A Young Boys elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával a csapat veterán védőjátékosa, Andrea Barzagli képviselte a játékosokat.
"Csodálatos érzelmek töltöttek el, amikor az egész stadion köszöntött a legutóbbi mérkőzésemen a Bologna ellen, mert ez nem sokszor fordult elő velem." - idézte fel az élményt Barzagli.
"Beletelt egy kis időbe, hogy lejöjjek a pályáról, az edző pedig azt kérdezte tőlem, hogy ez a búcsúmérkőzésem-e. Csak ki akartam élvezni a pillanatot.
Most foglalkozzunk a Bajnokok Ligájával, amelyre nagy motivációval készülünk, s amelynek be akarunk jutni a döntőjébe. Ezt megelőzően, azonban holnap jó teljesítményt kell nyújtanunk, s három pontot kell szereznünk. Ez a második csoportmérkőzés, nagyon fontos, hogy megnyerjük, s így maximum pontszámmal álljunk.
A Bajnokok Ligájában minden mérkőzés nehéz, s ez az igazság. Olyan csapatok ellen játszunk, amelyek telve vannak önbizalommal, s nem lesz egyszerű."
A Napoli elleni győzelmet követően derült égből villámcsapásként érte a hír a szurkolókat és a játékosokat, hogy nyolc esztendőt követően elköszön a Juventustól a klub ügyvezető igazgatója, Giuseppe Marotta.
"Szomorú vagyok a távozása miatt, mert kiváló igazgatónak tartom. A pályafutásom egy nehéz időszakában hozott a Juventushoz, s ezt rengeteg hatalmas siker követte. Úgy gondolom, hogy emberi minőség tekintetében sem könnyű hasonló vezetőket találni, aki a profik között is jól kezeli a kapcsolatokat. Sok szerencsét kívánok neki."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Il Principino 2018.10.02. 11:14:11
Csak engem dühít ez a duma?Már többen is nyilatkozták az elmúlt években!Ott már voltunk számtalanszor,nyerjétek meg,ne csak bejussatok Barza Papa!!!A vesztesekre a kutya sem emlékszik...csak mi:(
Matteo89 2018.10.02. 11:27:22
Ugyanakkor ez a Bajnokok Ligája. Nem fogom felsorolni, hogy hány csapat szeretné ugyanazt, mint mi, de van legalább 6-7 potenciális jelölt.
Viszont úgy érzem, hogy például a Barcelona, és a Real Madrid talán most egy kicsit gyengébb, mint korábban, talán most végre valaki más is odaérhet, és behúzhatja a végső győzelmet. Remélem mi leszünk ezek a szerencsések, nem érdekel mennyi szerencse kell hozzá, de jó lenne már behúzni végre.