Dybala csatlakozott Del Pieróékhoz
Dybala csatlakozott Del Pieróékhoz

A keddi Bajnokok Ligája mérkőzést követően az este főszereplője, Paulo Dybala is megszólalt. A fiatal argentin támadó egy nehezebb időszakon van túl, korábban az esetleges távozásáról is szóltak a pletykák, és a góllövés sem igazán jött össze neki eddig ebben a szezonban, a Young Boys ellen viszont…

Allegri: „Még nem vagyunk optimális állapotban”
Allegri: „Még nem vagyunk optimális állapotban”

Massimiliano Allegri a Young Boys elleni háromgólos győzelem után tanácsokkal szolgált a remeklő Paulo Dybalának és Federico Bernardeschinek, illetve elmondta, csapata még korántsem nyújtja a legjobbját. „Jól kezdtünk, és korán megszereztük a vezetést, tulajdonképpen csak egyszer legyintett meg…

Davide Chiumento könnyed Juventus sikerre számít ma este
Davide Chiumento könnyed Juventus sikerre számít ma este

Davide Chiumento neve talán sokak számára ismerősen csenghet, és ez nem véletlen, mivel a ma már 33 éves svájci játékos a Juventus akadémiáján nevelkedett a 2000-es évek elején. Davidét sokan kivételes tehetségnek tartották akkoriban, azonban ő is azok közé tartozik, aki nem tudták befutni azt a…

Barzagli: "Be akarunk jutni a Bajnokok Ligája döntőjébe"
Barzagli: "Be akarunk jutni a Bajnokok Ligája döntőjébe"

A Young Boys elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával a csapat veterán védőjátékosa, Andrea Barzagli képviselte a játékosokat. "Csodálatos érzelmek töltöttek el, amikor az egész stadion köszöntött a legutóbbi mérkőzésemen a Bologna ellen, mert ez nem sokszor fordult elő…

Allegri: „A Young Boys tiszteletet érdemel”
Allegri: „A Young Boys tiszteletet érdemel”

A bianconero klub kedden a svájci Young Boys ellen lép pályára, és bár lehetne oka a magabiztosságra, Massimiliano Allegri óvatosságra inti csapatát. „A meccseket meg kell nyerni.” - kezdte a Juventus mestere a hétfő esti sajtótájékoztatót. „Tisztelnünk kell a Young Boys…

Seoane: "Nagyszerű lett volna Ronaldo ellen játszani"
Seoane: "Nagyszerű lett volna Ronaldo ellen játszani"

A Juventus kedd este a svájci bajnok Young Boys együttesét fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörében, s a berni csapat az esélytelenek nyugalmával készülődhet az olasz bajnok ellen. "A csapat rendkívül koncentrált. Egyszerre egy mérkőzésre összpontosítunk, minden összecsapás különböző kihívást…

Agnelli: "A Juventus vezetőségi modellje változatlan"
Agnelli: "A Juventus vezetőségi modellje változatlan"

Giuseppe Marotta távozását követően kétség övezte, hogy a mindeddig a leköszönő ügyvezető igazgató jobbkezének számító Fabio Paratici vajon marad a Juventusnál, vagy követi munkatársát. A klub elnöke, Andrea Agnelli ma az új igazgatóságról beszélt, melyben meghatározó…

Luca Toni: "Ronaldo érkezése megtört valamit a Juventusnál"
Luca Toni: "Ronaldo érkezése megtört valamit a Juventusnál"

Az olasz válogatott és a Juventus egykori támadója, Luca Toni is megszólalt a torinói klubtól nyolc sikeres szezont követően elköszönő Giuseppe Marotta ügyében. "A játékosok és az igazgatók jönnek és mennek, de a Juventus megmarad." - kezdte mindjárt egy sarkos kijelentéssel Toni a Sky Sport Italia…

Ancelotti: "A végéig versenyben leszünk"
Ancelotti: "A végéig versenyben leszünk"

A tegnap esti rangadót vereséggel záró Napoli új mestere, Carlo Ancelotti úgy látja, hogy a mérkőzés játékvezetője, Luca Banti téves döntést hozott Mario Rui kiállításakor. "Úgy gondolom, hogy a játékvezető téves döntést hozott. Mario Rui hosszú várakozás után kapta a második sárga lapot, míg…

Dybala: "Együtt játszhatok Ronaldóval és Messivel is"
Dybala: "Együtt játszhatok Ronaldóval és Messivel is"

A Juventus argentin támadója, Paulo Dybala büszke arra, hogy együtt játszhat a világ labdarúgásának két legfényesebb csillagával, Cristiano Ronaldóval és Lionel Messivel, hiszen előbbivel a zebramezeseknél, utóbbival az argentin válogatottnál szerepelhet együtt. "Az egész…

Allegri: "A Napoli ellen még jobbnak kell lennünk"
Allegri: "A Napoli ellen még jobbnak kell lennünk"

A Juventusra a szezon eddigi legnehezebb mérkőzése vár, hiszen a tabella második helyét elfoglaló Napoli együttese látogat majd az Allianz Stadiumba. "Holnap két olyan csapat néz majd szembe egymással, amely az elmúlt évek során a bajnoki címért küzdött. Nagy erőpróba lesz, amely a jelenlegi állás…

Lippi: "Nem igaz, hogy Ronaldo elvette a területet Dybala elől"
Lippi: "Nem igaz, hogy Ronaldo elvette a területet Dybala elől"

A hétvégi forduló fontos rangadót hoz majd, hiszen szombat este a Juventus a mindeddig egyetlen komoly kihívónak mutatkozó Napoli együttesét fogadja az Allianz Stadiumban. A rangadóra hangolódva Marcello Lippi mondta el véleményét a viadalban részt vevő két csapatról.  "A Napoli…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3728) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1083) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1742) játékosokról (10653) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2588) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4615) mercato (4422) nyilatkozat (8002) Olasz Kupa (342) összefoglaló (481) pletyka (4454) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (271) Címkefelhő
süti beállítások módosítása