Vlahović: „A lényeg a csapat győzelme”
Vlahović: „A lényeg a csapat győzelme”

A Juventus az első félidőben szenvedett a Genoa ellen, ám a második félidőben az Öreg Hölgy egykori játékosa, Koni De Winter hibája nyomán büntetőhöz jutott a csapat, amit Dušan Vlahović értékesített, s nem sokkal később a szerb csatár ismét betalált, a meccs után pedig a győzelem fontosságáról…

Motta: „Vlahović pozitív vezér akkor is, amikor nem lő gólt”
Motta: „Vlahović pozitív vezér akkor is, amikor nem lő gólt”

A Juventus három gólt szerezve, magabiztosan nyerte a Genoa elleni zártkapus meccset, a mérkőzést követően pedig Thiago Motta értékelte a látottakat, és egyben megerősítette, hogy a gólokat eredményező második félidőre kicsit más taktikával vágott neki a csapat. „Igen, kicsit változtattunk a…

A Genoa elleni mérkőzés
A Genoa elleni mérkőzés

A Juventus magabiztos teljesítménnyel és két 3:0-ás győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, a zebramezes csapat lendülete azonban megtört, s zsinórban három gól nélküli döntetlent következett.  A torinói csapatnak most alkalma nyílik arra, hogy javítson, mert a Genoa együtteséhez látogat, amely a…

Motta: „Csak a következő meccsel foglalkozunk”
Motta: „Csak a következő meccsel foglalkozunk”

Thiago Motta a Genoa elleni meccs előtt arról beszélt, hogy nem aggódik a Juventus támadásban nyújtott teljesítménye és Dušan Vlahović miatt, és a sajtótájékoztatón ezúttal a várható kezdőcsapatot is elárulta. „Ez is egy kihívást jelentő mérkőzés lesz, mint a többi bajnoki. Felelősen kell…

Motta megoldást keres a Juve gólaszályára
Motta megoldást keres a Juve gólaszályára

A Juventus akadozó támadógépezete sokak figyelmét felkeltette, a Corriere dello Sport a minap arról írt, hogy Thiago Motta rendszere nem hozza ki a legjobbat egy olyan csatárból, mint Dušan Vlahović. A szerb a büntetőterületen belül érzi magát elemében, ahol kihasználhatja méretét, testi erejét és…

Di Canio és Costacurta összevitatkozott a Juve kapcsán
Di Canio és Costacurta összevitatkozott a Juve kapcsán

A Napoli elleni újabb gól nélküli döntetlen után a Sky Sport stúdiójában a Lazio, a Juventus és a West Ham egykori csatára, Paolo Di Canio csalódottságát fejezte ki az Öreg Hölgy által mutatott játékstílus kapcsán, a védőügyvéd szerepét pedig Alessandro Costacurta vállalta. Di Canio: „Az elején…

Bremer: „Ha nem lövünk gólokat, nehéz dolgunk lesz”
Bremer: „Ha nem lövünk gólokat, nehéz dolgunk lesz”

A gól nélküli döntetlen után Gleison Bremer és Weston McKennie beszélt a sajtóval a Juventus játékosainak a képviseletében, és elmondták, mi okozott gondot a csapatnak a Napoli elleni meccsen. „Igazán kár, hogy nem nyertük meg ezt a meccset, hiszen domináltunk, de ha nem lövünk gólokat, akkor nehéz…

Juventus - Napoli 0:0
Juventus - Napoli 0:0

A PSV elleni hétközi győzelmet követően a Juventus visszatért a bajnokságba, s a Napoli elleni hazai mérkőzésen kellett megméretnie magát. A rendkívül kevés helyzetet hozó összecsapáson a felek nem tudták bevenni a kapukat, így a zebramezesek, az AS Roma és az Empoli elleni mérkőzések után, immár…

Thiago Motta: "Nem lehetünk elégedettek az eredménnyel"
Thiago Motta: "Nem lehetünk elégedettek az eredménnyel"

A Juventus zsinórban harmadszorra is gól nélküli döntetlent játszott az olasz bajnokságban, így mindössze egy pontot gyűjtött a Napoli elleni hazai találkozón. A rendkívül kevés helyzetet hozó mérkőzésen folytatódott Dušan Vlahović gólínsége, s a Juventus mestere, Thiago Motta már a szünetben…

A Napoli elleni mérkőzés
A Napoli elleni mérkőzés

A Juventus a PSV elleni hazai győzelemmel tért vissza a Bajnokok Ligájába, s szombat este már egy újabb nehéz mérkőzés vár a csapatra, hiszen az Antonio Conte által irányított Napoli látogat majd Torinóba. A Napoli a Hellas Verona elleni súlyos idegenbeli vereséggel kezdte a szezont, ám azóta…

Motta: „A meccs a játékosokról fog szólni, nem az edzőkről”
Motta: „A meccs a játékosokról fog szólni, nem az edzőkről”

Thiago Motta a Napoli elleni meccs előtt a sajtótájékoztatón beszélt a keret játékosainak az állapotáról, és nem zárta ki Douglas Luiz és Teun Koopmeiners együttes játszatását sem. „Nagy meccs lesz a Napoli ellen, szeretnénk jól helytállni ellenük, komolyan és felelősségteljesen akarunk játszani, a…

Tacchinardi: „A Napoli félelmetes, és heti egy meccset játszik”
Tacchinardi: „A Napoli félelmetes, és heti egy meccset játszik”

Alessio Tacchinardi a TMW Radio műsorában nyilatkozott a Juventus kapcsán, és elsőként Totò Schillaci emlékéről beszélt. „Igaz barát volt, őszinte, hűséges. Felejthetetlen pillanatokat éltem át vele. Egy barátot veszítettem el a távozásával, az Italia '90-zel még erősebbé tette a futball iránti…

Koopmeiners: „Sokkal jobb állapotban vagyok, mint érkezésemkor”
Koopmeiners: „Sokkal jobb állapotban vagyok, mint érkezésemkor”

A Juventus BL-be való visszatérése és győzelme után a Sky Sport számára nyilatkozott Teun Koopmeiners és Nicolás González is. „Nagyon boldog vagyok, hogy egy rendkívüli klubnál lehetek. Ebben a csapatban akartam játszani, és különleges, hogy ezt a Bajnokok Ligájában tehetem.” - mondta a holland…

Yıldız: „Éreztem a gólt”
Yıldız: „Éreztem a gólt”

A Juventus tegnapi mérkőzésén a meccs embere díjat Kenan Yıldız kapta, aki tegnap szerepelt először kezdőként BL-meccsen, és betalált, és egyúttal a klub legfiatalabb gólszerzője lett a BL-ben. A mérkőzés után a rekord előző tulajdonosa, Alessandro Del Piero beszélt Kenan Yıldızzel. Del Piero:…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (945) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10717) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2600) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4675) mercato (4449) nyilatkozat (8045) Olasz Kupa (342) összefoglaló (491) pletyka (4475) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása