az nem úgy működik, hogy te még szeretnél egy évig első számú kapus lenni, akkor egye fene, megkapod azt az egy évet.
2, Rabiot a keret része volt amíg Allegri ragaszkodott hozzá. Motta nem ragaszkodott hozzá, úgyhogy el lett engedve.
Mit kellett volna máshogy tenni? Kib@szni tavaly, amikor pont jó évet nyomott?
Mark Szabo 2024.09.06. 11:54:20
Juventina7 2024.09.06. 13:35:48
Mark Szabo 2024.09.06. 13:42:47
Juvino 2024.09.07. 00:04:01
1, Neki meg 1ev volt hatra a szerzodesebol es itt szerette volna befejezni nalunk. Persze erre nincs gari es ő ezt el is fogadta. Nekem ő belefer a huseges katba, neked nem, ennyi!
2, Rablo viszont kellett volna Mottanak is, ezert is "csicskultunk" be tavaly utan iden is. Szerencsere a klub hiaba varta juli vegeig a valaszat, meg valaszra sem meltatta a vezetoseget, gondolom keveselte a penzt. A lenyeg,h gizda volt megint. De olyan, mintha te errol semmit sem hallottal volna...
bulldeuz 2024.09.07. 00:30:28
1, a hűség nagy szó. Akkor használom, ha van egy másik ajánlat, egy csábítás, amit elutasít. Szczesny esetében ilyen nem volt.
2, ha becsicskultunk volna, akkor Rabiot a keret része lenne.
"De olyan, mintha te errol semmit sem hallottal volna..." Nagyon naiv dolog, amikor egy nyilatkozatot olvas a szurkoló és azt hiszi, hogy azok a tények. Éveket játszott Motta Rabiot mellett, te mit mondanál Motta helyében egy ilyen kérdésre? Valami bullshitet, mint mindenki.
Koopmeinersért küzdöttünk, Rabiot-ról gyorsan letettünk. Nekem ez többet mond, mint a PR nyilatkozatokból kimazsolázott félmondatok.
Ethan Hunt 2024.09.07. 00:42:57
Abszolút hidegen hagy az iróniád, sokkal egyszerűbb ez, mint aminek te akarod állítani, csak mert nem tetszik a végeredmény. Allegri meg az ügyvédei a teljes fizetését be akarták vasalni a klubon a kirúgás miatt, amiről a klub hallani sem akart. Aztán feltárásra került az ügy és kiderült, hogy lényegében megvolt a jogalap ahhoz a kirúgáshoz a klub részéről és Allegrinek be kell érnie azzal, amit végül kialkudtak a klubtól...
"Eltöltött 8 évet ennél a klubnál, aminek a 3. legsikeresebb edzője."
Sikerekről az első időszakából lehet beszélni, de nem tudok róla, hogy egy edzőnek a múltjából kellene megélnie évi nettó 7 millió euróért vagy ki tudja mennyiért. Nem életjáradék a fizetés, hogy mert valaha jó voltam, akkor ez jogosan jár neki évekkel később is, akár eredmények nélkül is...
"Volt valaha vele a kispadon egy olyan mercato, mint most nyáron?"
Hagyjuk már ezt a történelemhamisítást, hogy megpróbálod bemesélni, hogy a Juventusnak világszar kerete volt, amivel ő csodát tett a dobogós helyek elérésével... Éppen pl. az említett Di Mariával sem tudott mit kezdeni, ami tiszta szégyen...
"Azt mondta volna neki Koopmeiners kell, kb. kiröhögik..."
Róla is csak az derült volna ki Allegri alatt, hogy egy túlértékelt középszar...
"Ennek az embernek az elmúlt 3 évben annyi lehetett a feladata, hogy víz felett tartsa valahogy a klubot ebben az átmeneti időben"
Ez a te mentegetésed csak a szánalmas játékra és a Juve történetének legcsúfosabb BL-csoportkörére.
"és építgesse be a fiatalokat a Next Gen-ből, akiket aztán szépen lehet értékesítgetni."
Ki a franc lett értékesítve pénzért a NextGen-ből, akiket Allegri "bejátszatott"? Huijsenből, Souléból, De Winterből is épp azért láttunk egyáltalán valami pénzt, mert Allegri elküldte őket kölcsönbe, miután neki nem kellettek...
Iling Jr az egyetlen, de az ő tavalyi szezonja is jóval gyengébb volt és kevesebbet is játszott, mint az azt megelőző szezonjában...
"Ehelyett az utolsó pillanatig védte a játékosokat is a sajtóban."
:D
"Lehet szeretni, nem szeretni. Egyáltalán nem érdekel."
Hidd el, minket sem érdekel, hogy ki szereti, meg ki nem...
"De legalább a minimális tisztelet jár neki"
Majd te meg Rocky megadjátok neki, csak légyszi ne ti határozzátok már meg, hogy mi a minimális... :D
"Aláírt szerződése volt.:D
Járt neki 6,5 millió euró."
Teljesen mindegy, mert nem lett kisemmizve...
@Rocky80: "akkor mennyire lenne őszinte a mosolyod."
Én nem állítottam egy szóval sem, hogy Szczesnynek ehhez jópofát kéne vágnia, csak akkor nem kell álszent módon azon nyekeregni sem, hogy miért nem tudja/tudta hamarabb a klub megerősíteni érdemben a keretet, mert pont az ilyen túlzott mértékű fizetések miatt sem volt lehetséges...
"Allegri bárkit kapott volna, azokkal sem tudott volna semmit csinálni ---> ezért nem kapott senkit. Meg kapott ő Di Mariat is! stb. stb."
Ezt pontosan láttuk, hogy mit tett a klub kreatívabb játékosaival...
Dybalára nem tartott igényt, Di Mariát leépítette, aztán elüldözte...
"jaja, igazad van. Del Piero sem volt már jó befektetés, ma sem lenne egy ilyen sérülés után."
Azt, hogy kibe érdemes fektetni még pénzt egy olyan sérülés után, ami Del Pierónak is volt, azt senki sem tudja előre. Volt is neki a felépülése után 2 irgalmatlanul gyenge szezonja... Az, hogy végül újra magára talált, az mutatja meg, hogy milyen kaliberű játékos volt.
De egy dolog biztos: bárki tudja, aki látta őt a térdszalagszakadása előtt is játszani, hogy az a játékos, aki visszatért és még elért szép dolgokat, az már csak egy Del Piero light volt a sérülése előttihez képest...
Rikoo 2024.09.07. 03:31:45
Mindenesetre én örülök akkor, ha ez tényleg így van, mert azt jelenti, hogy annyira jó gazdasági helyzetben van a klub, hogy jótékonykodott már 4 millió eurót a volt edzőjének illetve a jó kapcsolat miatt 4 millió eurót a kormánynak is leadózott, hiszen ahogy mondod is, a jogalap megvolt, de inkább jótékonykodtak 8 milliót.
"Hagyjuk már ezt a történelemhamisítást"
Értem, tehát én hamisítom a történelmet és vele a kispadon is volt ilyen mercato.
"Róla is csak az derült volna ki Allegri alatt, hogy egy túlértékelt középszar..."
Ez egy állítás.
"Ez a te mentegetésed csak a szánalmas játékra és a Juve történetének legcsúfosabb BL-csoportkörére."
Oké, köszönöm szépen.
Örülök, hogy minden Serie A-s klub a Serie C-s Next Gen-ből szemezgeti a kölcsönjátékosait.
"Teljesen mindegy, mert nem lett kisemmizve..."
Hallod, én amúgy szívesen kötnék veled bármilyen szerződést, ha számodra nem fontos egy meghatározott összeg egy harmada.:D
Viszont ezt az Allegri témát én tényleg szeretném végleg hanyagolni. Ha akarjátok folytassátok ezt a vitát, de ennek én semmi értelmét nem látom, max az iróniát benne. Lényegében csak az idő megy el ezzel totál feleslegesen, miközben számomra 1000x fontosabb, hogy hamarosan megkezdődnek a kamatvágások az USA-ban és folytatódik a pénznyomtatás!
Itt is ritkábban fogok már írni, a hanganyagokban elmondom majd a véleményemet, mint most is a héten, de valószínűleg a következő másfél évben már sokkal ritkábban leszek itt a blogon is. Remélem, hogy vénember és Apuleius továbbra is fent tudják tartani az oldalt.
Illetve emailben továbbra is válaszolok mindenkinek, azoknak is akik csak olvasók és nem kommentelők. Peace!
gomorra21 2024.09.07. 09:57:30
++
Ethan Hunt 2024.09.07. 11:29:21
Én tudom, hogy értenéd, ha akarnád, de direkt nem akarod, szóval fussunk neki még egyszer utoljára!
Allegriék eredeti követelése nem 4 millió volt, hanem ennek a sokszorosa, ami miatt mégis kénytelen volt beletörődni, hogy ennyi lesz az, amit kaphat, az annak köszönhető, hogy kiderült az ügy feltárása során, amelyben a két fél bemutatta a bizonyítékait az állítása alátámasztására, hogy habár Allegrinek is volt némi igaza, abban amit állított, az alapján, ami történt, a klub részéről alapvetően megvolt a jogos ok a kirúgáshoz. Az ügyvédek nem hülyék, nagyjából el tudják képzelni, hogy ha bíróság elé kerül az ügy, akkor milyen kimenetelű döntésre számíthatnak vagy milyen kártérítésre és ennek alapján el tudják kb. dönteni, hogy megéri-e jobban belemenni egy ilyen jogi hercehurcába (vállalva esetleg az újabb köröket magasabb fokon annak költségeivel) vagy célszerűbb megalkudni egy összegben és az ügy le van zárva...
Mivel a klubnak sem állt érdekében, hogy elhúzódjon a dolog, még akkor sem, ha tudták, hogy a végén úgyis nekik lenne kedvező a döntés, jobbnak látták, ha fizetnek Allegrinek egy csekély összeget ahhoz képest, amit eredetileg követelt volna...
"Értem, tehát én hamisítom a történelmet és vele a kispadon is volt ilyen mercato."
Azzal hamisítod, hogy azt próbálod bemesélni, hogy a mostani mercato azért volt ilyen "volumenű", mert már nem ő volt a padon, miközben őt arra kárhoztatták, hogy direkt gyenge keretekkel dolgozzon, holott erről szó sincs...
Közben az igazság az, hogy neki is erős keretei voltak, de a játékfelfogása és a taktikája azt eredményezte, hogy ezek a játékosok sokszor gyenge teljesítményt nyújtottak és középszerűnek hatottak. És ez tökéletesen beigazolódott miután ezek a játékosok eligazoltak tőlünk végleg vagy kölcsönben.
A másik csúsztatás, amit még állítottál, hogy ha "ilyen" játékosokat kapott volna, akkor mennyivel könnyebb lett volna neki, holott a regnálása alatt is kifejezetten nem "ilyen" játékosokat kért és itt most nem Bonaventurára meg Pereyrára gondolok, mert ezekre lehet írni, hogy jobbra az ő kategóriájukban valszeg nem lett volna pénz, de attól még az tökéletesen igaz marad, hogy azok többsége (fiatal, potenciállal bíró játékosok, akik viszont rutintalanok), akik most érkeztek, azok egyáltalán nem olyan típusú játékosok, akiket Allegri köztudottan preferál.
Az is tény, hogyha a klub meg akar felelni későbbi évekre tett pénzügyi vállalásoknak, akkor azért már a jelenben is tennie kellett, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy milyen könyvelési értéken szabadul meg a klub bizonyos játékosoktól. Ez megint azt eredményezi, hogy a mercatós döntéseknél megint nem az Allegrivel való kibaszás volt a cél, hanem józan gazdasági megfontolások...
"Ez egy állítás."
Egy ez megalapozott állítás, hiszen az összes kreativitással bíró játékos szenvedett alatta és lecsökkent az értéke ebben a 3 évben, talán Fagioli kivételével...
"Örülök, hogy minden Serie A-s klub a Serie C-s Next Gen-ből szemezgeti a kölcsönjátékosait."
Elhiszem, hogy kellemetlen! Még Barrenecheát meg Kaio Jorgét ki is hagytam, akiket szintén azért tudtunk pénzzé tenni, mert tavaly nem az Allegriballban kellett szenvedniük, mellesleg bennük sem látott semmit a "mester", azért kellett kölcsönbe menniük eleve...
"Hallod, én amúgy szívesen kötnék veled bármilyen szerződést, ha számodra nem fontos egy meghatározott összeg egy harmada.:D"
Szerintem mint munkáltató, hamar csődbe mennél, ha nekem úgy fizetnél milliókat, hogy a világon nem kell semmit se tennem érte... :D Hiszen Szczesny úgy kapja most meg ezt a 4 milliót, hogy nem kell edzenie, nem kell a Juventus rendelkezésére állnia és nincs korlátozva, hogy máshol munkát vállaljon.
Juvino 2024.09.07. 17:24:23
1, Mint irod a kettes pontban, nem tudhatunk sok mindent, akar lehetett is. De a teny,h sokaig itt volt, szerette a klubot, Gigi volt az isten neki, soha nem szolt semmiert es vegul innen ment nyugdijba(rugtak ki). Ennel picit tobb jart volna neki. Persze sztem... Meg1x leirom, nekem belefer, neked nem, ez az en velemenyem, az a tied!
2, Koop szerzodtetesenek semmi koze sincs a franciahoz! Inkabb Thurame, őt hoztuk helyette. A "gyorsan letettunk rola" meg relativ, vagyis szerinted! Masfel honapot vartunk ra, illetve tobbet, hiszen mar szezon kozben is probalkoztunk, csak elutasitott akkor is.